"A szeretet a legfontosabb társadalmi parancsolat. Tiszteletben tartja a másik emberi személyt és annak jogait, megkívánja az igazságosság gyakorlását és önmagát elajándékozó életre indít. ” - Bíró László püspök úr októberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2015.
október
Annyira örülök, hogy a
szomszédéknál helyreállt a családi béke – mondta egy este a feleség férjének –,
pedig amikor az apjuk otthagyta őket, a nagyfiú meg drogozni kezdett, bizony úgy
látszott, hogy ez a család szétesett. Kerültek mindenkit, a házban úgyszólván
senkivel sem beszéltek, azt hihettük, hogy egymással sem beszélnek. Aztán amikor
az a baleset történt a nagyfiúval, megint megjelent az apa, aztán egyre többször
jött, a fiú meg lábadozva kigyógyult a drogból. És most úgy látszik, hogy
normális, békés családi életet élnek. Csak attól tartok – vette át a szót a férj
–, hogy ez csak átmeneti állapot, lehet, hogy visszaesnek és még rosszabb
helyzetbe kerülnek.
A nyugati keresztény
emberkép egyrészt az antik görög-római filozófiára, másrészt a bibliai
teológiára alapul. A kultúrtörténetben a görög filozófia és a római jog alapján
jelent meg először az ember, mint önmagáért felelős individuum, világosan
körülhatárolt jogokkal és kötelességekkel. A bibliai teremtéstörténet szerint
Isten az embert a saját képmására alkotja. Ennek fényében az ember minden
korábbi emberértelmezéshez képest magasabb rangot kapott: az egyén nem az emberi
faj egy egyedi példánya, hanem összetéveszthetetlen személy, elidegeníthetetlen
méltósággal. Az embernek ez az Ószövetségben kinyilatkoztatott méltósága
azáltal, hogy Jézus Krisztusban Isten emberré vált, tovább fokozódott: Jézus
Krisztus a valóságos ember és valóságos Isten a keresztény emberkép ősmintája.
„Mivel Ő az emberi természetet fölvette, nem elemésztette, e természet magától
értetődően bennünk is nagy méltóságra jutott. Isten Fia ugyanis
megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült.” (GS 22)
E különleges méltóság
ellenére az ember teremtmény marad; hivatásának tehát csak akkor felelhet meg,
azaz csak akkor élhet teljes életet, ha felismeri, hogy életét ajándékba kapta
és belesimul a teremtés rendjébe. Minden ember egyenlő méltósága csak akkor
érvényesülhet, ha egyrészt a társadalom valamennyi intézménye, és a
politikai-gazdasági rend ezt szem előtt tartja, másrészt minden ember a magáéval
azonos méltóságúnak tekinti valamennyi embertársát. Az ember társas lény, más
emberekkel való kapcsolatok nélkül nem boldogulhat. Nem csak a saját, hanem az
egész társadalom javát kell szolgálnia, különben a saját javát sem tudja
érvényesíteni. „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek
velük! Ez a törvény és a próféták.” (Mt 7,12) Ha a társadalomban általános lenne
az ember személyi méltóságának tisztelete, ha mindenki, a családok és
közösségek, az intézmények és a társaságok kötelességüknek éreznék a közjó
szolgálatát és szem előtt tartanák a szolidaritás és szubszidiaritás elvét,
akkor nem csak boldog és igazságos, hanem egységes és biztonságos társadalom
jönne létre.
Hogyan tudjátok
megmagyarázni gyerekeiteknek, hogy minden ember testvérünk? Osszátok meg
élményeiteket egy olyan emberről, aki sokat tett a közjóért!
Mai társadalmainkat azonban
leginkább a szétesőben lévő szóval jellemezhetjük. Növekszik a szakadék a
szegények és gazdagok, az öregek és a fiatalok között, nem ért szót a magasan
kvalifikált az egyszerűbb emberrel, egyre több a valamilyen függőségben
szenvedő, akivel a többiek nem tudnak egészséges kapcsolatot tartani, egyre
kevesebb a megbízható szolgáltatást nyújtó iparos és több a csak a gyors
meggazdagodásra törekvő vállalkozó. A közlekedők nem bízhatnak a többi közlekedő
korrekt viselkedésében, inkább mindig készen kell lenniük a szabályszegők elleni
védekezésre. Az erős lenézi a gyengét, az önérdek szolgálata megelőzi a közjóért
való fáradozást, a szolidaritás merő szólammá silányul, az önzés pedig erőszakot
szül. Az ellentétek növekszenek és a szembenállók egymás legyőzésére
törekszenek, ahelyett, hogy keresnék az együttműködés lehetőségeit. Fogyatkozik
a hírszolgáltatás iránti bizalom, az emberek egyre jobban tartanak a
manipulációtól. „A mai gazdasági mechanizmusok elősegítik a túlzott fogyasztást,
de a féktelen konzumizmus, melyhez az egyenlőtlenség kapcsolódik, kétszeresen
károsítja a társadalom szövetét. Így a társadalmi különbség előbb-utóbb
erőszakot gerjeszt, melyet fegyverekkel nem lehet, és soha nem is fognak tudni
megoldani. Ez csak arra szolgál, hogy megnyugtassák mindazokat, akik fokozott
biztonságot követelnek, annak ellenére, hogy ma már tudjuk: a fegyverek és az
erőszakos elnyomás a megoldások helyett újabb és még rosszabb konfliktusokat
eredményeznek.” (EG 60)
Soroljatok fel olyan
jelenségeket, amelyekben a társadalom szétesését látjátok! Idézzetek fel olyan
eseteket, amikor sikerült másokat megnyernetek a közösség érdekében való
együttmunkálkodásra! Hogyan tudtok ti bekapcsolódni a mások által szervezett
ilyen csoportok munkájába?
„A
személy, valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a
házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével. … A házasság és a család
intézményének jelentősége és ereje abból is kiviláglik, hogy a mai társadalom
mélyreható változásai a velük járó nehézségek ellenére is, újra meg újra,
különféle formákban megmutatják ennek az intézménynek igazi természetét.”(GS 47)
A házasság nem emberi találmány, a házasság Isten ajándéka az istenképmás
embernek. Az ember személyi méltóságának alapja az, hogy az ember Isten képmása,
a házasság méltósága pedig abban gyökeredzik, hogy Isten ajándéka. Az ember csak
akkor lesz a házasságra alkalmassá, ha felismeri, hogy házasságát Istentől kapta
ajándékba, és belesimul Istennek a házasságra vonatkozó tervébe. Azok, akik
korunkban azt hirdetik, hogy a házasság elavult, idejétmúlt intézmény, a mai
ember számára sokkal jobb és kellemesebb életformák kínálkoznak, nem értik Isten
tervét, nem látják az összefüggést az egész társadalom jóléte és a házastársi és
a családi közösség jóléte között. Akiknek az élete valamiért kisiklott,
legtöbbször nem magukban, hanem külső okokban keresik a hibát, például a
házasság „elavultságában.” A házasság és családi élet nehézségeit hangoztatókhoz
szól Jézus: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.”
(Mt 19, 11) Kétségtelen, hogy az isteni kegyelem segítsége nélkül az ember nem
tudja "megtalálni a gyakran szűk ösvényt, a rossznak engedő kishitűség és az
erőszak között; amely azzal ámít, hogy le tudja győzni a rosszat, valójában
pedig csak súlyosbítja azt.” (Centesimus Annus 25)
Ez a szűk ösvény a szeretet,
Isten és a felebarát szeretetének útja. A szeretet a legfontosabb társadalmi
parancsolat. Tiszteletben tartja a másik emberi személyt és annak jogait,
megkívánja az igazságosság gyakorlását és önmagát elajándékozó életre indít.
„Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti
azt" (Lk 17,33). Ha valaki nem becsüli meg eléggé Isten ajándékát, megszegi
házassági ígéretét-esküjét, és így élete zátonyra fut, nem a házasság
intézményében kell keresnie a hibát, hanem önmagában. Ha azonban igazán él benne
a szeretet, bízhat annak erejében és abban, hogy az Úr hozzá is így fog szólni:
Sok bűnöd bocsánatot nyert, mert nagyon szerettél. (vö. Lk 7, 47)
Mi segít
felülemelkedni a magatok, vagy mások bezárkózottságán?
Minden ilyen esetben nagy a
visszaesés veszélye – válaszolt a feleség –, ezért is fontos, hogy helyreálljon
velük a kapcsolatunk. Nem hagyhatjuk őket magukra. Azért zárkóztak be, mert nem
szerették volna nyilvánosságra hozni kisiklott életüket. Most rajtunk is áll,
hogy úgy közeledjünk feléjük, hogy ezt ne kegynek, kényszeredettségnek érezzék,
hanem megértsék, hogy tiszteljük és szeretjük őket, szenvedéseikben is együtt
éreztünk velük. Most mi is megkönnyebbültünk, és velük együtt örülünk. Mindenben
a javukat akarjuk, de nem akarunk sem beleszólni a dolgaikba, sem rájuk
akaszkodni. Igazad van – szólt a férj –, én azt hiszem, az asszony volt az, aki
nagy szeretetével hordozta a családot. Most vele kell kezdenünk, először neki
kell megértenie, hogy igazán osztozunk az örömükben.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista