Esterházy Lujza Sorskérdések margójára című gyűjteményes kötetének könyvbemutatójára
(Pozsony, 2015. szeptember 24.)
Surján László
Meghallani, megérteni és megvalósítani
Esterházy
Lujza Sorskérdések margójára című gyűjteményes kötetének könyvbemutatója
Pozsony, 2015. szeptember 24.
Ugyan kit érdekelnek a XXI. században egy, a XIX. végén született grófkisasszony
gondolatai? Könnyen rávágható: senkit. Lehet-e egyáltalán máig érvényes üzenete
egy mélyen vallásos arisztokratának, amikor az arisztokrácia el- és letűnt, a
vallás meg a perifériára szorult? Szintén költői a kérdés. A következők arról
szeretnének meggyőzni mindenkit, hogy a fenti két kérdésre igen a felelet.
Esterházy Lujza (1899-1966) szókimondó volt egész életében és szerette élére
állítani a dolgokat. Számos újságcikket írt, olykor már a cikk címe is
provokatív. Ellenségszeretet és nemzethűség (1933) szerinte nem lehet
ellentétes egymással, hiszen a nemzethűség természettörvény, az ellenségszeretet
pedig isteni parancs. Persze túl egyszerű volna ennyivel elintézni a kérdést,
ráadásul úgy, hogy csak vallásukat gyakorló emberek számára érthető az üzenet.
Noha látszólag elméleti kérdést fejteget, azaz semmiféle ellenséget meg nem
nevez, a korabeli, de a mai olvasónak sincs kétsége, hogy a szeretendő
ellenségen a többségieket érti. Gyakorlati példákat mond arra, hogy miként kell
megélni az ellenségszeretetet. Ki kell zárni a keresztény etikával ellentétes
eszközök alkalmazását. Első helyen a háborút említi. Még csak 19 évvel vagyunk a
nagy háború kitörése után, és 13 évvel a háborút lezáró béke megkötése után.
Esterházy Lujza a kereszténységgel ellentétesnek tekintette a háborút, noha még
sokan emlékezhettek a hadba indulókat lelkesítő prédikációkra, zászló és fegyver
megáldásokra. Tudatában kellett legyen annak, hogy olvasói között sokan a
trianoni döntés fegyverrel történő megváltoztatásában reménykednek. Mégis elég
bátor ahhoz, hogy elvi alapokon utasítsa ez el az erőszakot, nem azért, mert
nincs hozzá megfelelő katonai erő, vagy kedvező nemzetközi helyzet. De az elvi
alapokból más is következik, Kizárja a fegyvertárból a hazugságot, a rágalmat
is, sőt arra is felhívja a figyelmet, hogy a másikat emberi és nemzeti
érzelmeiben megsérteni nem szabad. Gondoljunk csak az Idősebb vagyok, mint
Szlovákia feliratú, a magyar gőgből és butaságból fakadó trikókra.
A
mit nem teszünk sor mellett ott a mit teszünk lista is. Ember voltunkból fakadó
segítséget adunk minden rászorulónak, személyválogatás nélkül. A vitákban
objektív igazságra törekszünk. Vitákra pedig szükség van. Nézzük csak a közös
történelmünkről alkotott szlovák és a magyar nézetek merőben ellentétes voltát.
Az ezer éves elnyomás emlegetése egyrészről és az ezer éves tejjel mézzel folyó
Kánaán képe másrészről. Máig nem voltunk képesek elszakadni előítéletes
szemléletünktől. Vannak ugyan biztató jelek, de a szlovák és a magyart
társadalmi tudatban erős még ez az ellentétes megítélés. Csak az objektivitásra
való törekvés, az igazsághoz való ragaszkodás oldhatja fel az ellentétet, de az
is csak akkor, ha készek vagyunk a számunkra kellemetlen, előítéleteinkkel
ellentétes tények elfogadására is. Nagyon itt az ideje, hogy végigmenjünk, s ne
csupán néhány tudós ember szintjén, ezen az Esterházy Lujza által kijelölt úton.
