"A szerző, mint klinikai pszichológus a Frankl által alapított módszert követi, mint szerzetes, a Szociális Testvérek Társaságának alapítója, Slachta Margit szellemében végzi a szolgálatot, lélektől lélekig. Az egyik lelket a másikkal, és a lelket az Istennel a Szentlélek köti össze. A Szentlélek fiatal, és dinamikus. Dynamis: A hatalom nélküliség hatalma…" - Dobos Marianne írása.
Dobos Marianne
Ki vagyok én?
„Az utóbbi hónapok során a rabok
egy csoportja együtt olvasta az Ön könyvét és hallgatta magnófelvételeit. Milyen
igaz, hogy a szenvedésben is lehet értelmet találni. Csoportunk kilenc fogolyból
áll, és hetenként kétszer találkozunk. És meg kell mondanom, ami itt történik,
az a csodával határos. Emberek, akik tehetetlenek és reménytelenek voltak, új
értelmet találnak életüknek. Itt, egész Florida legkeményebb biztonsági
intézkedésekkel rendelkező börtönében, pár száz méterre a villamosszéktől,
képzelje el: éppen itt válnak valóra álmaink.”
„Higgye el, Mr.Mitchel, valahogy
meg tudom érteni az ön helyzetét. Végeredményben nekem is a gázkamra árnyékában
kellett élnem egy ideig. De higgye el, Mr. Mitchel, akkor sem adtam fel azt a
meggyőződésemet, hogy az életnek minden körülmények és feltételek között van
értelme. Mert vagy van értelme – akkor ezt hordoznia kell, ha még olyan rövid
ideig tart is; vagy nincs értelme – és ebben az esetben akkor sem lenne értelme,
ha még oly sokáig is tartana. Még azt az életet is, amelyet látszólag
elrontottunk, visszamenőleg értelemmel tölthetjük meg, ha éppen a felismerés
által meghaladjuk önmagunkat.”
(Részlet Viktor E. Frankl az
1975-ös ünnepi könyvhét
megnyitója alkalmából a bécsi Hofburgban tartott előadásából.)
Viktor E. Frankl az alapítója a
logoterápiának és az egzisztenciaanalízisnek. A logoterápia fogalmát 1926-tól,
míg az egzisztenciaanalízist 1933-tól használja. A logosz és az egzisztencia
bevonásának szükségességét a terápiába 1939-ben fejtette ki.
Frankl egzisztencia-fogalma
Kierkegaard bölcseletében gyökerezik. Az egzisztencia döntések során keresztül
valósítja meg önmagát, melyet a választás „a meg nem valósított lehetőségek
kísértetei” környékeznek. Frankl szerint mégsem ez okoz szorongást, hanem sokkal
inkább az, ha az egyén nem manifesztálja önmagát önmaga számára egy-egy érték
kitartó megvalósításával.
A legfőbb érték a szeretet, és a
szeretettel való kapcsolódás egy másik egzisztenciához, az élet legsötétebb
óráiban is megvalósítható.
A logoterápia során a terapeuta,
a segítő tudatosítja a páciensben (vagy a páciens önmagában), hogy az őt kínzó
állapotban lehetőséget, értelmet talál, s ha ezt az egzisztencia analizise során
megleli, akkor ezáltal értéket valósíthat meg. A lehetetlenségben is rá lehet
találnia, akár egy adott helyzetben az emberi lehetőség legszélső határán, a
legrettenetesebb szituációban is arra, hogy van értelme az ember életének. Sőt.
Az ember életében a legnagyobb teljesítmény az egyenes derékkal viselt
szenvedés.
Az embernek az adott problémákat
úgy kell szemlélnie, mint az élet kihívását, mint feladatot arra, hogy a nagy
egészhez valamit is hozzá tudjon tenni.
A leírt, és számtalan előadásban
világszerte ismertetett, és elismert koncepció a saját experimentum crucisában,
a koncentrációs táborban töltött évek alatt, gyakorlati bizonyítást nyert.
Nemcsak neki segített túlélnie, de része volt sok rabtársa túlélésében is.
