Kivont kardok közt

Részlet a Békességes szó kötetből. Hét országból ötvennyolcan írtak arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és zajos szögletében, s hogy sikerül-e példakövetőkből példává lennünk.

Juhász Judit

Kivont
kardok közt

„Szállj le
felséges palotád egéből,

Béke! mennyeknek
koronás leánya!

Szállj le, s
Európánk mezején jelenj meg

Már valahára!”

Az Ukrajnából
érkező egyre nyomasztóbb hírek hallatán – a Majdan téren „kivirágzott”
forradalom félelmetes fejleményeit követve – Virág Benedek versét keresem elő.
Békesség-óhajtás. Kodály feldolgozása gyönyörűséges harmóniával adja vissza az
antik irodalom eszményített hangján megszólaló ódát. „Ily soká tartó viadal
piacán / A szelíd lelkek fene tigrisekké / Válnak, / Elszokván az igaz s az
érző/Emberi szívtől” – bizony, odaadó lelkesedéssel fújtuk az 1801-ben született
versből komponált művet. Jó volt együtt énekelni, s jó lenne most felidézni az
egykori leánykar kifogyhatatlan bizakodását, a rajongva szeretett karnagy, Andor
Ilona karizmatikus lényét s történeteit a kalitkába zárt madár allegóriájának
megalkotójáról, akiről csak mi, kórustagok tudtuk, hogy nemcsak költő, papi
ember is volt. A közös éneklés semmihez sem hasonlítható örömét felidézve írnom
kellene arról az ajándékról, amelyet a népdalok és kórusművek megismerésével
kaptam, s arról a derűs békességről, amelyet az ének, a muzsika révén találok
meg sok évtizede már. De fontosabbnak, sőt, nélkülözhetetlennek érzem, hogy
most, amikor a Krím-félsziget felől idehallatszó fegyverropogás hangjairól
érkeznek félelmetes hírek, – Virág Benedek óhajtására szomorú válaszul – inkább
a sokunk által nagyra becsült kortárs és Charta-társ, a kárpátaljai Vári Fábián
László szavait illesszem ide: