"Minek nevezzük hát a szoborrongálást? Felelőtlenségnek. Azonban teljesen érthető, hogy az első gondolata ma a határon túli magyarnak nem az elszabadult focilabda, hanem az elszabadult indulat. A többségieknek el kell gondolkodnia, jó-e, ha félelem és gyanakvás közepette él Románia legnagyobb kisebbsége. Nem a közös munkára kellene fordítani az állampolgárok energiáit?"
Surján László
Minek nevezzelek?
A
hétvégén bejárta a hír az internetet, megrongálták Petőfi Sándor újszentesi
emlékművét. A lavinát az aradi születésű, temesvári orvosprofesszor Prof. dr.
Matekovits György levele indította el. Ide másolom a szövegét:
„Július
31-én, pénteken délelőtt Újszentes szép parkjában játszottak iker unokáim.
Másnap is oda mentünk, és ledöbbenve láttuk, hogy csákánnyal szétverték Petőfi
emlékművén a költő arcképének féldomborművét. Darabokban hevert szerte-széjjel.
Rögtön lefotóztam, különféle szögekből, majd 12 órakor a harangozónéval, Juci
nénivel bevittük a református templomba. Egy vékonyka piros-fehér-zöld pántlika
maradt épen az emlékmű tetején, azt lobogtatta a szél. Hirdetve, hogy megfogyva
bár, de veszve nem, még él egy kicsiny sereg Újszentesen. Sajnos, a primitív
Mátyás-szobor rongálók ide is eljuttatták a híveiket. Szegény Petőfi, miért is
bántjátok? Az ehhez hasonló vandál tettek ellen most kell lépni, mert ki tudja,
mi jöhet még! Mi vagy ki lesz a következő?”
Azt
gondolom, hogy a legtöbb anyaországi ember rácsodálkozik:
miért
hívnak egy települést Temesvár mellett Újszentesnek. Mielőtt a
vandalizmussal foglalkoznánk, pótoljuk hiányainkat.
Ezen a területen a
XVIII. században eredő volt, amit a temesvári hadparancsnokság vadászterületként
használt. Vadászkastélyának egyik szarufáján az 1763-as dátum volt bevésve.
Temesvár 1849-es ostroma alatt ebben rendezte be főhadiszállását Vécsey Károly,
majd kórházként szolgált. Augusztus 9-én itt találkozott Dembiński és Bem
serege.
Egy erdőirtás helyén a
Debreceni Református Egyházkerület falut alapított még 1891-ban. 133 református
magyar telepescsalád érkezett ide, három kivételével Szentesről. A családfők
eredetileg kubikosok és iparosok voltak. 1896-ban Vadászerdő néven
nyilvánították nagyközséggé Temes vármegye Központi járásában. A lakosok tanyás
gazdálkodást folytattak, az első tíz évben hetven–nyolcvan tanya jött létre. A
gazdák, a nagyváros közelségét kihasználva, zöldségtermesztéssel és
tejgazdálkodással is foglalkoztak. Az első telepesek közül 1907-ig 31 család
visszatért Szentesre, de helyüket újabb szentesiek foglalták el. Házassági
kapcsolataik az első két évtizedben Szentesre és Újmosnicára terjedtek ki, a
trianoni békeszerződés után főként Végvárral és a bánáti református
szórványokkal házasodtak.
Első román lakói
1923-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került Kis- és Nagytorákról
érkeztek. A II. világháború alatt az elcsatolt Észak-Bukovinából, Besszarábiából
és a Kvadriláterből telepítettek be románokat, míg a háború után főként
erdélyiek és bukovinaiak érkeztek. Ortodox templom azonban csak 2005-ben épült a
településen. A 2000-es években a falusias vonások rovására a modern temesvári
agglomerációba tagolódott: új cégek települtek meg és kiköltözők villákat
építettek. Északi határában felépült a Lacului lakópark, attól északra pedig egy
újabb villanegyed épül.
Református temploma
1897 és 1901 között, a modern római katolikus 1972–79-ben, az ortodox
1996–2005-ben épült fel. A református templom mellett áll a most megrongált
1849-es emlékmű.
Lakosainak száma a
háromezret sem éri el, még 1992-ben is magyar többség volt, a 2002-es adatok
szerint már 1576 román mellett csak 1054 volt a magyarok és mindössze 32 a
németek száma.
Számunkra a legfontosabb kérdés, hogy Petőfi arcképének barbár leverése etnikai
indíttatásból történt, avagy puszta vandalizmus. A Magyarországon szokásos
indíték, a fémgyűjtés itt nem jön szóba, hiszen nem bronzból, hanem műkőből
készült a dombormű.
A
vandalizmusra, szobor rongálásra
Temesváron több példa is volt, magyar és román
emlékek egyaránt károsodtak. Az értelmetlen rombolási vágy tehát nem kizárható.
Figyelemre méltó viszont a megsérült emlékművön látható magyar nemzeti színű
szalag. Ezt úgy tűnik utólag tették rá az emlékmű sérült részére. Bár a 2002-ben
történt felmérés óta magyarok létszáma bizonyára tovább csökkent, még voltak,
akiknek fájt az emlékmű megrongálása és hitet tettek magyarságuk mellett.
Tisztelet érte.
Matekovits professzor a kolozsvári rongálások tükörképét látja a történtekben.
Abban a légkörben, ami a szocialista vezetésű Romániában van, ez teljesen
érthető. A helyzet azonban jobb.
Újszentes alpolgármestere,
Miklós Árpád (RMDSZ) utánanézett a történteknek.
Nem volt nehéz dolga, mert térfigyelő kamerák vigyázzák a környéket. Innen
tudni: véletlenül rongálták meg a bánsági Újszentes központi parkjában álló
Petőfi-emlékművet. „A felvételekből egyértelműen kiderül, hogy nem magyarellenes
cselekedetről van szó, hanem diákcsínyről. A parkban labdázó diákok eltalálták
az emlékművet. A Petőfi Sándort ábrázoló dombormű ennek nyomán leesett és
darabokra tört”. Ez magyarázatot ad arra is, hogy miként került a református
templom egyik keskeny ablaknyílásába egy nagy erővel megrúgott focilabda, amiről
Szűcs András Ottó református lelkipásztor számolt be. Miklós szerint már
előkészítették a helyreállítási munkálatokat, és hamarosan restaurálják a
talapzatot és az emléktáblát is, és visszakerül a helyére a dombormű.
Minek nevezzük hát a szoborrongálást? Felelőtlenségnek. Azonban teljesen
érthető, hogy az első gondolata ma a határon túli magyarnak nem az elszabadult
focilabda, hanem az elszabadult indulat. A többségieknek el kell gondolkodnia,
jó-e, ha félelem és gyanakvás közepette él Románia legnagyobb kisebbsége. Nem a
közös munkára kellene fordítani az állampolgárok energiáit?