"Nem az a cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell évente új házat építeni, elég e régiben szellőztetni és takarítani. Legalább így tavasszal, ebben a jó zsengés szellőben."
Pálmai Tamás
Zsenge
Kellemes
érzetet kelt ez a szó bennünk, hisz elsőként nem a negatív használat ötlik
eszünkbe (például zsengére sikerült ez az írásocska…), hanem a most aktuális,
harsogó tavaszhoz köthető, sarjadó, bimbózó élethez, reményhez, újjászületéshez
kapcsolódó, egyértelműen pozitív töltet ugrik elő rögvest agytekervényeink
dombhullámainak árnyékából hallatán.
Hamvas,
harmatos, üde, friss, új, ropogós, mai, ifjú, serdülő, bimbózó csak úgy
hirtelen, ami eszembe jut e szóról. Meg a szombat délelőtti magányos főzőcském -
nejem épp Pesten képzi tovább magát, örök, dinamikus zsengeségről téve
tanúbizonyságot - mely konyhai serteperte tele volt ilyen tavaszi, szájban
azonnal olvadó, olcsón előállítható ínyencségekkel. A kakastaréjos, tojáskockás
saláta-levesben a szemerjai erdő szélén szedett madársaláta (mi szentgyörgyi
salátának is mondtuk) kesernyés ízét érzem, a töltött tök, a töltött karalábé a
gyerekkor „nemszeretemjei” közé tartozott, most a kedvencek egyike, mint ahogy a
karalábé forrázott leveléből és a maradék darált húsból készült töltike is. A
piaci standok már-már eldobásra szánt gyengécske paprikájából, töppedt, fonnyadó
paradicsomából és jó sok hagymából, fokhagymából izgalmas ízű az első idei
lecsó. A csiperke nagy kalapját, tönkjét kitörve, megfordítottam és kivajazott
tepsibe téve, a kalapot szalonnával, juhtúróval, pici fokhagymával megtöltve,
sózva, borsózva megsütöttem. A kitört tönköket is, persze, kis fokhagymás sóval
beszórva. A juhtúró beszerzés meg egyszerű: közel van Nagyszalonta, a piacon
kapható juhsajt elfogadható áron. Csíkokra vágom, egy napra sós vízbe áztatom,
ledarálom, összegyúrom, kis adagokban lefagyasztom. Fél évig van mit használni,
s a mostani, zsenge fűből származó juhtejből készült sajt a legízletesebb.
De a testi
megújulás, az üde étkek mellett a lélek is új erőre kap ilyenkor, mondom én is
Horváth István Sándor után. Mert időnként ezen
a szinten, sőt a mindennapi, felekezettől független hit terén is szükség van a
megújulásra. Sőt, azt is hozzátehetjük, hogy mindez annak a kérdése, hogy
megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és van-e bennünk késztetés
a változtatásra, s él-e bennünk az igény a
fejlődésre? Mert könnyebb ragaszkodni a jól
beválthoz, mint kockáztatni - bizonytalan
eredményekkel, ha kecsegtető -
változtatásokat. És könnyebb rutinszerűen végezni a dolgunk, mint újakkal
kísérletezni. S bizony kényes terület ez. Hisz az újítás vezethet belső
reformhoz (lásd Assisi Szent Ferenc életét és munkásságát), de vezethet akár
reformációhoz is (lásd Luther Márton példáját). Ami bizony gyökeres változást
hozott hitéletünkben.
Meg kell tehát
hallanunk és hallgatnunk a
kritikus hangokat, nem vehetjük támadásnak,
nem utasíthatjuk el „csípőből” őket. Korábbi gyakorlatainkat át kell néznünk: a
rosszat el kell hajítani, a jót meg kell
tartani, hogy majd még javítsunk rajta.
A rossz rutin, a maradiság, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás
életveszélyessé válhat. Ez az ember
lelki életére is igaz. Egyszerűen
létszükséglet a folyamatos megújulás. Az ajándékba kapott jót - ezek között a
szeretetet - azért adták nekünk, hogy nemcsak saját, hanem mások
lelki üdvösségét is szolgáljuk vele. Ám ha ez
rutinná válik, akkor épp a lényegét
veszíti el. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek istentiszteletre, szentmisére
járó robotokká. De hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége
és szeretet utáni vágya az örömhírrel, az élő
szeretettel? Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a
magunk üzenetét, de hogyan találkozik a kettő?
Csak úgy, ha mi magunk is folyamatosan keressük a zsengét, ha folyamatosan
megújulunk, ha hiteles az életünk minden perce, ha az örök forrástól mindig üde
szeretetünk nem írott malaszt, hanem élő valóság.
Végül, egy
dologra figyeljünk e nagy tavaszi zsengekutató igyekezetben: Nem az a
cél, hogy feltétlenül
kitaláljunk valami újat. Nem kell évente új házat építeni, elég e régiben
szellőztetni és takarítani. Legalább így tavasszal, ebben a jó zsengés
szellőben.