"Az 1908. november 16-án született Madeleine Cinquint csaknem 100 évvel később mint Emmanuelle nővért, 2008. október 20-án szólította az örök hazába a Mester." - Dobos Marianne írása.
Dobos
Marianne
A
kockázat biztonsága IV.
Emmanuella
nővér Krisztusra támaszkodva hozta meg szerzetesi élete minden nagy döntését.
Kettesben Vele, majd kettesben a Szűzanyával előbb megbeszélte
azokat. Tudta, hogy amibe beleveti magát, azzal kockázatot vállal. De hitte,
hogy azt kell, mert az valamiért jó, és amit tesz, azt az Úrért teszi. Ha pedig
mégis tévedne, és valami ostobaságba kezdene, azt is az Úrra bízva, hogy
elsimítsa. Olyan boldog hitben élt, mint Avilai Szent Teréz, miszerint ő egyedül
semmi, de Krisztussal együtt minden.
Ba’azak 1974. február 11-én
halt meg, és Emmanuella nővér március 31-én indult el első európai útjára, hogy
szerezzen 30.000 dollárt. Mert várhatóan ennyire lesz szükség, az előzetes
számítások szerint az általa megálmodott Szalám orvosi-szociális központ
megépítéséhez, beindításához. (A neve – Szalám – azt jelenti: Béke. Az arabok
és a zsidók, Ábrahám két népének a köszöntése is ez: Béke Veletek, Szálem
Alajkum, Shalom Alechem.)
Ba’azak
halálával indult el az a munka, amely sok év erőfeszítésében folytatódott.
Céljai a kezdetektől kiterjedtek szociális, kulturális, nevelői és orvosi
feladatkörök ellátására.
Mielőtt útnak indult,
Emmanuella nővér előzetesen levelekben fordult barátaihoz, valamint különféle
jótékonysági szervezetekhez, kérve őket, hogy segítsék. Az első próbálkozás
sikertelenséggel kezdődött a Vatikánban. A „Szükségben lévők egyháza” irodájában
már telefonon megmagyarázták neki, hogy a segélykérők hosszú listájára az
ő szemétgyűjtői már nem férnek rá. Ebből a sikertelenségből lett a siker, és ez
alapozta meg a soha el nem lankadó kitartását. Bátorításul 1000 dollárt, és
mintegy módszert is kapott, sajnálom, hogy csupán B-vel jelölt a neve, attól a
bíborostól a Vatikánban, akit közvetlenül ezután keresett fel.
„Hallgasson
ide, kedvesnővér, Ön ne törődjön minden ínségessel, csak a saját rongyszedőivel.
Sohasem szabad megelégednie egyetlen telefonnal, addig kell erősködnie, amíg nem
adnak egy időpontot a személyes találkozásra. Lássa, kedvesnővér, kell egy kis
bátorság!”
Az első egyhónapos út
minden egyes állomáshelye Európa nagyvárosaiban, Olaszországban, Svájcban,
Brüsszelben, Angliában a nem kis bátorság jegyében nemcsak az elegendőnek
tervezett összeget hozta meg. Kapcsolatokat teremtett. És a kapcsolatok
gyümölcsözőek voltak azok számára is, akiket sikerült Ba’azak tragédiája által
ráébresztenie arra, hogy mi is történt, – és történhet ma is –, a világ másik
felén, a hallgatóság vacsora utáni sziesztája – a mi vacsora utáni sziesztánk
idején...
(Folytatjuk)
{mos_ri}