"A szeretet kiemelkedő módja az is, ha korunk keresztény családjainak – melyeket gyakran megkísért a kislelkűség és a félelem a növekvő nehézségek miatt – újra visszaadjuk az önbizalmat, amely a természet és a kegyelem segítségére és arra a küldetésre támaszkodik, amelyet Isten bízott a családra.” - Bíró László püspök úr májusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2015.
május
Egy
fővárosi gimnázium harmadik osztályában az osztályfőnöki órán az
osztályfőnök-tanár arra kérte tanulóit (16-17 éves fiatalokat), hogy írják fel
egy papírlapra: milyen pályára készülnek, és miért; milyen jövőt szeretnének
maguknak. A tanár szeretett volna megismerni a tanulók jövőképét és azt, hogy
mennyire tudatosan készülnek kilépni az életbe. Ezért azt kérte, mindenki
őszintén írja le azt, amit éppen most gondol, a nevét pedig ne írja rá a
papírra, nehogy az őszinteségét zavarja a félelem, hogy osztályfőnöke válasza
alapján megítéli, vagy beskatulyázza valahová. Amikor a tanár átnézte az
összeszedett papírlapokat, ilyen válaszokat talált: „még nem döntöttem, sok
minden érdekel, de nem tudom, elég tehetséges vagyok-e;” „nincs határozott
elképzelésem, majd kialakul valami;” „nem tudom, ezen még gondolkoznom kell.” A
lányok között volt, aki „családanya”, vagy „gyerekekkel foglalkozó” szeretne
lenni, de voltak a fiúk és a lányok között is, akik a jó életet, a szórakozást,
a társasági életet helyezték előtérbe. Több esetben előjött a jó kereset utáni
vágy, általában konkrét megalapozottság nélkül. Akadt olyan is, aki élvonalbeli
sportoló volt, és jövőjét csak sport-pályafutásként tudta elképzelni. Tanár
ismerősöm csodálkozva mondta, hogy ez az osztály jó tanulmányi eredményeket ér
el, több tanuló nyert valamelyik tanulmányi versenyben, mégis ilyen
kialakulatlan a jövőképük, jó egy évvel az érettségi előtt még nem tudják, mihez
kezdjenek az iskolában szerzett tudásukkal, és határozott célkitűzéseik
sincsenek.
Korunkban nem is olyan könnyű egy fiatalnak elhatároznia, hogy merre induljon,
mit kezdjen magával. A régi időkben az emberek mozgástere sokkal szűkebb határok
között mozgott. A fiatalok általában követték szüleik mesterségét, az iparos
gyereke általában iparos lett, a hivatalnok ember gyerekei hivatali pályára
mentek, legfeljebb a szülőkénél magasabb hivatali lépcsőfokra vágytak. Az volt a
természetes, hogy a fiatal generáció a szülők, nagyszülők lakóhelyén maradt, ott
alapított családot és élte le életét. Természetesen mindig voltak vállalkozó
szellemű fiatalok. Közülük sokan azért váltottak, mert úgy érezték, hogy többre
képesek, mint amit az adott hely nyújtani tud, másokat meg vonzott a távoli,
ismeretlen világ és vállalták a kalandot. A többség azonban az elődök által
kitaposott úton haladt. Ma más a helyzet, megsokasodtak a lehetőségek, a
fiatalnak sok választási lehetősége van. Választhat foglalkozást és hosszabb
vagy rövidebb tanulmányi időt, választhat munkahelyet szülőhelyén, vagy attól
távol, de külsejét, öltözködését is tetszése szerint alakíthatja. Másrészt az
adott lehetőségekért versenyeznie kell, meg kell küzdenie kortársaival. A
korunkat jellemző gyors változások miatt is gyakran kell alkalmazkodnia,
módosítania az elképzeléseken. A kitartó szorgalomnál sikeresebb a rugalmas
ügyesség, a következetesen kötelességtudónál eredményesebb a gyorsan váltani
tudó.
Idézzétek fel saját pályaválasztásotokat fiatal korotokban! Milyen tényezők
befolyásolták döntéseteket? Ki volt, aki jó tanáccsal, előrelátóan segített?
Ferenc
pápa ez év január 18-án a fülöp-szigeteki fiatalokkal találkozva arról beszélt,
hogy korunkban, részben a sokféle médiának köszönhetően nagy
információgazdagságban élünk. Ezért aztán nagy a veszélye annak, hogy a fiatalok
magukban hatalmas mennyiségű információt felhalmozva élő múzeumokká válnak,
tudásuk holt tőke lesz, mert nem tudják mire használni. A legfontosabb tantárgy
azonban, amely megtanít élni, és amit az egyetemeken sem tanítanak: a szeretet.
A fiatalok előtt álló nagy kihívás az, hogy ne csak sok információt, tudást
halmozzanak fel magukban, hanem hogy megtanuljanak szeretni, és tudásukat a
szeretet által gyümölcsözővé tenni. Három eszköze van ennek: az ész (a tudás), a
szív (az érzelem) és a kéz (a cselekedet), e háromnak összhangban kell egymással
lennie. „Amit tudsz, azt érzelmeid is igenlik, tehát tettekre váltod; a benned
lévő információ, a tudásod megérinti a szívedet, és lendületbe hozza a kezedet;
tetteid eszed szerint helyesek és a szívednek örömet okoznak. Teljes összhangban
van tudásod, érzelmed és cselekedeted.” (Beszéd a manilai fiatalokhoz, Szt.
Tamás Egyetem, 2015. jan. 18.)
Hogyan tudod gyermekeidet segíteni abban, hogy összhangban legyen „eszük, szívük
és kezük”? Mi veszélyezteti korunkban ezt az összhangot?
A
gyermek a családban eszmél, itt válik az Egyház és a társadalom értékes tagjává.
A családban tanul meg szeretni és másokért önzetlenül áldozatot hozni, mások
javára lemondani saját vágyairól. A család a találkozások iskolája, itt
tanulható meg a közösségben és a közösségért való élet. A fiatalok a családban
készülhetnek fel legjobban arra, hogy megtalálják saját kiteljesedésük útját.
Nincs olyan egyetemi kurzus, ahol a fiatalt szeretni és szerethetőnek lenni
jobban és szebben megtanítanák, mint egy Istent szerető családban.
A
családot ma sok és kemény támadás éri, ezek a családokat el akarják téríteni
Istentől kapott feladatuk teljesítésétől. Gazdasági nehézségek (szegénység,
munkanélküliség, otthontalanság, természeti katasztrófák, stb.), a kábítószerek
és az alkoholizmus, a családi életet romboló materialista hedonizmus, a
keresztény erkölcsi elvek semmibe vétele, a családot és házasságot újra
definiálni akaró törekvések, a relativista életszemlélet, a selejtezés
kultúrája, az élet fogadására való nyitottság hiánya mind olyan tényezők,
amelyek a családot akadályozzák feladatai teljesítésében. Ha pedig a családok
nem tudják a fiatalokat felelős, tetterős emberekké nevelni, akiknek helyén van
az „esze, a szíve és a keze”, akkor folytatódik társadalmunk szétesése.
Milyen segítséget tudnak nyújtani a családközösségek a családot érő támadásokkal
szembeni ellenálláshoz? Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmutatni a közösség, a
közös fellépés erejét?
Szent II.
János Pál pápa prófétai üzenete ma is aktuális:
„Az emberi nem jövője a családtól függ!
Elengedhetetlen és fontos feladat tehát, hogy minden jóakaratú ember vállalja a
kötelezettséget, hogy őrizze és ápolja a család javait. …
Szeretni a családot
azt jelenti: becsülni és állandóan támogatni értékeit és képességeit.
Szeretni a családot
ugyanaz, mint fölismerni a reá leselkedő veszélyeket és bajokat, azért, hogy le
lehessen azokat győzni.
Szeretni a családot
azt jelenti, hogy törekszünk azon feltételek és körülmények megteremtésére,
melyek elősegítik a család fejlődését.
A szeretet kiemelkedő módja
az is, ha korunk keresztény családjainak – melyeket gyakran megkísért a
kislelkűség és a félelem a növekvő nehézségek miatt – újra visszaadjuk az
önbizalmat, amely a természet és a kegyelem segítségére és arra a küldetésre
támaszkodik, amelyet Isten bízott a családra.
Korunk családjainak vissza kell térniük az eszményhez! Krisztust
kell követniük!”
(Familiaris Consortio, 86).
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás:
csaladlevel levelezőlista