Történelem az élet tanítómestere, tartották már a régi latinok is. Ami negyedszázaddal ezelőtt történt, ha nem is „történelem”, de mindenképp múlt. A mai helyzet megértésében eligazító lehet, ha megnézzük, mi lett 25 év alatt a korábbi elgondolásokból.
Surján László
Liberálisok negyedszázad tükrében
Történelem az élet tanítómestere, tartották már a régi latinok is. Ami
negyedszázaddal ezelőtt történt, ha nem is „történelem”, de mindenképp múlt. A
mai helyzet megértésében eligazító lehet, ha megnézzük, mi lett 25 év alatt a
korábbi elgondolásokból.
Napra 25 éve, hogy Budapesten a a Szabad Demokraták Szövetsége és a Neumann
Alapítvány „Milyen feladatai és milyen esélyei vannak a liberalizmusnak a
közép-európai, kelet-európai térségben?” címmel nemzetközi találkozót
szervezett. Az eseményről készült korabeli tudósítás az MTI archívumban
olvasható.
Ötven-hatvan liberális meggyőződésű politikus, politológus, újságíró vett részt
Bulgáriából, Jugoszláviából, Romániából, Csehszlovákiából, Észtországból,
Litvániából, Lettországból, Lengyelországból. A nyugati liberális pártok
részéről többek közt a Liberális Internacionálé
Ismét bebizonyosodott, hogy országaink különbözősége ellenére gondjaink és
feladataink többsége közös. Mi több - mint Kis János mondta - országaink
demokratikus fejlődése kölcsönös függőségi viszonyban van. Például: a
magyarországi demokrácia sorsa függ a romániai demokrácia sorsától és fordítva.
Érdekes
megállapítás, de vajon mivel lehetne alátámasztani?
Tóth Károly, a Szlovákiai Magyar Liberális Mozgalom elnöke szerint Szlovákiában
1989. november 17-ike után kettős vákuum jelentkezett: hatalmi és ideológiai. Az
elsőt gyorsan megoldották: a demokratikus ellenzék belépett a hatalomba. Az
ideológiai vákuum a nehezebb probléma.
Hogy ez a nehézség hatott-e a tudósítóra,
vagy valami más, nem tudom, de egy értelmetlen mondat következik:
„A nemzeti
nacionalista, a kereszténydemokrata hasonlít.”
A következő mondat sem sokkal jobb, de talán
segít értelmezni az előzőt: „Könnyebben
kitöltik ezt a vákuumot, mivel közelebb állnak az épp legyőzött kollektivista
eszmékhez.”
Nem
kétséges, hogy a kereszténydemokrata gondolat nem az egyént, hanem a közösséget
állítja a központba, az egyéni érdeket alárendeli a közjónak. Átélve a hazai
baloldal negyven éves uralmát, úgy látom, hogy akkor ez fordítva volt. A
közérdeket alárendelték az uralkodó réteg egyéni érdekeinek, de a propaganda a
közérdekre hivatkozott. Tóth Károly azután kiadta a feladatot:
A liberális erők fő
feladata ma az újjászületett nacionalizmusok hódítása ellen küzdeni, a régi
struktúrák maradványainak ledöntése mellett.
Ez a tudósítás tehát világosan közli:
liberális uraimék a nemzet fogalmát ellenségnek, legyőzendőnek tartják. Mintha
összetévesztenék a nemzetiszocializmussal. Ahelyett, hogy az egyébként akkor
nemigen látható náci jelenségek ellen mindenkivel közösen léptek volna,
„gyökerénél” akarták azt kiirtani, azaz felléptek minden nemzeti és szocialista
ellen. Láttuk, hogy 94-ben ez utóbbi már nem volt fontos.
A nacionalizmusok feléledése Jugoszláviát egy újabb Libanonná változtathatja.
Ennek meggátolása effektív nemzetközi segítséggel lenne lehetséges. Egy
kolozsvári résztvevő szerint Romániában a nemzeti kisebbségnek és az
ellenzéknek, a politikai kisebbségnek közösek a problémái, közösek a főbb
céljai, tehát közös kell legyen az útjuk. Azt is kimondta, hogy a mai magyar
kormánytényezők meggondolatlan kijelentései nehezítik a romániai magyarság
helyzetét és erősítik a románok bizalmatlanságát. Sok erdélyi magyar véleménye
ez, de nyilvánosság előtt ritkán fogalmazódik meg.
Érdekes megfigyelés,
eleve kizárja a bizonyítás lehetőségét. A románok reakciójában akár még igaza is
lehet, de a magyarok még ma is emlegetik, hogy Antall József lélekben az ő
miniszterelnöküknek tartotta magát.
A
Neumann Alapítvány ugyancsak meg nem nevezett képviselője szerint
a politikai váltás
hirtelen, robbanásszerűen és néha váratlanul történt a volt szocialista
országokban. A gazdasági változás már lassúbb folyamat, három-öt évet fog
igénybe venni. De a legnehezebb a társadalmi változás, a civil társadalom
felépítése, ez évtizedekig is tarthat. Ez a liberális erők feladata,
alulról-felülre önszervező módon felépíteni a civil társadalmat.
Ami
a gazdaságra vonatkozó jóslatot illeti, a három-öt év helyett alighanem
ugyanennyi évtizedet kellett volna mondani. Figyelemre méltó azonban a civil
társadalomról mondott elképzelés. A civil társadalom attól civil, hogy valóban
önszerveződő módon épül ki, azaz a polgárok szabad akaratából, nem pedig
politikai szerveződések pátyolgatásával. Így csak álcivilek szervezhetők, akik
mögött nem áll a polgárok valós akarata. Az elhangzottakból, illetve abból, amit
a a konferenciáról a tudósító lejegyzett, az derül ki, hogy terveikből a saját
civilnek hazudott hátországuk kiépítését voltak képesek egyedül megvalósítani. A
hátország megmaradt, az „ország” eltűnt.
Többek szerint a liberális eszmék ma kevésbé népszerűek Kelet-Európában, mint
Nyugat-Európában. Pedig éppen itt van rájuk nagyobb szükség, itt vár fontosabb
szerep a liberális politikára.
A tudósításban ez az állítás is
bizonyítatlan maradt, s a liberális politika mai helyzete éles cáfolata az
akkori hangzatos, önbiztató kijelentésnek, ráadásul a liberálisok
visszaszorulása Nyugatot épp úgy jellemzi, mint a mi vidékünket, például
Ausztriában nincsenek jelen, Németországban jelentéktelen erővé lettek.
Franciaországban sem tündökölnek, Angliában viszonylag erősek, de az ottani
választójog mellett nem jutnak egyről kettőre.
Persze a médiában ma is erősek. Ez a kis visszatekintés mai kijelentéseik
értékére is rámutat.