Kettős mércét emlegetnek sokan, ha a németek kivethetik az autópályadíjakat úgy, hogy saját állampolgáraikat mentesítik a terhek alól. Velük ellentétben, hangsúlyozottan külön- és magán-véleményem alapján, inkább üdvözlöm ezt. Meddig tűrjük, hogy az Unió ellenezze, ami természetes? Meddig tartunk el egy olyan apparátust, amelyik felett alaposan eljárt az idő?
Surján László
Különvélemény
Kettős mércét emlegetnek sokan, ha a németek kivethetik az autópályadíjakat úgy,
hogy saját állampolgáraikat mentesítik a terhek alól. Velük ellentétben,
hangsúlyozottan külön- és magán-véleményem alapján, inkább üdvözlöm ezt. Meddig
tűrjük, hogy az Unió ellenezze, ami természetes? Meddig tartunk el egy olyan
apparátust, amelyik felett alaposan eljárt az idő?
Ahogy híre jött, hogy hamarosan fizetni kell a németországi autópályák
használatáért, azonnal kitört a vita, a háborgás. Lám a németek megengedhetik
maguknak, hogy csak a külföldiekkel fizettessék meg az autópálya karbantartást!
A német polgár, ugyan meg kell vennie az éves matricát, de azonnal lecsökken
számára az adó! Mi ez, ha nem csalárd kijátszása a megkülönböztetés tilalmának?
Persze lehetett volna másról vitázni. Aki üldögélt már órák hosszat egy német
autópálya dugóban, az bizonyára támogatna mindent, ami csökkentené az autópályák
forgalmát. Az autópályadíj ebben a formában ezt nem teszi meg, mivel döntően a
nem fizető német autók tömege okozza a dugót. A környezetvédők is támadhatnák a
rendelkezést. De nem erről, csak az uniós szabályokról van szó. A
megkülönböztetés tilalmáról.
Amit azért végig kellene gondolni. A hétvégén, az ünnepre való tekintettel egy a
szokottnál nagyobb összeget adtam a templom megszokott koldusának. Csak Brüsszel
meg ne tudja. Mert sem a szomszéd templom körül lézengőknek nem adtam semmit,
nem is beszélve például a portugáliai templomok lépcsőit sepregetőkről. Várhatom
a dörgedelmet: Milyen alapon különböztetem meg egymástól a koldusokat?
Az
is figyelemre méltó, hogy az Autóklub fontosnak tartotta a kormányt arra kérni,
hogy támadja meg a német autópálya díjat. Különvéleményem alapján azt remélem,
nem teszi. Mert egyetértek azzal, hogy a német jogászok ügyesen kijátszották az
uniós előírásokat, de szerencsétlennek tartanám, ha éppen mi ágálnánk ez ellen,
amikor földvásárlás ügyben valami nagyon hasonlót tettünk mi is.
Különvéleményem lényege, hogy az Unió rendre bekövetkező reformjai során ki
kellene iktatni mindazokat a rendelkezéseket, amelyet a tagállamok megpróbálnak
kijátszani. Hírlik, hogy Finnországban télen megfigyelik, hogy a parkokban merre
vezetnek a lábnyomok. Ha a hó eltűntével kiderül, hogy nincs út a lábnyomok
helyén, nem „az átjárás szigorúan tilos” táblák felállításával próbálkoznak,
hanem nyitnak egy utat. Minden állam védi polgárait, ahogy én is az ismerős
koldusnak adom a támogatást, nem a soha nem látottnak. Miért nem lehet elismerni
az uniós jogban is, ami természetes?
Sokan egyetértenek abban, hogy az Unió alapvető reformokra szorul. Ezek közé fel
kell venni azokat a tételeket, ahol a mai uniós jog a józan ésszel, illetve az
emberi természettel ellentétes.
