Egyre gyakrabban eszembe jut ez a gondolat. Főleg, amióta (nemrég) okos telefonom lett. De ez az idő is elég volt ehhez a következtetéshez. Persze, a legegyszerűbb módja a már emlegetett dugasz ki a dugaljból módszer lenne. Ám ez, ha hirtelen és váratlanul következik be, sokkolhatná az egész földi civilizációnkat. Ám, hogy valamit tennünk muszáj, ez egyre világosabb, mert: „A közösségi média folyamatos pörgetése és a számítógépes munkavégzés miatt az ébren töltött óráink nagy részét a képernyőt bámulva töltjük. Nem meglepő, hogy a digitális detox kifejezésre tízszer többen keresnek rá most, mint tizenöt évvel ezelőtt.” Eddig igaz a dolog. Ám a cikk írója innen már arra csábít, hogy jó sok pénzért utazzunk el a világ olyan - egyébként gyönyörű - helyeire, ahol digitális csend van. Magyarul nincs térerő. És van millió szép látnivaló. Ügyes, szokták erre mondani, mikor a karibi térséget kínálják nekünk, vagy a perui hegyvidéket. De mit csináljon, mondjuk egy átlagos magyar állampolgár, ha rátör a digitális megirtózás szörnyűséges kórsága? Kövesse a példámat, mondjuk. Mert ha kimegyek például a vályogfalú konyhánkba, ott már nincs wifi, a telefon is megszakad, és a tévé helyén is rádió van, amin csak a Kossuth szól. Ha pedig bemegyek a nappaliba, akkor kint hagyom a lehalkított okostelefont és becsukom az ajtót, majd elolvasom az újságokat és kinyitok egy könyvet. Nulla forintba kerül az egész és közben lehet albumokat is nézegetni, gyönyörű tájakkal.
Ugyanakkor persze használom a kütyüket én is, de igyekszem arra szorítkozni velük kapcsolatban, amire kell. Ami már nem munka, azt igyekszem másban megtalálni, másként és mással megoldani. Ha végre ki lehet menni a kertbe, akkor egyszerű a dolog: én kint, ők bent. El kell ismerni azt is, hogy olykor életmentőek is lehetnek, hogy nagy segítséget jelenthetnek nekünk, orvosoknak is. De ez is beletartozik a szükséges és kell kategóriába.
Emlegettem előbb az utazást mint drága csalétket. Hozzá kell ehhez tenni azonban azt is, hogy ez csak az előbbi példában igaz. Mert amúgy az egyik legjobb intelligencia-fejlesztő épp a más tájak felkeresése, legyenek azok az országhatárokon belül vagy kívül. Élvezetes, hasznos, találékonyabbá, okosabbá tesz, „az új, intenzív környezeti behatások több idegrendszeri kapcsolatot hoznak létre az agyban, így gyorsabban reagálhatunk, gondolkodhatunk és hatékonyabbak leszünk a problémamegoldásban is.” Egy másik cikk szerzője több olyan dolgot sorol fel, ami az előbbi állítást igazolja. Szélesebb lesz látókörünk, felturbózódik az agyi aktivitásunk, üzemanyagot kap az agyunk. Az okos munkaadó szabadságot ad és utazni küldi alkalmazottait. Megtérül! Ez a nyugdíjasnak is jót tesz! Javítja a memóriánkat (nyelvtanulás). Nő a kreativitásunk, fantáziánkat és képzelőerőnket is gazdagítja. Erősek maradunk a komfortzónán kívül: ha képesek vagyunk megállni a helyünk és kezelni a váratlan szituációkat ismeretlen körülmények között is, nagyban hozzájárul magabiztosságunk növeléséhez.
Ennek megfelelően tervezek én is. Választásokig meló, aztán leadok egy viktoriánus voksot és irány a Szent Tamás Akadémia fiataljaival Erdélyt látni, hogy a detox után felfrissült aggyal tudjam folytatni majd helyi hivatásomat.
Pálmai Tamás