"A legsúlyosabb váláshoz vezető körülmény azonban a valódi egységre, a szeretet növekedésére való törekvés hiánya. Ha a házaspár kommunikációját átjárja a szeretet, és kommunikációjukban Isten szeretetét adják tovább, akkor felül tudnak emelkedni minden nehézségen, együtt maradnak és egységük Istenben válik teljessé.” - Bíró László püspök úr júniusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2015.
június
Huszonhat évi házasság után
úgy döntöttek, hogy elválnak. Mindhárom gyermekük már önálló családot alapított,
úgy látják, hogy nincs többé szükség rájuk. Eddig fontosnak tartották, hogy a
gyerekek úgy számolhassanak velük, mint családi hátérrel. Kötelességüknek
érezték, hogy együtt maradva biztosítsák számukra ezt a hátteret. Most, hogy már
nyilvánvalóvá vált, hogy mindegyik gyerek nélkülük is megáll a lábán, itt az
ideje – gondolták –, hogy úgy alakítsák életüket, ahogy az nekik jónak,
kellemesnek ígérkezik. Mivel már régóta nem sok örömet okoztak egymásnak, nem is
várták ezt el egymástól, közös megegyezéssel beadták a válókeresetet. A
szomszédok, ismerősök megdöbbenten hallották a hírt. Találgatni kezdtek: „Soha
nem hallottuk őket veszekedni, azt hittük, jól megvannak. Társaságba, szórakozni
nem jártak, úgy látszott, hogy egymásnak, meg a gyerekeiknek élnek. Talán eddig
a gyerekeik kedvéért a szőnyeg alá söpörték problémáikat, most meg hirtelen
előtörtek a gondok. Érthetetlen, csak nem tűnt fel valamelyiküknél egy új
kapcsolat lehetősége?”
Korunkban a házasságot egyre
inkább csupán az érzelmi elégedettség egyik formájának tekintik, mely tetszés
szerint bármi mással helyettesíthető és módosítható. A posztmodern és
globalizált individualizmus kedvez annak az életstílusnak, mely elgyöngíti a
személyek közötti kötelékek kifejlődését és stabilitását, és eltorzítja a
családi kapcsolatokat. Ezért van az, hogy sokan elutasítják a házasságot, vagy
legalábbis csak addig tarják fontosnak, amíg érzelmileg azonosulni tudnak vele.
Ezzel szemben a házasságnak a társadalom számára nyújtott szolgálata felülmúlja
az érzelmesség és csupán a párra tartozó szükségletek szintjét. A házasság
lényege szerint nem a szerelem mulandó érzéséből születik, hanem a jegyesek
kölcsönös egymásnak ajándékozottságából, abból az önként vállalt
elkötelezettségből, hogy teljes életközösségre lépnek. (vö. EG 66, 67)
Milyen érveket hoznak
fel legtöbbször a házasság ellen azok, akik elutasítják? Milyen lenne a
posztmodern, házasság nélküli társadalom?
A férfit és a nőt a
házasságban Isten köti össze, hogy "egy testet" alkossanak (l. Ter 2,24), vagyis
ketten egy emberként éljenek, alkossanak, örüljenek és sírjanak, szeressenek és
szolgálják az Ő akaratát. Az egység azonban nem jön létre a házasságkötés
pillanatában, csak a házasfelek hosszú és tudatos munkálkodása révén. Ennek a
munkálkodásnak az egyik legfontosabb eszköze a kommunikáció. Szavakkal,
gesztusokkal, mozdulatokkal, telefonon, levélben vagy SMS-ben adjuk egymás
tudtára véleményünket, gondolatainkat, érzelmeinket, kívánságainkat. Már akkor,
amikor két fiatal először találkozik, önkénytelenül vagy szándékosan jelét adják
a találkozás által kiváltott érzelmeiknek. Megkezdődhet közöttük a kommunikáció,
így kerülhetnek egymással kapcsolatba. Jórészt a kommunikáción múlik, hogy
kapcsolatuk a továbbiakban mivé fejlődik. Fontos tehát, hogy már kora
gyermekségünkben megtanuljunk jól kommunikálni.
„A családban tanuljuk meg
egymást átölelni és támogatni, felfogni, hogy mit jelent a másik arckifejezése,
vagy egy beállt pillanatnyi csend, megtanulunk együtt nevetni és sírni
olyanokkal, akiket nem mi választottunk, mégis nagyon fontosak számunkra. Mindez
nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a kommunikáció lényegét: fel kell
fedeznünk egymás közelségét és közelednünk kell egymáshoz. Amikor csökkentjük a
többiektől elválasztó távolságot, elébe megyünk egymásnak, elfogadjuk egymást,
akkor hálát és örömöt érzünk. … A család az a hely, ahol az ember az imádságot,
mint a kommunikáció alapvető formáját gyermekeinek továbbadja, amikor … a család
együtt imádkozik szeretetben megemlékezve más személyekről, nagyszülőkről,
rokonokról, betegekről és szenvedőkről”. (Ferenc pápa üzenete a 49.
Tömegtájékoztatási világnapra)
Hogyan emlékeztek
vissza saját gyerekkorotokra: hogyan alakult kommunikációs készségetek? Ki
gyakorolt rátok nagy hatást? Idézzétek fel azt a „kommunikációt”, amellyel első
találkozásotok alkalmával kapcsolatba kerültetek egymással!
