Mi az igazság?


Pilátus felkiáltása vagy kételkedést kifejező kérdése gyakran eszébe jut az embernek, ha igazságosságra törekszik. Ha hisz is az ember az abszolút igazságban, gyakorta találkozik olyan helyzetekkel, amelyeket ellentétes szempontok miatt igazságosan megoldani nem lehet. Ilyen a nyugdíjkérdés egy pénzszűke társadalomban.


Surján László


Mi az igazság?


Pilátus felkiáltása vagy kételkedést kifejező kérdése gyakran eszébe jut az
embernek, ha igazságosságra törekszik. Ha hisz is az ember az abszolút
igazságban, gyakorta találkozik olyan helyzetekkel, amelyeket ellentétes
szempontok miatt igazságosan megoldani nem lehet. Ilyen a nyugdíjkérdés egy
pénzszűke társadalomban.


Mindig nagy híve voltam a differenciált nyugdíjemelésnek. A törvény kimondta,
hogy a nyugdíj biztosítási alapon működik, de hozzá tette a szociális szempontot
is. Ezért hiába citáltak alkotmánybíróságra, amikor a nyugdíjemelésnek felső
vagy alsó határt szabtunk. Kimondtuk, hogy az emelés mondjuk 5 százalék, de
legalább ezer forint. Ez azt jelenti, hogy mindenki, akinek húszezer forint
alatti a nyugdíja, többet kap, mint ami biztosítási elven járna. Volt, amikor
egy adott százalékos emelés mellé azt mondtuk, hogy de legfeljebb ötezer forint.
Ez azt jelentette, hogy az un. nagy nyugdíjasok nem kapták meg százalékosan azt,
ami járt volna. Persze tiltakoztak, de a rendelkezés épp a biztosítási és
szociális elv egymásmellettisége miatt alkotmányos volt.


Minden ilyen differenciálás a nagyobb keresetű, nagyobb nyugdíjú embereket
hátrányosan érinti. Ők erőteljesen tudják megfogalmazni önérdekeiket és jó tápot
adnak a kormányt mindenkor támadni kész, csak pártérdek vezette csoportoknak a
hangulatkeltésre. Így volt ez húsz éve is.


Mindez azért jutott eszembe, mert a hírek arról szólnak, hogy igen nagy
regionális eltérések vannak még az átlagnyugdíjban is. Egyes nyugdíjas
szervezetek már követelik is az orvoslást.

A
biztosítási logika alapján nincs igazuk. A tények viszont, amelyekre
hivatkoznak, nem vitathatók. De a szabolcsi alacsony átlagnyugdíj oka a
szabolcsi alacsony jövedelem. Ahol kicsi a nyugdíj, kicsi volt a kereset is, és
sokszor rövid a munkában töltött idő.


Lehet-e, szabad-e, kell-e ezeket az eltéréseket orvosolni? Lehetni lehet,
vitatható, hogy milyen forrásból. Szabadni szabad, feltéve, hogy alapos a
szociális indok. Hogy kell-e, ez nehezen megválaszolható. A nyugdíj mai formája
azt üzeni az embereknek, hogy a megfelelő ideig dolgozó és nyugdíjjárulékot
fizető ember számíthat elfogadható mértékű nyugdíjra. A fekete munka nem járul
hozzá a nyugdíjhoz. Csak hát a kényszer nagy úr, ha csak fekete, esetleg szürke
munkahely létezik, mi mást választhatna az ember? Fiatalon nem is gondolnak az
évtizedek múlva bekövetkezőkre, az alacsony, roppant alacsony nyugdíjra.


Tökéletesen igazságos rendszer nem létezik. Olykor a jogszerűen megállapított
nyugdíj olyan csekély, hogy megélhetésre teljesen alkalmatlan. Ilyenkor indokolt
lehet a beavatkozás. A nagy nyugdíjasok ezt csak akkor viselik el, ha nem a
nyugdíjalapból, hanem közadókból történik. A magas államadósság mellett és a
gazdaság felfuttatásának elsőbbségét figyelembe véve, erre kevés az esély.
Hosszabb távon mindenképp elvárható, hogy az állam a vidéki elszegényedést
megfelelő közlekedés és iparpolitikával állítsa meg, sőt szüntesse meg. Ekkor az
új nyugdíjas nemzedék már nem lesz annyira távol a fővárostól, mint mostanában.
A mai nyugdíjasokat azonban ez nem vigasztalja.

Van
a nyugdíjrendszerünkben az említett egyenetlenségen túl egy másik, mondhatni
valódi igazságtalanság. Akik három, négy gyermeket neveltek, a gyermeknevelés
költségeivel megteremtették a nyugdíj lehetőségét azoknak is, akik
gyermektelenül élték az életüket. Ha tehát bármi forrásból mód lesz
differenciált nyugdíjemelésre, akkor a felnevelt gyermekek számát is érdemes,
sőt szükséges figyelembe venni. Még jobb lenne, ha ez a szempont a jelenleginél
erőteljesebben befolyásolná az induló nyugdíjak nagyságát.