A diaszpórában és a szórványban élő magyarok megmaradásának zálogai a történelmi egyházak
Interjú
Grezsa Istvánnal
A diaszpórában és a
szórványban élő magyarok megmaradásának zálogai a történelmi egyházak
„A
magyar társadalom – és itt most nemcsak az anyaországra, hanem a világon bárhol
élő magyar közösségekre is gondolok –, függetlenül attól, hogy vallásos vagy
nem, az alapvető értékrendjét a keresztény-keresztyén etikából eredezteti, azaz
azt, hogy mi a jó és mi a rossz ebben a világban, alapvetően ez alapján ítéli
meg. Tehát bennünket, magyarokat összeköt ez a hagyomány, ezért utal erre a több
mint ezer esztendős értékre Alkotmányunk preambuluma is, és ezért tartjuk
nélkülözhetetlennek a magyar történelmi egyházak közreműködését a diaszpóra- és
szórványközösségek támogatásában” – hangsúlyozta
dr. Grezsa István, a határon átnyúló
beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos, akit a külhoni magyarok
támogatására elindított Kőrösi Csoma Sándor-, illetve Petőfi Sándor-ösztöndíjprogram
és a történelmi egyházak összefüggéseiről kérdeztünk.
– Biztos úr,
Magyarország Kormánya 2013-ban indította el a világban szétszóródott magyarok
közösségeinek gyakorlati, tevőleges támogatására a Kőrösi Csoma Sándor Programot
(KCSP). Az elmúlt két, sőt immár három év tapasztalatai mit mutattak, az
egyházak milyen érdeklődést tanúsítottak a Program iránt, milyen volt az
együttműködés az egyházak és a KCSP között?
– Látva a Program
célját – a magyar önazonosságtudat elmélyítése, a magyar nemzet
összetartozásának megerősítése, a nyugati diaszpórában élő magyarok
anyanyelvismeretének fejlesztése, az anyaországgal való kapcsolattartás
ösztönzése – a magyar történelmi egyházak kezdetektől fogva nagy érdeklődést
tanúsítottak a KCSP iránt. A nyugati világban szolgáló magyar lelkészek a hit
védelme mellett a nemzetpolitikának is kulcsszereplői, hiszen az időnként
egymástól hatalmas földrajzi távolságokra élő magyar közösségek összességéről
bírnak ismeretekkel, azaz természetes a kapcsolódás a KCSP filozófiája és az
egyházak szolgálata között. Az egész világra jellemző szekularizációs folyamatok
azonban egyre erőteljesebben sújtják a nyugati magyarság közösségeit, a
paphiány, mint itthon is jól ismert jelenség, fokozottan figyelhető meg az
amerikai és a nyugat-európai magyarok életében. Magyarország Kormánya többször
deklarálta: minden magyar fontos és számít, s lényegében ezt vallja természetes
módon az összes egyház is, azonban a missziós munka (akár anyagi, akár fizikai)
terheit sok helyütt egyre nehezebben tudják vállalni.
Fontosnak tartom külön
megemlíteni a cserkészmozgalmat, amely bár nem egyházi szervezet, de keresztény
alapelveken szerveződő, önkéntes közösségként egyfajta „egyházi” szolgálatot is
képvisel. A cserkészet mindig szoros kötelékben áll az egyházzal, több
fogadószervezet kifejezetten cserkészetben jártas ösztöndíjast kért az elmúlt
három esztendő alatt.
– Mint tudjuk, az
első évben 48 KCSP-ösztöndíjas utazott a világ 16 országába, majd a nagy sikerre
való tekintettel a Miniszterelnökség 2014-ben már 100 ösztöndíjast irányított 24
országba. Idén ugyancsak 100 ösztöndíjas utazott ki 5 kontinens 26 országába (az
új célországok között szerepel Törökország, Ciprus, Görögország, Olaszország,
Portugália, Spanyolország, Írország, Belgium és Új-Zéland). Miként
alakult ki a céltelepülések köre, és jelenleg hány KCSP-ösztöndíjas
fogadószervezete egyházi szervezet?
