Elhangzott a nagyberegi művelődési házban, 2015. március 29-én.
Surján László:
A
HIDAK EURÓPA NÉPEI KÖZÖTT CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJÁRA
Elhangzott a nagyberegi művelődési házban, 2015. március 29-én.
Tisztelt egybegyűltek! Tisztelt ünneplő közösség!
Nem
tudom, csak remélem, hogy ünnepi hangulatban jöttek el erre a kiállításra, noha
Kárpátalján az ünnepet okkal halványítja a feszültség és a bánat. Ennek a
kiállításnak többféle üzenet van. Az egyik az, hogy nem véletlenül jelennek meg
itt ezek a képek éppen ezekben a nehéz időkben. Nem felejtjük ennek a térségnek
közép-európai gyökereit. Ez a vidék maga is híd Prága-Bécs-Budapest valamint
Lviv és Kijev között. Közép-Európa nem hagyhatja magára Kárpátalját a nehéz
időkben.
Nem
kell sokat kutakodni a XX. század magyar költészetében, hogy a magánosság,
magára maradottság érzésével találkozzunk. Csak felvillantok három részletet.
Először Tóth Árpád: „Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom.” majd
Áprily Lajos: „Ülök magam tompán a téli ködben” végül József Attila: „Magad
vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan.”
A
modern világ elmagányosító hatását sokan vizsgálták, sokféleképp magyarázták, de
egy dologban szinte közmegegyezés van: ez a helyzet természetellenes és
ártalmunkra van. Mintha a Biblia igazságát bizonyítanák: nem jó az embernek
egyedül lennie. (Mózes I. 2,18)
Kiállításunk olyan embereket állít elénk, akik valamiképp híd szerepet töltöttek
be életük folyamán. Távoli vidékekről érkeztek Magyarországra és itt alkottak
nagyot, itt lettek szentként máig ható példaképek, vagy épp fordítva, itt
születtek és másutt teljesedett ki az életük. A bemutatott emberek egyszerre
hívják fel a figyelmünket arra, hogy a Kárpát-medence ezer éve szerves része az
európai kultúrának, továbbá arra is, hogy a kereszténység nem választható el
Európa kultúrájától. Ennek a kultúrának lényege az is, hogy a különböző nemzetek
is összetartoznak, különösen, ha egy közös földrajzi térben élnek egymás
mellett. Ha megértjük ezt, akkor talán nemcsak egymás mellett, hanem valóban
együtt tudunk élni, közösen teremtve magunknak és utódainknak szép életet.
Ez
a kiállítás nemcsak „híd-emberekről” szól, hanem maga is híd. Látható volt
Brüsszelben, Füleken, Aradon, Nagyszombaton és Félben, s most immár Nagyberegen
is. Remélem, hogy még több kárpátaljai településre is eljut, hogy közvetítse,
ami a képeken látható és azt is, ami nem: hogy a láthatatlan hidak láncolata
azért köt össze mindannyiunkat, hogy a magány ne kösse gúzsba egyikünket se.
Köszönöm Tancsinec Edinának és mindenkinek, aki segítette, hogy a Hidak Európa
népei között vándorkiállításunk Nagyberegen is megtekinthető, s kívánom, hogy a
képek nézése közben és talán éppen hatására a kiállítás nézői között is hidak
épüljenek.
Isten áldja kedves mindannyiukat!