"A tudatosan atomizált, azaz sérülékeny egykékké, szinglikké szétszedett emberek izolált csoportjai helyett a minden normális társadalom alapjául szolgáló család, no meg a baráti körök, a civil szervezetek, az egyházak, a jól szervezett önkormányzatok, a közös anyanyelv, együtt, mint az örök emberi értékek mellett a helyieket is megtestesítő megoldási kulcs, a kiút felé mutató, követendő jelzés."
Pálmai Tamás
A kiút
Mert kiút mindig van. A leglehetetlenebb
helyzetben, helyzetből is. Most kissé kábán állnánk az Európát ellepő
emberáradat előtt és a kontinens vezetőinek tétovasága és/vagy árulása előtt, ha
nem volna csöppnyi országunknak tettekben európai léptékű, gondolkodásban
villámgyors és jövőbelátásban világbajnok vezetője. Lehet őt szeretni vagy sem,
de ez bizony tény és nem talpnyalás. Egyelőre békében vagyunk és az, hogy a
személyes védelmét - és családjáét - fokozták, az nem véletlen, mint ahogy az
sem, hogy ezt közzé is tették. Jó helyen tapogatózik, és a megfelelő lábujjakra
lép rá, s ez bizony bosszantó az egész foglaljuk el Európát agyamentség
kitervelőinek.
De
térjünk vissza a kiútra. Egykori miniszterünk fogalmazta meg, és bizony ez is
úgy igaz, ahogy leírta Surján László: „Egy több országra kiterjedő felmérés
ugyanazt a részben önellentmondásos véleményt mutatta, mint amit számos
politikai vezetőnél látunk. Határvédelmet akarnak, de oltalmat is nyújtanának.
Kötelesség a befogadás, de csak ideiglenesen. Egy dologban látszik valamiféle
egység: tartós letelepedést nem akarnak az emberek. Márpedig az adott
gyermekszám mellett a tőke számára nincs más megoldás. Ha tehát leválasztjuk az
oltalomra szoruló menekültek kérdését, akkor az európaiaknak el kellene
gondolkodniuk: befogadó legyen az álláspontjuk, vagy fokozott
gyermek-vállalással mentsék meg magukat és jövendő nyugdíjukat. Nálunk a kormány
álláspontja világos: családpárti, s gyermektámogató. De e gyermekeket nem a
kormány, hanem a családok szülhetik meg és nevelhetik fel. Lesz-e hozzá elég
elszántság és erő? A nemzet jövője a családokban, s nem a parlamentben dől el.”
Ez az utolsó bizony kulcsmondat: a nemzet jövője,
az egész földrész jövője azon múlik, lesz-e elég család és születik-e elég
gyerek benne ennek zálogaként?
Erre
rímel az, amit Erdő Péter bíboros mondott a minap egy rádióinterjúban: „Sok
minden kikristályosodott. A házasságra való felkészítés és a házasság kísérése.
Minden nyelvi csoport, minden régió kéri és hangsúlyozza azt, hogy az egyház
szervezettebben jelölje meg a távolabbi, közelebbi, közvetlen házassági
előkészítésnek, a szertartás szép, hatásos lefolytatásának az útját, és azt,
hogy hogyan kísérjük a fiatal házasokat később. Mindez az jelenti, hogy egyrészt
a házasulandóknak legyen már meg az elmélyült, a személyes, a felelős hitük,
másrészt nagyon fontos, hogy a közösséggel legyenek kapcsolatban már az
előkészület ideje alatt és később. Nagyon fontos dolog az is, hogy a társadalom
előtt a családok érdekében fel kell lépni mindenütt, a helyi hatóságok felé,
mindenütt, ahol az ember részt tud venni a közéletben. Ezt az alapvető
szempontot, a családok igazi javát a puszta gazdasági hasznosság fölé kell
helyezni, s ezt a hangot érvényesíteni kell. Ez nagyon fontos, hiszen ma a
család a gender ideológiával (például mindenki szabadon dönt arról, hogy milyen
nemű) néz szembe, amely a családot, mint közösséget meg akarja szüntetni. Mi
pedig azt valljuk, hogy a család olyan emberi értékeknek az átadója, olyan
nélkülözhetetlen alap, amire a társadalomnak épülnie kell, ami nélkül a teljes
emberségre való fejlődés is zavarba kerül, és legtöbb esetben nem is válik
lehetségessé. Igazán nagy súlyt kell helyeznünk arra, hogy a családnak a
becsületét, az értékét ismerje el a tágabb emberi közösség is. Nem azért, mert
mi ezt így szeretnénk, hanem mert ez az emberiség érdeke.”
Súlyos, kemény szavak, de szintúgy igazak, mint a Surján Lászlóé. És ez is a
kiút része. A tudatosan atomizált, azaz sérülékeny egykékké, szinglikké
szétszedett emberek izolált csoportjai helyett a minden normális társadalom
alapjául szolgáló család, no meg a baráti körök, a civil szervezetek, az
egyházak, a jól szervezett önkormányzatok, a közös anyanyelv, együtt, mint az
örök emberi értékek mellett a helyieket is megtestesítő megoldási kulcs, a kiút
felé mutató, követendő jelzés.