– A céltelepülések köre
hosszas, minden részletre kiterjedő egyeztetés
eredményeképpen alakult ki. Felvettük a kapcsolatot az érintett országok
magyar szervezeteivel, az egyházakkal és az oktatási intézményekkel, hogy
mutassanak rá azokra a területekre, ahol a legnagyobb hasznukra lehetnek
ösztöndíjasaink. Ezt követően a fogadószervezetek kijelölték az úgynevezett
mentorokat, akik koordinálják az ösztöndíjasok munkáját. Ebben az évben is
figyelemre méltó a kifejezetten egyházi szervezetekhez érkezett megbízottaink
száma. Kanadában három KCSP-ösztöndíjasunk tevékenykedik: Tanczár Gergely
Edmontonban és Albertában a Katolikus Magyarok Egyesülete által működtetett
Szent Imre Iskola, a 26. Prohászka Ottokár Cserkészcsapat és a Calvin Református
Egyház, Kismődi Balázs Torontóban a Szent Erzsébet-plébánia, Losonc Csongor
pedig ugyanott a Szent Erzsébet hétvégi iskola munkáját segíti. Az Amerikai
Egyesült Államokban Fábry Katalin a New Brunswick-i Magyar Egyházak és
Egyesületek Bizottsága mellett, a Magyar Egyházzal és az Amerikai Magyar
Alapítvánnyal megosztva teljesít szolgálatot, Kálmán László Los Angelesben a
Református Egyház és Magyar Iskolának, valamint a Los Angeles-i
Cserkészcsapatoknak igyekszik a segítségére lenni, míg Németh Enikő San
Franciscóban szintén a Református egyház és magyar iskolával dolgozik együtt, a
katolikus cserkészcsapattal együttműködve. Ausztráliában, Melbourne-ben Kiss
Hajnalka fogadószervezete a római katolikus Regnum Marianum, Tóth Róbert pedig
Sydney-ben és Brisbane-ban (megosztva) a Református Egyházzal működik együtt.
Szádeczky-Kardoss Csillát Németországban a müncheni Magyar Nyelvű Református
Gyülekezet fogadta. Riczu Dalma a párizsi
Magyar Katolikus Misszió mentoráltjaként Párizsban és Strasbourgban
tevékenykedik.
– Mi a különbség a diaszpóra és a
szórvány között, és mi a legszembetűnőbb azonosság közöttük?
– A nemzetpolitikai szótárban valóban
különbséget teszünk a diaszpóra és a szórvány között. Diaszpóra alatt értjük a
világban szétszóródott magyarságot, amelybe Európa mellett az amerikai
kontinenst is beleértjük, míg szórványnak a Kárpát-medencében és annak
környezetében élő szórványközösségeket tekintjük. Mindkét – kisebbségi
sorban élő – közösség társadalmi viszonyainak jellemzője, hogy az ott élő
magyarok megmaradásának zálogai a történelmi egyházak. Az elszakított
nemzetrészek tagjainak döntő jelentőségű a
kapcsolatuk az egyházzal, a papjaikkal, sok esetben az egyetlen ember, akire
számíthatnak, az a lelkész. Éppen ezért az ösztöndíjasaink akkor is szorosan
együttműködnek az egyház helyi képviselőivel, ha a fogadószervezeteik oktatási
intézmények, kulturális alapítványok vagy egyesületek.
– A Kőrösi Csoma
Sándor Programhoz ebben az évben a Nemzetpolitikai Államtitkárság szűkebb
értelemben a Kárpát-medence, tágabb értelemben az Osztrák-Magyar Monarchia volt
területeit érintően hozzárendelte a Petőfi Sándor Programot (PSP), a szórványban
élő magyarok számára helyben biztosított segítségnyújtás intézményét. Hasonlóan
pozitív volt az egyházak érdeklődése a PSP iránt is?
– A Kárpát-medencében a
történelmi magyar egyházak döntő szerepet játszottak a nemzeti megmaradásban az
elmúlt száz esztendőben. A Trianon óta eltelt időszak egyértelműen bizonyítja,
hogy maga az egyházak léte, a hitvalló lelkészek szolgálata nélkül már nem
beszélhetnénk külhoni magyar közösségekről a szórványban, éppen ezért
természetes volt, hogy az újonnan induló Petőfi Sándor Programban megszólítottuk
az összes történelmi egyház vezetőit. Lényegében valamennyi Kárpát-medencei
történelmi egyházzal sikerült kialakítanunk az együttműködést, sok helyen
lelkészek az ösztöndíjasaink mentorai. A katolikus fogadó helyszínek ellenére
talán „Márton Áron egyházával” szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatot
Erdélyben; remélem, erre a következő esztendőkben lehetőség nyílik.
Tiszteletben kell tartanunk a katolikusok deklarált „politikamentességét”,
illetve bízom abban, a tapasztalatok alapján majd világossá válik számukra is,
hogy a PSP ösztöndíjasai a magyar közösségek támogatását tekintik feladatuknak,
amely értelemszerűen „politikamentes” tevékenység.
– Céljait tekintve a Petőfi-program
eltér-e a KCSP-től?