Felelősek vagyunk nemzetkisebbségünkért
tudatosítja egy másik,
szintén 1933-ban írt cikkben. Felfogásában a nemzet eleven organizmus,
mindenkinek megvan a maga feladata. Részletesen az értelmiséggel foglalkozik,
hiszen ez a legfontosabb rétege a társadalomnak, tanultságánál fogva nagyobb a
felelőssége is. Kárhoztatja azt az elzárkózó, a közösség gondját fel nem vállaló
magatartást, amellyel egyes értelmiségi családok egyéni megoldást kerestek a
maguk, s nem közösségük kisebbségi életére. Esterházy Lujza már csak lengyel
édesanyja miatt is pozitív példaként az államiságát elvesztett, tehát kisebbségi
sorsba kényszerült lengyeleket állítja olvasói elé. „Ezalatt az idő alatt alig
akadt közöttük intellektuel, aki a nemzetet szolgáló mozgalmak munkáiból
kimaradt volna.”
Elveti a közömbösséget, de nem azonosítja a pártmunkával a közéletet. A most
hivatkozott írásában de számos egyéb művében is a mai szóval civil társadalomnak
a kiépítését várja a szlovenszkói magyar értelmiségtől. Figyelmeztet: a közösség
szolgálatát a túlvilágon is számon kérik majd az arra alkalmasakról, már csak
azért is, mert ha sokan vonakodnak részt venni a közösség életében, az a
nemzetkisebbség halálához vezet.
Van
Esterházy Lujzának egy kifejezése, ami fájdalmasan érintett. Nemzettöredék.
Érhető, hogy a Trianon átélt nemzedék fájdalmas széttördelésnek élte meg a
diktátumot. Még szívszorongatóbb, hogy 2004. december ötödikén az anyaországiak
ismét tudatosították a széttördeltségünket.
Egy
olyan nemzet, mint a miénk, de akár a szlovák is, szerb is megoldást kell
találjon arra, hogy szállásterületei nem esnek egybe valamely ország határaival.
A közigazgatási, jogi, állampolgári különbözőségünket összhangba kell hozni
nemzeti összetartozásunkkal. Nem egyszerű feladat, de épp ezen munkálkodunk
most, a magyar nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítésekor. Ehhez persze
békés légkörre is szükség van, úgy kell saját sebeinket gyógyítani, hogy közben
másoknak új sebeket ne okozzunk.
Esterházy Lujzának erről a béketeremtésről is van üzenete. A Béke a Földön-
Valósítsuk meg! című írásában (1934) olvassuk:
„Ha
vegyes nemzetiségű helyen lakunk: magától kínálkozik az alkalom a népek közötti
béke előmozdítására. … Mindnyájunknak vannak más nemzetiségű ismerőseink. Ne
zárkózzunk el előlük. Adjunk nekik annyi jóindulatot, annyi kedvességet, mint
amennyi belőlünk kitelik. Ne várjuk, hogy ők kezdjék. … Apró szívességek
szeretetteljes nyújtására mindig van alkalmunk anélkül, hogy ezzel a hízelgés
vagy haszonlesés látszatát keltenők. Ha netán visszautasításban, bántalonban
volna részünk, ne kedvetlenedjünk el. A szeretet előbb-utóbb mindig győz,
különösen akkor, ha megértést tanúsítunk az esetleges idegenkedéssel szemben, és
belátjuk, hogy arra talán a múltban mi magunk szolgáltattunk okot.”
A
fenti néhány gondolat kis ízelítő csupán ebből a negyedfélszáz oldalas kötetből.
Remélem ennyi is elegendő volt annak bizonyítására, hogy Esterházy Lujza sok
évtizede megfogalmazott írása nemcsak korrajz, tudós bölcsészek kutatási tárgya,
hanem még ma is jövőbe mutató feladatgyűjtemény. Adja Isten, hogy halála
ötvenedik évfordulóját egy szlovák fordítással ünnepelhessük meg. Erős
meggyőződésem, hogy Közép-Európa sorsát jó irányba fordítaná, ha Esterházy Lujza
szavát meghallanánk, megértenénk és megvalósítanánk.