Részlet a Békességes szó kötetből. Hét országból ötvennyolcan írtak arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és zajos szögletében, s hogy sikerül-e példakövetőkből példává lennünk.
Hölvényi
György
államtitkár, Budapest
Az
együttműködés nem önfeladás
Tényként és
adottságként kell elfogadnunk a környező országokkal megélt közös
történelmünket, így kiemelkedően fontos ennek minél teljesebb, átfogóbb
megismerése mindannyiunk számára.
Trianon
tragédiáját egy percig sem elfeledve, az elmúlt évtizedek tapasztalatait
felhasználva, a megmaradás érdekében időről időre át kell gondolnunk a
lehetséges teendőket.
Tény, hogy a
kommunista diktatúra és a háborúk közepette a magyar politikai elitnek a nemzet
ügyei problémaként, és nem feladatként jelentek meg. Ennek is köszönhető, hogy a
térvesztés, zsugorodás traumáját éltük meg az elmúlt évtizedekben, és éljük meg
ma is.
Meggyőződésem,
hogy a határok légiesítése az összmagyarság érdekeit szolgálja és élnünk kell az
ezzel járó lehetőségekkel.
Úgy gondolom, ma
már a megmaradás stratégiáját meghaladva a fejlődés, az előrelépés stratégiáját
kell követnünk, csak ennek lehet a jövőbeni megerősödés a következménye.
A Nyugat-európai
nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos jó példák azt üzenik számunkra, hogy
demokrácia közepette is csak nagyon határozott, kemény konfliktusok árán,
egységes politikával lehet eredményt elérni (ld. Dél-Tirol).
A nemzetpolitika
nagyon lényeges eleme, hogy saját törekvésünk lényegét a szomszéd népekkel,
nemzetekkel megértessük, így láthatóvá, érthetővé váljék, hogy az nem ellenükre,
velük szemben fogalmazódik meg, hanem saját országuk érdekeit is szolgálja.
Megdöbbentő látni,
hogy a szélsőséges történelemszemlélet következtében a környező országokban a
mai generációk már nem is értik, hogy miért vannak, élhettek ott magyarok, több
száz, illetve ezer éve.
A történelmi
tényekkel a múltba való réveteg, pótcselekvő tekintgetés nélkül kell tisztában
lenni. Meggyőződésem, ha adott esetben gyengén is, a környező országok népeiben
is megvan a megbékélés, az együttélésre való hajlam a különböző társadalmi
rétegekben.
A nemzetpolitika
része kell legyen, a környező országokkal kapcsolatos, úgynevezett népi
diplomácia (iskolai csereprogram, testvér iskola, testvérvárosi kapcsolatok,
médiában való jó példák megjelenése). Ezek lehetnek a helyi megmaradást,
megerősödést segítő alapok.
A kiengesztelődés
rövid, de határozott gesztusai után közös ügyeket, feladatokat kell kitűznünk -
kulturális, környezetvédelmi témában -, a másik identitásának tiszteletben
tartásával. Ezek segíthetnek a továbblépésben, hiszen az előítéletek, paranoiák
nem győzhetők le másként, csak a jó példa erejével.
Ennek a
hatékonyságát nem tudom megítélni, de biztos vagyok benne, ha ebben a szellemben
cselekszünk, előrébb jutunk.
A különböző
egyházaknak különböző módon kell lehetőséget biztosítani, hiszen a hit olyan
hídjait tudják ők felépíteni, de adott esetben az átjárást akár megszüntetni,
amely a legrövidebb út, de a legtartósabb kapcsolat lehet ember és ember között.
Tudatosítanunk
kell, hogy az együttműködés nem önfeladás. Az ettől való félelem bénítólag hat,
és a közös cselekvés legfőbb akadálya lehet.
A kezdő lépést
magunknak kell megtenni.
Helyi
kezdeményezéseket, helyi feladatokat kell a középpontba állítani. Ezt a lépést
teszi meg, ezt a munkát vállalja magára a Charta XXI Megbékélési Mozgalom is.