"...nem magát az illiberális vitát akarom újra elővenni. Ha jól emlékszem Fricz Tamás találta a fején a szöget, amikor azt mondta, hogy inkább a posztliberális szó volna a jó. De nem a szavakon akarok lovagolni, hanem a kiélezett szembeállást akarom ostorozni."
Surján László
Együtt sose lép a magyar
A
hidegháború végén „a liberális demokrácia győzelmét nem csupán döntőnek, hanem
egyben végsőnek is nyilvánították. Miután a liberális demokrácia először
Nyugaton virágzott, a kimondatlan feltevés az volt, hogy ettől kezdve a Nyugat
fogja megszabni a világ irányultságát.
…
2008 pénzügyi összeomlása majdnem végzetes gazdasági válságot váltott ki.
Amerikának és a Nyugat nagy részének rá kellett jönnie, hogy rendszerük
kiszolgáltatott a kellő szabályozás
nélküli mohóságnak.” Zbigniew
Brzezinski a „Stratégiai vízió” című könyvének előszavában.
Brzezinski tehát igazolja Orbán Viktor gondolatait, sőt lehet, hogy ő is egyike
azoknak, akiknek a problémafelvetése elvezet az illiberális demokráciához, vagy
ha tetszik a jelző nélküli demokráciához.
Most azonban nem magát az illiberális vitát akarom újra elővenni. Ha jól
emlékszem Fricz Tamás találta a fején a szöget, amikor azt mondta, hogy inkább a
posztliberális szó volna a jó. De nem a szavakon akarok lovagolni, hanem a
kiélezett szembeállást akarom ostorozni.
Kéringer Gábor Ivónótájának három utolsó versszakát hívom segítségül, hogy
kicsit könnyedebb hangon mondhassam el, amit gondolok. Orbán elemzésével, az
általa bevezetett szavakkal lehet vitatkozni, elvetni az egészet vagy éppen
továbbfejleszteni, de nem kellene eleve szembe menni vele csak azért, mert ő
mondta. Viszont együtt sose lép a magyar – kár, hogy némelyek éppen ezzel és
csak ezzel bizonyítanák magyarságukat.
Ezernyi példa hozható fel az értelmetlen szembeállásra. Az illiberális nem is
tökéletes illusztráció, hiszen nemcsak csípőből tüzelve lehet elutasítani, hanem
tisztességes módon is lehet, sőt talán érdemes vitázni róla. Most azért vettem
elő, mert a Brzezinski idézet igen jó alátámasztása a tusványosi beszédnek.
Időszerűbb példa a paksi titkosítás. A parlament megszavazta, az államelnök
aláírta, az ellenzék pedig kígyót-békát üvöltözik. Tudják: az emberek nem
szeretik a titkosítást, sötét gyanú lengi be az ilyen ügyeket. Pedig Áder elnök
úr hasonlata helyére tette a dolgot: egy atomerőmű nem biciklitároló. A mai
terrorveszélyes időkben a biztonságra vonatkozó dolgok nem lehetnek nyilvánosak.
Milyen felelőtlenség kockáztatni akár mindannyiunk életét csak azért, mert
együtt sose lép a magyar!
A
csak azért is ellene mondás ördögét okosabb volna elkergetnie az ellenzéknek.
Eszükbe jutna az is, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. A rétes
jelen esetben szavazatot, az egyszerre lépés nem egypárti világot, hanem a
nemzeti minimumot, a haza szeretetét, a közjót jelképezi. A közös célt, amit
ki-ki a maga pártja elképzelései szerint próbál elérni. Ez lenne az ideális
világ. Helyette van a nem egyszerre lépés összevisszasága, a helyben topogás,
dagonya. A parlamentből kiesettek dühe. Hát hölgyek, urak, érdemes így?