"Tavaly decemberben elfogadta a magyar országgyűlés, hogy az év egyik napját nevezzük el a magyar zászló és címer ünnepének.... Legyen minden évben a nemzeti ünnepet követő nap, március 16-ika a nemzeti zászló és címer hivatalos ünnepe. De ne csak egyetlen napon gondoljunk tisztelettel jelképeinkre. Legyen mindennapi életünk megbecsült, méltányolt része a nemzeti jelképek szerető tisztelete." - Kabdebó Lóránt írása.
Kabdebó Lóránt
A
magyar zászló és címer napja
Tavaly decemberben
elfogadta a magyar országgyűlés, hogy az év egyik napját nevezzük el a magyar
zászló és címer ünnepének. Hiszen a világ 50 országában már van ilyen. Sőt,
Lengyelországban nemzeti ünneppé is nyilvánították: munkaszüneti napként van
jelen életükben. Milyen egyszerű és magától értetődő mindez. Lehet! De nem volt
az. Évtizedes küzdelem eredményeként született meg ez a döntés. És szinte észre
se vettük. Én legalábbis nem tudtam róla. Ha nem kapok a CÖF által közvetített
meghívót ide, a szomszédomba, a Stefánia-palotába, ma sem tudnék talán róla.
És talán ha a digitális
regisztráció mellé – amúgy régi, hagyományos módon – nem írtak volna oda egy
telefonszámot, jelezve: információ, talán a kukában landolt volna a többi
meghívó mellett ez is.
Napokig gondolkoztam, felhívjam-e
őket. Végülis – hál’ Istennek – kíváncsi voltam, miről lehet szó. A megadott
számon egy Szilágyi Ákos nevű hang jelentkezett. Tisztáztuk bevezetőben, hogy
nem azonos az ezen a néven jól ismert neves költővel, íróval. De szerénységére
jellemző, hogy csak a műsor és ünneplés során derült ki, hogy az egész est, sőt
az évtizedes mozgalom szervezőjével lett szerencsém beszélni. Ő maga, saját
mobilján válaszolta meg alaposan és pontosan kérdéseimet. Annyira emberségesen,
hogy kedvet kaptam, hogy elmenjünk erre a szépen meghirdetett rendezvényre. Ott
tudtuk meg, hogy nemcsak egyszeri műsor nézőiként vagyunk vendégek, hanem az
évtizedes küzdelem eredményének ünneplői lehetünk.
Örültünk a változatos és
színes összeállításnak, a szépen felépített műsornak. Két mozzanat ellenben, túl
ezen, meghatározó emléket rögzített bennünk. (A többes szám Dobos Marianne
írónőt jelenti.) És ezért is írok most, erről szeretnék valójában beszámolni.
Az első, amint a bevezetőjében,
az est fővédnöke, a meg is jelent Szőcs Géza ünneplő szavak helyett irodalmi
szövegeket idézett fel előttünk. Köztük a Zászló című emblematikus
Kosztolányi-verset. Mely ennek a napnak az értelmét valójában felfedte:
ZászlóCsak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.Mindíg beszél.
Mindíg lobog.
Mindíg lázas.
Mindíg önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan
egész az égben,
s hirdet valamit
rajongva.
Ha már megszokták és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgy hogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és a viharral,
haszontalanul és egyre fönségesebben,
lobog,
beszél.Lelkem, te is, te is -
ne bot és vászon -
légy zászló.
A másik egy rögtönzés volt.
De talán a legmélyebben ez érinthetett meg mindenkit. A jelen lévő Wittner
Máriát az egész mozgalom szervezője, Szilágyi Ákos felhívta a színpadra. És ő a
címeres zászló együttes jelentését véste emlékezetünkbe. Az Egyesült Államok
minden filmből jól ismert és elismert nemzeti szokását állította példaképpé.
Minden honpolgár otthonában, de minden iskolai osztályban úgyszintén, meg a
hivatalokban, mind állandóan a legnagyobb tisztelettel vannak elhelyezve a
nemzet jelképeiként. Saját emberi méltóságunkat fejezzük ki azáltal, ha méltóan
tiszteljük nemzetünk jelképeit.
Legyen minden évben a nemzeti
ünnepet követő nap, március 16-ika a nemzeti zászló és címer hivatalos ünnepe.
De ne csak egyetlen napon gondoljunk tisztelettel jelképeinkre. Legyen
mindennapi életünk megbecsült, méltányolt része a nemzeti jelképek szerető
tisztelete.