Népvándorlás

Gazda Albert kicsit sem tartozik Orbán Viktor imádói közé. Amikor arról írt, hogy a menekült kérdésben a miniszterelnök „megnyeri a meccset”, kicsit sem lelkes, sőt végtelenül szomorú. Pedig mint okos ember, sok dolgot jól lát, s akár örülhetne is, hogy még az általa nem kedvelt kormányfő a szükséges lépéseket teszi meg. Eddig azonban már nem tud eljutni.

Surján László

Népvándorlás

Gazda Albert kicsit sem tartozik Orbán Viktor imádói közé. Amikor arról írt,
hogy a menekült kérdésben a miniszterelnök „megnyeri a meccset”, kicsit sem
lelkes, sőt végtelenül szomorú. Pedig mint okos ember, sok dolgot jól lát, s
akár örülhetne is, hogy még az általa nem kedvelt kormányfő a szükséges
lépéseket teszi meg. Eddig azonban már nem tud eljutni.

Gazda Alber nem tud kitörni az elfogultság ketrecéből.

Ilyeneket ír: „hetekig-hónapokig azon
pattogtunk sokan – én is –, hogy milyen ócska kampánnyal próbálja az
elhabonyizálódott magyar miniszterelnök megtalálni az új rezsicsökkentést és
ezzel megállítani pártja és kormánya népszerűségének zuhanását”. Nehéz
értelmezni az elhabonyizálódott szót, és kár a rezsicsökkentést mezei
kampányfogásnak minősíteni. A népszerűség úgymond zuhanása is túlértékelt
fogalom. Mértéke ugyanis nem annyira veszélyes, hogy pánik-reakciókat kellene
kiváltania. Távolról sem, hiszen nem durvább, mint 2011-ben. Ha ellenzéki
lelkületű újságíró lennék, inkább azt kutatnám, hogy mi lehet a titka annak,
hogy a kormányoldal immár 108 hónapja vezeti a népszerűség felméréseket,
megszakítás nélkül. A népszerűség zuhanásáról cikkezők vágyaikat is bevetítik a
helyzet elemzésébe, s ezzel bizony ingoványos talajra kerülnek.

Gazda Albert önkritikusan nézi a maga „pattogását”, elismerve, hogy nem
tapintottak rá, „hogy Orbán Viktor elsősorban mit akar.” Valahol itt van a kutya
elásva. Ugyanis, ha valaki egy politikus szándékait akarja elemezni, nem juthat
reális eredményre, ha a mit akar kérdésre adható feleletek közül eleve kizárja
azt, hogy az illető jót, az ország érdekének megfelelőt akarja.

Hogy az adott kérdésben mi a miniszterelnök szándéka, az Orbán Viktor maga
világosan elmondta és Gazda pontosan idézi is: „Ez egy keresztény ország, van a
szívünkben irgalom, aki üldözött, annak segítséget kell nyújtani – mondta a
miniszterelnök, majd hozzátette, a megélhetési bevándorlóknak nemet kell
mondani, világossá kell tenni számukra, hogy itt nem fogják megtalálni a
megélhetésüket. Itt Magyarországnak az Európában szokásos politikai
korrektségtől eltérően világosan és egyenesen kell beszélnie, meg kell mondani
az igazat: nem akarjuk, hogy a megélhetési bevándorlók célországa legyen
Magyarország.”

A
cink.hu cikkírója itt csúszik el. Számára képtelenség elhinni, hogy ez az általa
is világos szövegnek minősített pár mondat igaz is. A szerző becsületére legyen
mondva, hogy tett ugyan pár hónappal a miniszterelnök fenti kijelentése után egy
fél lépést a valóság felé. Képes volt kimondani a következőket: „A
menekültprobléma súlyos probléma, nemcsak a Földközi-tengeren, Magyarország déli
és keleti határain is. Ezzel a dologgal kezdeni kell valamit, akkor is, ha nem
tartozik azok közé, amiket egy-két év alatt meg lehet oldani. Amikor Orbán
Viktor erről a témáról beszél, akkor – ez az utóbbi időben bebizonyosodott – nem
légből kapott hülyeségről beszél, hanem nagyon is valós jelenségcsoportról. A
gond nem azzal van, hogy ez szóba kerül. A gond azzal van, ahogyan ez szóba
kerül.”

Az
persze, hogy mi a gond sem az idézetből, sem az egész írásból nem derül ki.
Jelzőket kapunk, ahogy azt már megszoktuk, érvek helyett. Ilyeneket:
„hátborzongatóan primitív és undorító”.

