Talán nem túlzás a Szózat nemes szavaira utalva jellemezni a szolgáló szeretet egyik szép területének, az ápolásnak a feladatait. Azt, amelynek ellátása nélkül a legcsodálatosabb orvosi munka is kudarcos lesz. Becsüljük meg, de ezen túl fizessük is meg pótolhatatlan munkájukat. Mindez nemcsak az ápolásra, hanem az egészségügyi szakdolgozók mindegyikére vonatkozik.
Surján László
Ápol s betakar
Talán nem túlzás a Szózat nemes szavaira utalva jellemezni a szolgáló szeretet
egyik szép területének, az ápolásnak a feladatait. Azt, amelynek ellátása nélkül
a legcsodálatosabb orvosi munka is kudarcos lesz. Becsüljük meg, de ezen túl
fizessük is meg pótolhatatlan munkájukat. Mindez nemcsak az ápolásra, hanem az
egészségügyi szakdolgozók mindegyikére vonatkozik.
A
Kádár korszaktól, de lehet, hogy sokkal korábbtól kezdve a mai napig
változatlanul: a szociális és egészségügyi ágazatban a legalacsonyabbak a bérek
Magyarországon. Míg a gyógyszert, kötszert, műszert, mindent világpiaci áron
vásárolunk, a bérek meg sem közelítik a „világpiacot”. Talán ezért működőképes
még az adott költségvetésből is a hazai egészségügy. Mindenki látja, hogy a
helyzet tarthatatlan. Az Európai Unió megadja a lehetőséget, hogy a több
keresetre vágyók találjanak kívánságaiknak megfelelő, jól fizetett munkát az
Unió más országaiban. Ez egyébként nem új jelenség, csak régen disszidálásnak
mondták. Amit régen büntettek, ha tudtak, az ma jog, amellyel élni lehet, s az
elmúlt tíz évben éltek is annyian, ami az ellátás biztonságát veszélyezteti.
A
probléma nem korlátozódik az orvosokra, ott van a szakdolgozók körében is. A
betegek közérzetére talán az ápolás hat a legnagyobb mértékben. Az ápolónői
szakmát az elmúlt évtizedek során sok kihívás érte. Az első talán az ápolással
foglalkozó szerzetesrendek felszámolása volt. A klerikálisnak kicsit sem
mondható Farádi László miniszterhelyettes visszaemlékezéseiben leírta, hogy
milyen űrt hagytak annak idején a kórházakból kizsuppolt apácák maguk után.
Az
ápolási tevékenység széles skálán mozog, a takarítói munkától csak kicsit
különböző feladatok ellátásán kezdve az orvosi tevékenység megközelítéséig. Az
elmúlt évtizedekben megerősödött a skála felső része, azaz diplomás ápolókat
képzünk, ami helyes, de eltűntek a segédápolók, és az egészségügyi szakiskolák
sem ontják a nővéri életpályára vágyókat.
A
helyzet, azaz az ápolás minősége, kórházról kórházra, sőt osztályról osztályra
is változik, de kicsit sem rózsás. A túlterhelt és rosszul fizetett
személyzettől ritkán kapja meg a beteg, amire leginkább rászorul, az odafigyelés
kedvességét.
Ilyen körülmények között vett részt Zombor Gábor államtitkár a Magyar
Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának nagygyűlésén. Persze mondhatni, hogy ez a
minimum, amit meg kellett tennie. Azonban a manapság divatos kifejezéssel élve
az államtitkár kilépett a biodíszlet szerepből. Miután meghallgatta a Kamara
meglehetősen ambiciózus kívánságlistáját, azt mondta, hogy annak minden
pontjával egyetért. Ezután nem élt a könnyen adódó mentséggel, nem hivatkozott
arra, hogy ő csak egy jószándékú, de kevés hatalmú szakállamtitkár, hanem
belement a részletekbe. Szinte pontról pontra elmondta, hogy mit lehet tenni már
most, mi várható 2016-tól, mi a jövőkép.
Nem
csoda, hogy a Kamara elnöke örömmel igazolta vissza az államtitkár szavait.
Valahogy így képzelem a szakma és a kormány kapcsolatát. Nem hangulatjavító
intézkedésekre van szükség, hanem a valós problémák tartós megoldására. El
lehet, sőt el kell utasítani a felelőtlen handabandázást, de oda kell figyelni
minden gondra és megoldást is kell találni rájuk. Az államtitkár mindezt
megtette, s remélhető, hogy a tervek megvalósításában a Kamara partner is lesz.
A KDNP támogatására mindenképp számíthat.
Amennyire a híradásokból kiderül, a képzés és utánpótlás kérdéseit nem
tárgyalták. Ezekkel kapcsolatban viszont vannak javaslataim. A szakképzés
átalakításakor az egészségügyi szakképzés helyzetét és jövőjét is át kell
gondolni. Nagy szükség volna több érettségizett nővérre. Meg kell vizsgálni azt
is, hogy képezhető-e és munkába állítható-e a segédápolók új generációja. A
sorrend ugyanakkor helyes: csak akkor jelentkezik majd elegendő számú fiatal, ha
látják maguk előtt a lehetőségeket. Az életpályamodell kialakítása és bevezetése
tehát sokkal több, mint fizetésemelés.