Már nincs egy hónap, és ismét ránk köszönt a nemzeti összetartozás napja. Nem azért kapta ez a nap ezt az elnevezést, hogy Trianont elfeledjük. A szétszakított nemzetrészek magárahagyottságáról és fokozatos elkülönüléséről még sokáig fogunk beszélni. Ennek a folyamatnak a kezdete a Trianonban létrejött impérium váltás, ami államhatalmi szempontból szakított szét bennünket, a vége pedig ama gyalázatos december 5-e, ami lelkileg tépte szét a nemzetet.
Surján László
Június 4-e előtt
Már
nincs egy hónap, és ismét ránk köszönt a nemzeti összetartozás napja. Nem azért
kapta ez a nap ezt az elnevezést, hogy Trianont elfeledjük. A szétszakított
nemzetrészek magárahagyottságáról és fokozatos elkülönüléséről még sokáig fogunk
beszélni. Ennek a folyamatnak a kezdete a Trianonban létrejött impérium váltás,
ami államhatalmi szempontból szakított szét bennünket, a vége pedig ama
gyalázatos december 5-e, ami lelkileg tépte szét a nemzetet.
1918. október 17-én Tisza István az országgyűlésben drámai beszédben fejtette
ki, hogy a háborút elvesztettük, a további ellenállás lehetséges ugyan, de
értelmetlen. Egyet tehetünk, Németországgal együttesen meg kell kezdeni a
béketárgyalásokat, mégpedig a Wilson -féle 14 pont és az azokhoz függesztett
ismert pontok alapján.
Sokszor emlegetjük Wilson pontjait, de kevés a róla szóló tényszerű ismeret.
Hazánkra nézve tulajdonképp egy pont vonatkozik, a 10. (Idézem a 11-et is,
amelyből kitűnik, hogy e pontoknak csak távolról van köze a később történtekhez.
A későbbi Jugoszláviáról és annak elődjéről egy árva szó sincs, sőt területi
sérthetetlenségről beszél, feltehetően olyan államokra nézve is, amelyek később
a nagy dél-szláv állam részei lettek.)
10. Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között
oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés
legszabadabb lehetőségét.
11. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni; a megszállt területeket
helyre kell állítani; Szerbiának szabad és biztosított kijáratot kell adni a
tengerhez; a különböző balkáni államok egymás közötti kapcsolatait barátságos
tanácskozás útján az állami és nemzeti hovatartozás történelmileg kialakult
vonalai szerint kell meghatározni; a különböző balkáni államok politikai és
gazdasági függetlenségét és területi sérthetetlenségét nemzetközi garanciákkal
kell alátámasztani.
Hogy Tisza mit tudott, mit nem a román, a cseh és a szlovák ambíciókról, nem
tudom. Ám, hogy a 10. pont elfogadásakor esze ágába sem jutott senkinek a később
bekövetkezett országcsonkítás mértéke, abban biztos vagyok.
Mai
vitáink számára érdemes emlékeztetni, hogy a fentebb önálló fejlődésnek
fordított kifejezés az eredetiben mint autonomous development szerepel, azaz
autonóm fejlődésnek is fordíthatjuk. Az egész pont egyébként akár a Monarchia
megmaradása mellett, a szabad autonómiák garantálásával is megvalósítható lett
volna.
Más
kérdés, hogy Wilson elvetette a titkos paktumokat, amelyekben, akár tudott
róluk, akár nem, például az antant hatalmak 1916-ban Romániának az Alföldből
sokkal nagyobb rész ígértek, mint amit végül megkapott. Elveszett volna
Mátészalka, Békéscsaba, Gyula és Makó is.
Sok
részlettel kellene foglalkoznunk, már a száz éves évforduló okán is, de most
csak annyit, hogy a kibontakozás útján nem jutunk előbbre, ha nekünk, a háború
legnagyobb veszteseinek, a fájdalmunkról beszélnünk sem szabad. Sok mindent
tudunk már arról, hogy hogyan nem lehet a Trianoni traumát gyógyítani. Tudjuk, a
határok tologatása nem megoldás. Tudjuk, hogy nem tehetjük ki magunkat
nagyhatalmak ingadozó kénye-kedvének. Tudjuk, hogy a nemzet gondolkodásából
Trianon emlékét teljesen kitörölni nem lehet. De tudjuk azt is, hogy a probléma
szőnyeg alá söprése olyan, mint a rosszul kezelt fertőzés: előbb, utóbb kifakad.
Elvettek tőlünk 3,3 millió magyar anyanyelvű polgártársunkat, elvettek hatalmas
területeket. A fájdalmunkat nem vehetik el.
Az
viszont már a mi feladatunk, hogy ne engedjünk a fájdalom bénító hatásának, és
ne tűrjük, hogy a kín a gyűlölet és a bosszú forrása legyen. Az orvos számára
fájdalom fontos jelenség, segít feltárni, hogy hol a baj. Legyen tehát ez a mi
száz éves fájdalmunk a gyógyulásra vezető út fontos állomása.