A Kötet Kiadó gondozásában
1996-ban jelent meg magyar nyelven Az ember az értelemre irányuló kérdéssel
szemben címmel Konrad Lorenz előszavával az a Viktor E. Frankl kötet,
amelyet az azóta eltelt lassan húsz évben is sokan tekintünk olyan alapvető
olvasmánynak, melyet igen gyakran előveszünk. Az én példányom, tegnap újra
előkerestem, jegyzetekkel, aláhúzásokkal van tele. Nem emlékszem évszámra
visszamenően, hogy mikor és miért vált számomra fontossá éppen az a gondolat, és
a legjobban meglepett, hogy az utolsó fehér oldalra felkiáltó jeles
oldalszámokat írtam.
Valószínű ez akkor történhetett,
mikor az Akkor is karácsony volt (1944), később, hasonló főcímmel jelzett
kötetekkel (1956, 1989) kibővítetten trilógiává lett történelmi interjúsorozatom
első kötetén dolgoztam.
Emlékszem Polcz Alaine
döbbenetére, akit néhány nappal azután hívtam fel, ahogyan a beszélgetést
magnóra rögzítettem, és elmondtam neki miként szeretném az általa a saját
életéről elmondottakat, mintegy összeszerkeszteni…
– De kivel? Mivel? – kérdezte, és
mivel 1972-től ismertük már egymást, nem a felháborodás, csak a kíváncsiság volt
hangjában.
– Egy pszichológus megéli a
koncentrációs tábort; a 119104-es számú fogoly, Viktor E. Frankl személyes
lágeréletével.
A szerénysége volt az első,
amivel erre reagált, hogy jönne ő, mint pszichológus, Franklhoz a
pszichológushoz. Miután elmondtam, hogy a hasonlatosságot közöttük nem a
hivatásukban keresem, rám hagyta, csináljam csak, meglátjuk.
„Igaz
istenem…Ugy segített, hogy nem segíthetett” címmel terjedelmes
munka kerekedett belőle. A kötetben, most nézem, a 27-51. oldalak között
található. Ha a saját szerepemet leszámíthatnám az ötletben, és az
összeállításban, akkor igen melegen ajánlanám újraolvasásra, mint a többi olyan
munkát, melyet kedves, – napjainkban újra felfedezendő –
Horatiusunk „aere perennius”-nak nevez.
Altenberg, 1979. május a dátuma a
Konrad Lorenz előszónak az említett, 1996-ban nálunk is megjelent Frankl
kötetnek.
Az abban foglalt diagnózis tehát
nem új, és a betegség azóta csak súlyosbodott. Azoknak, akik még olvasnak,
szívből ajánlom az egészet, akik kevesebbel is beérik, nekik csak ennyit, mint
mindenképpen megszívlelendőt:
„A természetkutató, aki mindig és
mindenütt okokat keres, sohasem fatalista. Az a tény, hogy eddig minden kultúra
a magas kultúra stádiumában indult hanyatlásnak, a természettudós számára nem
lehet alap arra, hogy higgyen az ilyen történések megfordíthatatlanságában.
Sokkal inkább hiszi, hogy a kultúrák halálát betegségek okozzák és a kezdeti
körülmények okainak felismerése szolgálja gyógyulásukat. azok az okok, melyek a
mai emberiséget pusztulással fenyegetik, nyilvánvalóan a tömegőrület, a neurózis
jellegzetességeit viselik magukon. És ez olyan mértékben világosabb a napnál is,
hogy sokan éppen közismertsége és banalitása miatt nem képesek felismerni, de a
biológus látja ezt, és az orvos is biológus. Az orvosok között pedig a
pszichiáter az illetékes a sokféle elmebajtól fenyegetett kultúránk
megmentésében. Ha olyan megállapítást tesz, hogy: ’a világ nem egészséges, de
gyógyítható’, akkor ezzel arra hívja fel az egész tudományos világ, de különösen
az ifjúság figyelmét, hogy vegyék észre a romlás okait és a katasztrófát, és az
utolsó órában hárítsák el azt. Némely neurózis azáltal gyógyítható, hogy a
pacienssel annak okait tudatosítjuk. Talán az emberiség tömegneurózisa is ilyen
eset. Ez a könyv nagy lehetőség a gyógyítás eme formájához.”