– A Petőfi Sándor Program célja a
szórványközösségekben tapasztalható asszimilációs folyamatok lassítása,
lehetőség szerint megállítása, az ottani magyar közösségek értékőrző
munkájának segítése, Magyarországhoz való
kötődésük erősítése, elsősorban tájékoztatási, közösségépítő és támogató
tevékenységgel. Nemzeti elkötelezettségű fiatalok számára tanulási
lehetőséget szeretnénk biztosítani ezekben a közösségekben,
valamint egy működő közösségi hálózatot és szándékunkban áll létrehozni a
Kárpát-medencében, amelyben nemcsak az anyaország tart fenn kapcsolatot a
külhoni magyar nemzetrészekkel, de a szomszédos országok magyar közösségei
egymással is szoros kapcsolatot alakítanak ki. Bízunk abban, hogy a Program a
szórványban élők magyar azonosságtudatának elmélyítése mellett a külhoni
magyarság és az anyaországi magyarok közötti, vagyis
a magyar-magyar kapcsolatok megszilárdításához
is jelentős mértékben hozzájárul majd. Itt tartom fontosnak megjegyezni
azt is, hogy a fogadószervezetekre anyagi teher nem hárul. Az ösztöndíjasok
havonta kapják az ösztöndíjukat, valamint a szállás- és utazási költség
térítésére szolgáló ellátmányi keretet.
– A szóban forgó
területekre 50 ösztöndíjast küldött a Miniszterelnökség: Felvidéken 8,
Délvidéken (Szerbiában) 5, Horvátországban 2, Bosznia-Hercegovinában,
Szlovéniában, Macedóniában, Dél-Lengyelországban és Csehországban 1-1,
Ausztriában 4, Kárpátalján 4, Románia – Moldva, Erdély, Partium és Bánát –
szórványközösségeiben pedig 22 ösztöndíjas tevékenykedik kilenc hónapon
keresztül. Közülük hány PSP-ösztöndíjas fogadószervezete egyházi szervezet?
– A PSP keretében 13 helyszínen fogadó
szervezet valamelyik felekezet: Kassán a Szlovákiai Református Egyház, Kolonon
a helyi Római Katolikus Plébánia. Déván a Szent Ferenc Alapítvány,
Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum.
A Kőhalmi Református Egyházközség Szórványdiákotthona, a Nagysármási Református
Egyházközség, a Szászrégen-Radnótfája Református Egyházközség, a Vízaknai
Református Egyházközség Árvácska Gyermekotthona, a Zsoboki Református
Egyházközség, Déván a Magyar Unitárius Egyház (Dél-Nyugat-Erdélyi
Szórványegyházközség), a Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség, a fogarasi
Magyar Unitárius Egyház és a Brassó Óvárosi Unitárius Egyházközség is elfogadta
a felkínált segítséget. A programhoz kapcsolódó honlapon, a
www.petofiprogram.hu
oldalon a földrajzi elhelyezkedést, a fogadó szervezeteket és az ösztöndíjasokat
össze lehet párosítani. De ahogy már utaltunk is rá, valóban számos példát
látunk arra, hogy a közvetlen értelemben nem egyházi szervezetek által mentorált
ösztöndíjasaink munkája is szorosan összekapcsolódik az egyházak szolgálatával,
hiszen ez másként nem is lehetséges az imént taglalt okok miatt.
Egyébként is arra biztatunk minden
ösztöndíjast, hogy a működési területén lévő valamennyi magyar szervezetet
keresse fel, vegye fel a kapcsolatot az azokban tevékenykedő magyarokkal. A
helyi sajátosságokról igyekszünk információkkal segíteni az ösztöndíjast,
például egyes amerikai helyszíneken az ott működő magyar-zsidó szervezetekkel
történő kapcsolatfelvétel fontosságát jelezzük, és természetesnek tartjuk a
többi történelmi magyar egyházi szervezetekkel a szoros munkakapcsolatot. A
magyar társadalom – és itt most nemcsak az anyaországra, hanem a világon bárhol
élő magyar közösségekre is gondolok –, függetlenül attól, hogy vallásos vagy
nem, az alapvető értékrendjét a keresztény-keresztyén etikából eredezteti, azaz
azt, hogy mi a jó és mi a rossz ebben a világban, alapvetően ez alapján ítéli
meg. Tehát bennünket, magyarokat összeköt ez a hagyomány, ezért utal erre a több
mint ezer esztendős értékre Alkotmányunk preambuluma is, és ezért tartjuk mind a
két ösztöndíjprogramban nélkülözhetetlennek a magyar történelmi egyházak
közreműködését a diaszpóra- és szórványközösségek támogatásában.
Varga Gabriella
Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI)