„Nemeskürty István hazafi tudott maradni egy hazafiatlan korban. A mi végső búcsúnk még hátravan.” Igen, hátra. Megtéve azt, amiről épp imént volt szó: helytállva e XXI. századelő népáradatában, zűrzavarában.
Pálmai Tamás
Isten Önnel, Tanár Úr!
De talán azt is mondhatnám, hívő katolikusságát,
emberségét és jóságát ismerve, hogy Ön Istennél, kedves Nemeskürty István Tanár
Úr. Mert bizonyára már Nála van. Hol máshol? Stílusosan - mint amilyen stílusos
és kemény tartású volt egész életében - október 8-án, Nagyboldogasszony napján
adta vissza lelkét Teremtőjének. És ez nála szó szerint értendő.
Osztovics Ágnes méltatására hivatkozom majd
többször is a továbbiakban.
2011-ben jelent meg utoljára a nagy nyilvánosság
előtt, mikor a Parlamentben átvette a Kossuth-nagydíjat, egyikét számtalan
elismeréseinek. Tehetséggel bőven meg volt áldva. Kitűnő szellemi és fizikai
adottságairól legendákat meséltek. Ezt a kőszegi katonaiskola szigorú
nevelésének tudta be. Háta soha nem görnyedt meg. Sem képletesen, sem valójában.
Tartása - a szó erkölcsi és fizikai értelmében - méltóságot és hatalmas
lelkierőt, testi acélosságot sugárzott. Nem katona lett (bár nyugalmazott
dandár-tábornokként hunyt el), hanem bölcsész, irodalom- és filmtörténész,
dramaturg, író, a művészeti élet katalizátora és szervezője, de mindenekelőtt
tanár. Sőt Tanár Úr, a magyar nemzet Tanára, ahogyan azok is nevezték őt, akik
soha sem hallhatták egy óráját sem. Az oktatás a vérében volt. Ott oktatott,
ahol tudott. Nemzetet ébresztő új kérdéseket vetett fel folyamatosan, mindig új
utakat látott és láttatott. Ahová került, ott akart szolgálni, legjobb
meggyőződése és hite szerint. Ha kellett, fejet hajtott - de hátat, gerincet
soha - politikai vezetőknek, hogy majd megtehesse azt, amit kell az adott
helyzetben. Mindig elment a falig, de mindig tudta is, hogy mi az, amit a
rendszer még éppen elvisel. Mit nézhetnénk ma régi magyar filmként, ha nincs az
Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai vagy az Egri
csillagok? Kitűnően ismerte a kortárs filmművészetet, azonnal ráérzett a
remekművekre és szerette a közönséget. Éberen figyelt a fiatalokra: segítségével
került vászonra az Illés zenekar is.
Az „utólag bölcsek és patyolat tiszták” mindenben
kritizálták „módszerváltás” után: embereit, állítólagos engedményeit a
hatalomnak, mind megbocsáthatatlan hibának tartották. A károgók persze
elfelejtették azt a - Magyarország működőképessége érdekében sokszor lehetetlen
szabályok, tilalmak tarkította - korszakot, amely cerberusként övezte és őrizte
a rendszert. „A magyar népet szolgáltam, ahogyan lehetett” - mondta nekik
csendesen, de határozottan. Mi meg tegyük hozzá: és ott szolgálta, ahol kellett!
Tévéelnök, könyvalapítványi és kormánybiztossági vezető, a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem újságíró szakának elindítója, rengeteg fontos ismeretterjesztő
és magyar irodalom-történeti munka szerzője. És ez csak a jéghegy csúcsa.
Számtalan írás, köztük 11 nagy kötet az életmű legjava. Mind olvasva ma is.
Mohács után mondott rekviemet egy hadseregért, beszélt a magyar népnek - ki ezt
hallgatta is - az elfelejtett évtizedről, az örök parázsról a hamu alatt és
azokról, ki érted haltak, szent világszabadság. És kérte a diákokat, kutassák
múltunkat a jelenben és írjanak magyar éneket, majd képpé varázsolta az időt,
hogy a daliás időket és édes Erdélyt is mi, magyarok láthassuk. Tüzes
józansággal szólt ezerszáz évünkről a Kárpát-medencében és kért, hogy lépjünk
inkább előbbre, mi mind, hunok és magyarok. Majd megkérdezte, meddig várjunk?
Aztán búcsúpillantást vetett az elérhetetlen, tündér csalfa célra, és
megállapította, hogy elrepült a gyors idő. Jogosan kérdezhetjük tehát ezek után,
hogy mi történt velünk? Magyarnak számkivetve, magyar zsoltárt énekelve
gyógyítgassuk önfiúnk vágta sebét, vagy tegyünk is valahára valamit? Valamit,
ami végre épp az, amit tennünk kell, és épp akkor, amikor cselekedni kell, és
épp úgy, ahogyan azt kell: együtt. Mindannyian.
„Nemeskürty
István hazafi tudott maradni egy hazafiatlan korban. A mi végső búcsúnk még
hátravan.” Igen, hátra. Megtéve azt, amiről épp imént volt szó: helytállva e XXI.
századelő népáradatában, zűrzavarában.