"Az 1908. november 16-án született Madeleine Cinquint csaknem 100 évvel később mint Emmanuelle nővért, 2008. október 20-án szólította az örök hazába a Mester." - Dobos Marianne írása.
Dobos
Marianne
A
kockázat biztonsága III.
Hogyan
is történt, és mi volt az a tragédia, ami nagy elhatározásra indította
Emmanuelle nővért?
„Egyik
este, ha jól emlékszem február 11-én, miután kosarával már többezer lépcsőfokot
végigjárt, fáradtan tért haza. Három társa így szólt hozzá:
Jalla! Menjünk a kávéházba.
Hová is mehetne Ba’azak
szórakozni. Ablaktalan kunyhóban élt a három társával.
Jalla! Gyerünk –
válaszolja.
Mind a négyen egy asztalhoz
telepednek. Vöröspálinkát rendelnek. Ez a legolcsóbb, 1 liter hat piaszter.
Jalla! A kártyákat!
Játszani kezdenek, isznak,
játszanak és tovább isznak. Ba’azak nyer. Éjfél felé azt mondja a többieknek:
Későre jár. Holnap korán
kelünk. hagyjuk abba.
És természetesen kéri a
pénzét.
Jalla! Ötven piaszterrel
tartoztok nekem.
Ez nem valami nagy összeg!
Egy fél egyiptomi font.
Körülbelül négy frank (32.- Ft). Egy kordés két nap alatt ennyit tud
összeszedni. Az alkoholtól felhevült három vesztes indulatba jön.
Tolvajfajzat!
Ba’azak nem tágít. Nyert,
tehát akarja a pénzét. Most azért-e, hogy tovább igyon, vagy idős apjának adja,
ki tudja? Három társa végül néhány piasztert dob az asztalra. Ba’azak
megszámolja, ez csak negyven.
És hol van még a tíz
piaszter? – hördül fel.
Azt soha sem kapod meg –
ordítanak társai –, akik épp olyan részegek, mint ő.
Tántorogva, üvöltözve
hagyják el a kávéházat és hazatérnek. A petróleumlámpa egy ideig pislákol, aztán
kialszik. Ba’azak álomba merül. Ekkor a három adósa előrántja a kést és jól
összeszurkálják az alvó fiút.
Nesze, nesze és mégegyszer
nesze… Többet aztán nem követeled azt a tíz piasztert.
És alkoholtól részegen
elalszanak Ba’azak mellett. Hajnali négykor, mint mindig, Om Karima, a
munkaadójuk jön, hogy ébressze őket.
Talpra fiúk! Ideje befogni
a szamarakat. – kiáltja vidáman és felemeli a lámpáját.
És mit lát maga előtt?
Ba’azakot és három társát, akik hatalmas vértócsában fekszenek. Ba’azak halott,
a többi pedig a részegek álmát alussza.”
A nővér
szívébe belehasít a kérdés:
„Végeredményben,
kik a felelősek Ba’azak haláláért? Három cimborája, vagy a társadalom, mely
kihasználja munkaerejüket, és hagyja, hogy állatok módján öldököljék egymást?”
Nagy
felindulással kereste fel a jezsuita kollégiumban az atyát, hogy elmondja, ennek
az értelmetlen halálnak a kapcsán belátta, utalva Cayatte filmjére: „Mindannyian
gyilkosok vagyunk.”
Az atya
nyugtatgatja, hogy túloz, álmai pedig reménytelenek, mert a megvalósításukhoz
harminc ezer dollárra lenne szükség.
S ekkor
határozza el Emmanuella nővér, hogy elmegy érte, ha kell Európába, ha kell
Amerikába.
(Folytatjuk)
{mos_ri}