A házastársak közötti
kommunikáció lényege is az, hogy napról napra közelebb kerüljenek egymáshoz,
egyre mélyebben elfogadják egymást, hogy egységük egyre teljesebb legyen. Az
egységre törekvő házastársak közül egyik sem akarja a másikat legyőzni, hanem
mindegyik azt szeretné, hogy ugyanazokat a célokat tűzzék maguk elé, és közösen,
együtt találják meg a hozzájuk vezető utat. Az ilyen házasoknak nincs saját
kasszájuk, nincs „dugi” pénzük, mert az anyagiakban is egyek akarnak lenni. Ha
az egyikőjük hobbija a másik számára nem jelent örömet, akkor a másik azért vesz
részt benne, mert annak örül, hogy a házastársa milyen felszabadultan örül. Az
egység felé haladó házaspárok óvakodnak mindentől, ami éket verhetne közéjük, és
ha válaszút elé kerülnek, azt részesítik előnyben, ami közelebb viszi őket
egymáshoz. Ha pedig mégis konfliktus támad, készek megbocsátani. „A megbocsátás
a kommunikáció egyik dinamikája: azé a kommunikációé, amely megkophat,
megszakadhat, ám a kifejezésre juttatott és elfogadott megbánás révén
újraalkotható, sőt tökéletesíthető. Az a gyermek, aki a családban megtanulja
meghallgatni a többieket, megtanul tisztelettel szólni hozzájuk, kifejezni a
saját nézőpontját olyan módon, hogy közben a többiekét nem utasítja el, a
társadalomban a párbeszéd és a megbékélés építője lesz.” (Ferenc pápa üzenete a
49. Tömegtájékoztatási világnapra) A kommunikáció meghatározza a családi
légkört. Amelyik családban az egyetértés és az „egymásért, együtt” szellemisége
uralkodik, ott a kommunikációt átjárja a szeretet. Az ilyen családban a család
tagjai szívüket kitárva szolgálják egymást, harmónia és öröm uralkodik. Ennek a
felszabadult örömnek pedig Isten jelenléte az alapja, az ő befogadásra kész,
irgalmas, figyelmes szeretete mindenki iránt. A harmóniában és örömben élő
családok küldetése, hogy örömüket továbbsugározzák a többi családnak és a
társadalomnak is.
Idézzetek fel rokoni,
baráti, ismeretségi körből olyan családokat, amelyek otthona a béke, öröm
szigete! Hogyan tudják az ilyen családok örömüket továbbsugározni?
Szociológusok kutatják, hogy
mi az oka annak, hogy egyre többen válnak el sokévi házasság után. A vizsgálatok
azt mutatják, hogy ha a házasfelek egyszer csak rádöbbennek, hogy ifjúkori
vágyaik, elképzeléseik beteljesedésére már nincs remény, akkor a házastársukat
okolják kudarcukért, és el akarnak válni. Gyakran a házasság már röviddel a
házasságkötés után kisiklik, de a házaspár a gyerekek érdekében, vagy a rokonok,
kollégák, ismerősök előtti szégyenérzet miatt évekig halogatja a válást. Sok
esetben a házasok egyszerűen nem törődtek a látszólag jelentéktelen sérelmekkel,
mígnem a sok felhalmozódott feszültség robbanáshoz vezetett. Nem ritkán a
„mindennapok robotjába” belefáradt házaspárok megunják egymást: a szerelem
elszállt, az együttlét nem jelent örömet, változatosságot, hát elválnak.
Előfordul az is, hogy valamelyik fél – legtöbbször a férj – úgy gondolja: most
még lehet néhány jó éve egy mutatós új partnerrel. Az anyagiak miatt is sokszor
felbomlik a házasság: nem tudnak megegyezni abban, hogy kit mi illet a
házasságba behozott vagyonból és a „közös” szerzeményekből; a válás után pedig
előfordulhat, hogy az egyedül maradó, csekély jövedelemmel rendelkező fél
(leggyakrabban a feleség) súlyos anyagi körülmények közé kerül.
A legsúlyosabb váláshoz
vezető körülmény azonban a valódi egységre, a szeretet növekedésére való
törekvés hiánya. Ha a házaspár kommunikációját átjárja a szeretet, és
kommunikációjukban Isten szeretetét adják tovább, akkor felül tudnak emelkedni
minden nehézségen, együtt maradnak és egységük Istenben válik teljessé.
Amikor a bíróság kimondta a
válást, a „volt” házaspár legkisebb fia szomorúan mondta: a szüleim nagyon
szerettek minket, mindig a javunkat akarták. Házasságuk szerelmi házasság volt,
családot akartak és azt gondolták, hogy ha lesznek gyerekeik, lesz otthonuk,
tisztes megélhetésük, akkor boldogok lehetnek. Arra nem gondoltak, hogy
egymással és kapcsolatukkal is törődniük kellene, mert a szerelem nem tarthat
örökké. Nem értettek ahhoz, hogy érzelmeiket közöljék egymással, hogy egymás
kedvében járjanak, és kifejezzék örömüket, bánatukat. A válásuk is korrekt volt,
úgy látták, hogy semmi nem köti már őket össze, legyen tehát magányosságuk,
függetlenségük törvényes. Azt azonban nem tudom, hogy mi van a lelkük mélyén:
megkönnyebbülés vagy kudarcérzés, bánat vagy kilátástalanság, vágy, valami más
után vagy beletörődés a megváltoztathatatlanba. Nekem továbbra is édes szüleim
maradnak, a családom alapja, szeretem őket és a javukat akarom. Mindig
befoglaljuk őket imáinkba, amikor otthon a gyerekeimmel együtt imádkozunk.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás:
csaladlevel levelezőlista