Ezekre a jelzőkre nincs mit mondani. Ki egyetért vele, ki dühöng miattuk, ki meg
undorodik tőlük. Mert nemcsak az egyik szekértábor undorodik a másiktól, hanem a
másik is az egyiktől. Tudom, hogy tévedek, de a kisördög azt súgja a fülembe,
hogy Gazda Albert csak azért alkalmaz efféle csúf jelzőket, hogy ellensúlyozzon
bizonyos észleléseket. Hiszen leírja, hogy „mindenki tudja, tényleg
népvándorlás zajlik”. Felveti persze, hogy a kormány lépése az ágyúval
verébre tipikus példájának is tűnhetne.” Számára annak is tűnt – ismeri el, majd
kimondja: „Akik jönnek, hétről hétre egyre többen vannak. Akik jönnek, azok
országait szétverték, és amíg nem áll oda valaki, ... hogy stabilizálja a
helyzetet, addig jönni fognak. … Európának előbb-utóbb muszáj lesz kitalálnia
valamit. Szokás szerint gondolkodik is, csak szokás szerint nem annyira gyorsan.
Plusz ha kitalálja a valamit, az korántsem biztos, hogy Magyarországnak jó
lesz.” Ezek kimondása után jön eg meglepő mondat: „Ennek megy elébe Orbán
Viktor.”

Itt
kellene elismerni legalább a miniszterelnök jó szándékát. Meg azt a képességét,
hogy hónapokkal korábban meglátta a probléma lényegét és előkészítette a
megoldást. Ami persze nem a népvándorlás megoldása, hanem az országnak a
népvándorlás okozta bajoktól való mentesítése, illetve ezek csökkentése. Gazda
felismeri: „A schengeni határ egy konkrétan létező határ, uniós feladat
megvédeni. Ha Magyarország képtelen megtenni ezt, a végén megszívhatja. Az most
még csak ijesztgetés, hogy tízezrével fogja hozzánk visszatoloncolni a
migránsokat a Nyugat, de nem kizárt, hogy megtörténhet. Minél többen vonulnak át
rajtunk, annál inkább megtörténhet.”

Végezetül a cikkíró két kérdést tett fel: azt, „hogy ki nyeri a meccset, és azt,
hogy milyen lesz végül az ország.”

Az
elsőre könnyen adódott Gazda válasza: mivel az ellenzéknek nincs és nem is lehet
érdemi és a választók tömegei számára is hiteles reakciója, a Fidesz és a
kormány nyeregben marad.

A
másikra csak azt mondta: fogalma sincs.

Pedig, ha értelmesen próbálunk beszélni, akkor a fentiek szinte feleslegesek,
csak erről a második kérdésről kellene szólni. Ha ugyanis igaz az, hogy az
elzárkózás a szolidaritás hiánya, keményszívűség, akkor bizony rossz úton
járunk. Ha az önzés hozza össze a kormány mögött a kellő többséget, akkor ebből
a magam részéről nem kérek. Ez az önzés biztosította például 2002-ben a
többséget azoknak, akik 23 millió románnal riogatták az állásukat féltő
embereket. Ez adott lehetőséget egy olyan nyolc évre, amelyet a magam részéről
nem kívánok vissza.

Olyan szép, ahogy a szerencsétlen menekültekről beszélnek. Megható.
Kikényszeríti az emberből a szolidaritást, hacsak egy minimális jóérzés van
benne. A hívő embernek számos szentírási idézet is az eszébe jut, s a
befogadásra ösztökél a pápai szó is. Gazda Albert folyton a menekült szót
használja, ahogy az egész sajtó is. Még a kormányzati kommunikáció is gyakran a
szociális menekült kifejezéssel él, bár a miniszterelnök megélhetési bevándorló
fogalma valamivel pontosabb és kevésbé hozza elő a segítő reflexeket.

Az
tehát, hogy erkölcsi értékeiben (tovább) romló országunk lesz-e, az részben azon
múlik, hogy önzésből utasítjuk-e el a segítségre szorulókat, avagy valóban
megadjuk a menekülteknek a segítséget, miközben távol tartjuk magunktól és
Európától a menekülés pszichózisába kergetett becsapottakat, akiket szervezett
bűnözők szállítanak és fosztanak ki.

Két
dolgot szeretnék. Jó lenne, ha a kormányoldal többet beszélne a befogadásról. Az
ellenzék és az ellenzéki lelkületű sajtó pedig nem homogenizálná a menekült, sőt
a szerencsétlen menekült kifejezéssel a határainkra érkezőket, hanem megmutatná,
hogy vannak közöttük üldözöttek, akiket fogadnunk kell, becsapottak, akiket
észhez kellene téríteni, lehetőleg még mielőtt nyakukba vennék a világot, és
tudatos rosszakarók, nevezhetjük őket terroristáknak is, akiket fel kellene
ismerni, bármennyire is reménytelen ez a feladat.

Terjedőben van az a nézet, hogy ma már nem Görögország a fő probléma, s távolról
sem az angolok esetleges távozása, ami mögött elfogyott a támogató tömeg, hanem
a népvándorlás, amire még a rossz válaszok sem születtek meg, hát még a jók.

Lehet, hogy a védekezés első, tűzoltó munkájában az Orbán kormányzat élen jár és
követőket is kap. Robert Fico már nem fukarkodott az elismerő szavakkal. De
igazán nagyot akkor alkothatnánk, ha az egymás marása helyett a valódi
megoldáson, a tűzfészkek felszámolásán, a világméretű szegénység mérséklésén
együtt törnénk a fejünket. Ha kimondanánk, hogy a tűzfészkek nem maguktól, hanem
másoktól keletkeztek.

Kiktől is?