Hogyan kerülhettünk ebbe a helyzetbe? Sok az Uniót kritizáló emberrel
ellentétben én Unió párti vagyok. Meggyőződésem, hogy csak egy Európa szintű
összefogással maradhatunk állva a világméretű versenyben, ahogy csak egy
regionális összefogás tehet sikeressé az Európa szintű versenyben. Nem akarom
hát a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Látom azonban, hogy az európai
közösségek intézményrendszere fél évszázad alatt részben idejét múlta. Amikor az
európai egység folyamata megindult, szükség volt egy központi intézményre. Ez az
Európai Bizottság. Ezzel a sehol máshol nem létező szervvel az alapító atyák
elkerülték annak a látszatát, hogy az európai intézmények egy emelt szintű
kormányt utánoznának, vagy hogy a tagállamok felett egy olyan központi
igazgatást hoznának létre, mint ami az Amerika Egyesült Államokban van.
Az
induláskor ezen kívül kellett egy indító motor. Ám azóta Európa halad a maga
útján. Mi lenne, ha egy gépkocsiban az akkumulátor hajtotta indítózás nem állna
le a megindulás után?
Meddig működhet egy kormány jellegű vezető testület, amelyben 27 miniszter
munkáját fogja össze az elnök? Meddig tartható az egy ország egy biztos elv? És
miért ragaszkodnak ehhez a tagállamok, amikor a biztosokat esküjük kényszeríti,
hogy ne a hazájukat, hanem az Unió egészét képviseljék?
Különvéleményem másik eleme tehát az, hogy az Európai Bizottságra hosszú távon
nincs szükség. Két komoly változás történt ugyanis az indulás óta: van
közvetlenül választott európai parlament, és az uniónak van állandó elnöke.
Meddig tartható fenn, hogy egy ötszáz millió embert képviselő testület hozhat
ugyan törvényt de maga nem tehet javaslatot? Miért kapja a javaslat tevés
privilégiumát egy olyan intézmény, amelyben semmiféle politikai felelősséget nem
viselő, gyakorlatilag életfogytiglan a székükhöz ragasztott bürokraták ülnek? Az
apparátust elvben parlamenti jóváhagyással kinevezett biztosok irányítják, de az
ő kinevezésük is finoman szólva sajátos. Nem egy adott feladatra választják ki a
leginkább megfelelő biztost, hanem a tagállamok által küldött embereknek keres a
Bizottság elnöke valamiféle feladatot. 2004-ben, ha jól emlékszem öt
külügyminisztert delegáltak a kormányok egy olyan testületbe, amelynek valójában
nincs is egységes külpolitikája. Nem lenne sokkal okosabb, ha a Tanács állandó
elnökének hivatalát és az Európai Parlament szakapparátusát némileg
megerősítenénk és a Bizottságot mint olyant megszüntetnénk? Kevesebb viccet
lehetne az uborka görbületéről készíteni, de ez még túlélhető volna. Európai
törvényeket a Parlament, illetve a Tanács terjeszthetne elő, elfogadásuk
továbbra is a ma szokásos együttdöntési eljárással történne. Azok a ma a
Bizottság alá tartozó szervek, amelyekre szükség van, a jövőben a Tanács elnöke
alá tartoznának.
Több ezer emberrel lehetne csökkenteni az eurokraták számát. Brüsszel nem lenne
a bürokrácia szimbóluma, a döntéshozatal egyszerűbb és átláthatóbb volna.
Nyilatkoztam már erről egyszer egy külföldi hírügynökségnek. Sokan
megmosolyogtak. Itthon az ellenzéki butaság úgy reagált, hogy lám, a Fidesz
olyan rosszban van az Európai Bizottsággal, hogy legszívesebben megszüntetné.
Pedig csak arról van szó, hogy vannak helyzetek, amikor érdemes felemelni a
hangunk és azt mondani: a király mezítelen. A német autópályadíj bevezetése
talán épp egy ilyen helyzet, feltéve, hogy Brüsszel valóban felemeli a szavát
ellene.