Kiért szól a harang?

Nanterre. Közép-Európában nemigen hallottunk erről a városról, ami talán úgy viszonylik Párizshoz, mint Solymár Budapesthez. Lakosainak száma 97 ezer. Most egy atrocitás miatt kerül be a sajtóba, ami december 8-án este hét óra után történt, és még a francia igazságügyi miniszter, Gérald Darmanin is megszólalt az ügyben. A modern idők stílusához alkalmazkodva a miniszter úr twitter üzenetben ítélte el, hogy azt a fáklyás körmenetet, amely a Szent József kápolnából tartott a Szűz Máriáról elnevezett közeli plébániára, megtámadták.

A Figaro beszámolója szerint a támadás először csak kiabálás volt: Hitetlenek, esküszöm a Koránra, elvágom a torkotokat. Ezt nem tették, de vizet öntöttek a körmenetben vonulókra, majd elvették az egyik fáklyát, amit azután hozzá vágtak a felvonulókhoz. Az is elhangzott az újság szerint, hogy nem vagy otthon. A rendőrség hamar megjelent, mire a támadók elfutottak.

Az egész történetben egyrészt az a pozitív, hogy megírták. Korábban egy ilyen kisebb összecsapás ritkán érte el a sajtó ingerküszöbét. Másrészt szintén újszerű, hogy a leírásból nem marad ki, hogy mohamedánok voltak a támadók. Harmadrészt bár két nappal későbbi a miniszteri twitter üzenet, de egyértelműen elfogadhatatlan cselekedetnek minősítette a történteket, és hangoztatta: „Az istentisztelet szabadságát teljes nyugalomban kell gyakorolni hazánkban.” Azt sem hallgatta el, talán a közeli elnökválasztás miatt, hogy katolikusokat támadtak meg.

Nálunk nem szokás december 8-án ilyen körmenettel tisztelegni Szűz Mária előtt. A híradásból úgy tűnt, hogy ott, Nanterre területén évente visszatérő esemény. Az útvonalat a hatósággal egyeztették, előzetesen rendőri védelmet nem kértek. Miért is kértek volna?

Amikor legutóbb a magyar katolikus püspökök az un. ad limina látogatáson voltak Ferenc pápánál, szóba jött az iszlám terrorizmus kérdése, amiről a pápa azt mondta, hogy komoly veszély, majd hozzá tette, hogy nem tudni mi a veszélyesebb, az iszlám előretörése vagy Európa elkereszténytelenedése. Ezt azért említem meg, mert a közel százezer lakosú városból harmincan vettek részt a körmeneten. Tízezer lakosból hárman. Ha nem harmincan vannak, hanem háromszázan, akkor aligha történik ilyen, inkább kamaszos csínynek, mint valódi kereszténység elleni fellépésnek látszó támadás. Ha a történet miatt vészharangot kongatunk, annak elsősorban az eltűnőfélben lévő európai kereszténységért, a kiürülő templomokért kell szólnia. Nekünk, itt a Kárpát-medencében még nem kell hasonló akcióval számolnunk. De ellen akarunk-e állni az áradatnak? Képesek vagyunk-e egymással, keresztény a kereszténnyel összekapaszkodni? Gátat építeni, nemcsak és nem is elsősorban az iszlámnak, hanem a kereszténység nélküli gyökértelenségnek? Emlékszünk még Jézus szavára: tegyetek tanítványommá minden népet? Advent. Szeretjük úgy mondani: Úrjövet. Az európai helyzetet inkább az „Úrmenet” jellemzi. Nincs ilyen szó, igaz. Tégy róla, legalább imáidban, hogy ne is legyen.

Surján László

A képen a körmenet kiindulópontja, a Saint-Joseph-des-Fontenelles kápolna.

 

Képgaléria

Saint-Joseph-des-Fontenelles kápolna Nanterre, Franciaország