A mottóként választott gondolat
abból az előadásából származik Franklnak, melyben megfogalmazást nyer, hogy a
könyv, egy jó könyv, lehet a terápia eszköze. Sok könyv van a Gutenberg
galaxisban, sajnos kevesebb közöttük a jó könyv, és ezeknek sem biztos, hogy jó
olvasókhoz volt, van, vagy lesz szerencséjük. Napjainkban sincs ez másként, mint
ahogyan Vörösmarty Mihály 1844-ben kérdezte: „Ment-e a könyvek által a világ
elébb?”
Hogyan mehetne ez a mára,
nemhogy nem egészséges, de súlyosan beteg világ előre…? S hogy merre van előre a
világ számára…? Talán kissé túlzásnak tekinthető, de ez az, amit a világ
vezetői, vezető politikusai szinte ahányan vannak, annyiféleképpen látnának
jónak. És ez az, amire, mióta világ a világ, úgy hisszük, hogy a mindenkor kis
emberének semmi ráhatása nincs. Főként ma a mindent uraló média világában a
híradások sokkal inkább arra játszanak, tudatosan, vagy némelyiknek csak
véletlenül sikerül úgy, hogy növeljék a kétségbeesést az emberekben, hogy az
azokat hallgató, még jobban elmerüljön a tehetetlenség, az élet
értelmetlenségének érzésében. Az élet értelmetlenségének az érzése alapján
azután megszületik, és emelkedik világszerte a száma és a mértéke a
kegyetlenségeknek, az agresszivitásnak, a kábítószer függőségnek, a
gyilkosságoknak, és az öngyilkosságoknak.
Hogyan éljünk lelkileg
egészségesen egy ilyen világban? Hogyan gyógyulhatunk, és közben hogyan
gyógyíthatunk? Vagy jöhet a legegyszerűbb, ha nincs értelme az életnek, hát
akkor a legegyszerűbb, ha eldobjuk. (Ezeket a sorokat írom éppen, mikor cseng a
telefonom. Augusztusban veheti át az aranydiplomáját kis csapatunk maradéka.
Szervezünk, előkészülünk. És igen: megdöbbenünk. Mert közülünk, akik 1965-ben a
miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohómérnöki karán harmincöten végeztünk,
négyen, és ez több mint 10% eldobták az életüket. Magasan kvalifikált
értelmiségiek, sikeresnek mondható, jobbára vezető beosztású kollégáink voltak.
Isten bocsásson meg nekik, és tán nekünk is, hogy nem figyeltünk rájuk, nem
vettük észre kétségbeesésüket. Nem segítettük önismeretüket. Nem simogattuk ki a
továbbélés félelmét a lelkükből. Konkrétan nem tudjuk, mint ahogyan az életét
önkezével elvetők egyetlen egyikéről sem lehet tudni biztosan, hogy mit
tekintettek teljes mértékben szembenézhetetlennek, amivel nem vállalták a
szembenézést, mi volt az elfogadhatatlan, amit nem tudtak elfogadni, és helyette
a halálba menekültek)
Mindezek nagyon hosszú
bevezetésnek tűnhetnek, mint az alábbi könyv ajánló sorai:
A borítókra kattintva olvasható
méretet kapunk
Pedig most, azt hiszem, annál
jobbat nem tehetek, minthogy itt abba is hagyom.
A szerző, mint klinikai
pszichológus a Frankl által alapított módszert követi, mint szerzetes, a
Szociális Testvérek Társaságának alapítója, Slachta Margit szellemében végzi a
szolgálatot, lélektől lélekig. Az egyik lelket a másikkal, és a lelket az
Istennel a Szentlélek köti össze. A Szentlélek fiatal, és dinamikus. Dynamis: A
hatalom nélküliség hatalma…Az az erő, mely hatalmat ad arra, hogy ha belátjuk,
minden élet-halál kérdése, akkor mint a mártír Boldog Salkaházi Sára, aki
szintén Szociális Testvér volt, olyan dolgokra tegyük fel életünket, melyekért
meghalni is képesek vagyunk.
Ki vagyok én? Kitől mástól
kérdezhetném ezt, mint önmagamtól.
Hogy tedd fel magadnak, és
őszintén válaszold meg a kérdést, azt a könyv Zárszavával ajánlom:
És, hogy esetleg Homa Ildikó is
kapjon a mottóban idézetthez hasonló levelet, postára adom tisztelettel és nagy
szeretettel a könyvét Hajdú Miklós atyának, a kreatív börtönlelkésznek.