Az Open Doors a 2020. évi keresztényüldözésekről

A világon minden nap 13 keresztény embert gyilkolnak meg a hite miatt, naponta ötöt elrabolnak, 12 hívőt igazságtalanul letartóztatnak vagy bebörtönöznek, s átlagosan ugyanennyi templomot és egyházi épületet támadnak meg.

Az Open Doors USA nevű keresztény szervezet a legutóbbi összesítésében (World Watch List, 2021) egy ötvenes listát tett közzé azokról az országokról, ahol a keresztények leginkább ki vannak téve az üldöztetéseknek.

Ez a lista nem az elnyomásról, hanem az ellenálló-képességről szól – jelentette ki a frissen közzétett jelentést kommentálva David Curry, az Open Doors elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: – Mivel Isten hívei szenvednek, joggal gondolhatnánk azt, hogy az egyház haldoklik, a keresztények hallgatnak, elveszítik hitüket, és elfordulnak egymástól. Pedig nem ez történik. Inkább Isten szavát halljuk Ézsaiás próféta szájából: „Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”

A listán szereplő országokban összesen 309 millió keresztényt sújt szélsőséges mértékű üldöztetés, ami lényegesen meghaladja a tavalyi 260 milliós számot. Ehhez jön még további 31 millió fő olyan, a fenti listán nem szereplő országokból, mint például Kuba, Srí Lanka és az Egyesült Arab Emírségek. Világszinten nyolc keresztényből egy, Afrikában hatból egy, Ázsiában pedig ötből kettő embert ér atrocitás a hite miatt. Az Open Doors 84 pontos kérdéssorának eredményei alapján tavaly 45 országban volt kirívó mértékű a keresztényüldözés. Idén – először az immár 29 éve tartó monitorozás során – mind az ötven vizsgált ország beleesett ebbe a körbe.

Az Open Doors 1992 óta dokumentálja a világszerte zajló keresztényüldözéseket. Észak-Korea immár húsz éve – vagyis az adatgyűjtések megkezdése óta – első helyen áll a listán. Globális kitekintésben a szervezet vezetője – az esetszámok növekedéséhez vezető trendeket kommentálva – kiemelte a Covid 19-hez kapcsolódó megkülönböztetések (kikényszerített áttérések, illetve a járvány ürügyén fokozottabban érvényesülő ellenőrzés és cenzúra) érvényesülését, valamint szélsőséges támadások számának növekedését a szubszaharai övezetben, Nigériától Kamerunon és Malin át Burkina Faso-ig. A 2021-es összesítés a 2019. november 1. és 2020. október 21. közötti időszakot követi nyomon az Open Doors munkatársainak több mint 61 országban készített helyszíni riportjai alapján.

– Nem csak vallási vezetőkkel beszélünk – jelentette ki Curry az idei lista kapcsán rendezett élő közvetítésen, – hanem az üldöztetést megtapasztalóktól is első kézből szerzünk be információkat. Csak dokumentált tényeket hozunk nyilvánosságra.

Az éves WWL-rangsor – amelyből kiderül, hogy az Észak-Koreában élő keresztények kilátásai egyre rosszabbak – nemcsak imára készteti a hívő olvasót, hanem elnyomott testvéreinket is emlékezteti arra, hogy nincsenek egyedül.

Az Open Doors USA adatbázisa szerint a mártírhalált szenvedett keresztények számát illetően Nigéria, az erőszakos esetek egészét tekintve pedig Pakisztán áll az első helyen. Ami a keresztények rossz helyzetét általánosságban illeti, az országlista ez esetben a következőképpen alakul:

  1. Észak-Korea
  2. Afganisztán
  3. Szomália
  4. Líbia
  5. Pakisztán
  6. Eritrea
  7. Jemen
  8. Irán
  9. Nigéria
  10. India

 

Forrás: Christianity Today (christianitytoday.com)

Fordította: Kovács Erik