A valósággal nehéz szembenézni. Nemzetünknek ez nem mindig sikerült. Elfogultságok, ismeretek hiánya tévképzetek rabjává tettek bennünket, amelyeket szájról szájra adva örökítünk át, s amelyeket nem tesz helyre egy tisztességes és a valóságra alapozott történelem oktatás. Így azután nagy bajainkból könnyen lesznek még nagyobbak.
Surján László
KÉT ÜZENET AZ ÖNISMERET FONTOSSÁGÁRÓL
A
valósággal nehéz szembenézni. Nemzetünknek ez nem mindig sikerült.
Elfogultságok, ismeretek hiánya tévképzetek rabjává tettek bennünket, amelyeket
szájról szájra adva örökítünk át, s amelyeket nem tesz helyre egy tisztességes
és a valóságra alapozott történelem oktatás. Így azután nagy bajainkból könnyen
lesznek még nagyobbak.
Ha
volt idő, amikor kétségbe esni jó okunk volt, az 1848-as forradalom leverése
után idő biztosan közéjük tartozik. Kemény Zsigmond az önismeretre jutásban
látta a megmenekedés lehetőségét:
„A
magyar csak akkor veszhet el, ha örökké a képzelődés tükrében akarja arcát és
lélekvonalait vizsgálni. Egyedül az önismeret által jutunk céljaink s
rendeltetésünk felfogásához.
Tévedni a halandó gyöngesége, de önismeretre törekedni az Isten parancsa”
írta a Forradalom után című írásában.
A Trianon
utáni évtizedek, különösen, ha már a közelgő második világháború árnya is
rávetül, szintén a jogos kétségbeesés időszaka volt. Megmaradhat-e a
szétdarabolt Magyarország? Mit is jelent ebben a zűrzavaros világban magyarnak
lenni? Szekfű Gyula megpróbálta a kor legjobbjait megszólaltatni ebben a
témában. A helyzetről Keresztúry Dezső néhány alapvető megállapítást tett:
„A
forradalmak és az első békeévek zűrzavarán először a háború előtti
Magyarországnak politikai múlttal, országszervező gyakorlattal és társadalmi
súllyal bíró uralkodó rétege lesz úrrá. Eszmevilága, ha alkalmazkodik is az új
helyzethez, lényegében a régi marad:
a világomlásra nem magábaszállással, hanem az ellenfél vádolásával felel.”
Ez
Keresztúry kritikája a múlt század húszas éveinek vezető rétegéről. Bár voltak
közöttük kiváló emberek, s többük teljesítménye előtt ma is illik meghajtani
fejünket (Bethlen, Klebelsberg, Teleki), egészében véve mégis Keresztúrynak van
igaza. Leírta mindezt a Szekfű Gyula által szerkesztett
Mi a magyar? című gyűjteményes kötetben.
Tanulmányában a fenti Kemény idézet utolsó mondatára is hivatkozik, s kettejük
gondolatai minket is önvizsgálatra kell késztessenek. A kereszténységre gyakran
hivatkozgató, de valójában pogány világunkban mintha mentséget kereső idézetekre
szorulnánk, ha a szálka és gerenda példázatának szellemében a magunk hibáit
szóba merjük hozni. Felismerve, hogy ez a helyzet, teszem közzé a két író
idevágó üzenetét.