"A Duna-völgyi megbékélésről szólva a Trianoni békétől szokás indítani a gondolatmenetet. Attól a diktátumnak is nevezett szerződéstől, amely átrajzolta Közép-Európa térképét. Attól, ami ellen beszélni Romániában egy friss törvénykezdeményezés szerint nem lehet, de Szlovákiában Stefan Hríb minden további nélkül kijelenthette, hogy igazságtalan volt. "
Surján László
Senki sem sziget
Legyünk közösen nagyok a Duna völgyében
A
Duna-völgyi megbékélésről szólva a Trianoni békétől szokás indítani a
gondolatmenetet. Attól a diktátumnak is nevezett szerződéstől, amely átrajzolta
Közép-Európa térképét. Attól, ami ellen beszélni Romániában egy friss
törvénykezdeményezés szerint nem lehet, de Szlovákiában Stefan Hríb minden
további nélkül kijelenthette, hogy igazságtalan volt. Logikus ez a kezdés,
hiszen a megbékélés folyamatában ezen kell, ezen kellene túllépnünk. Bármennyire
logikus is ez a kiindulópont, eredményre csak akkor vezet, ha Trianon megértése
során a szlovák-magyar sőt mondjuk így: a szláv-magyar kapcsolatokban nem száz,
hanem sok száz évvel megyünk vissza.
Létezik azonban egy másfajta gondolatmenet is.
Sokaknak az élet olyan, mint egy futóverseny. A lényeg, hogy te legyél a
leggyorsabb. A többi ember csak legyűrendő akadály, hogy célodat elérjed. Ám
ha saját fontosságod érzetéhez és vágyaid kielégítéséhez nem veszed figyelembe
mások igényeit, érdekeit és jogait, (Freud) akkor egyrészt megutálnak a
többiek, másrészt nem leszel boldog soha. Az elmagányosodott, ismerőstől,
baráttól, munkatárstól és családtagoktól elfordult ember boldogtalan. Az
önszeretet tehát nem bűn, ha egyben képes mások felé fordulni. Az ember
társaslény, nem elég önmagának. Aki önmagát szeretni nem tudja, másokat sem
képes szeretni. Hosszas lélektani fejtegetés helyett csak egy idézet az
Ószövetségből, amit Jézus is tanított: Szeresd embertársadat úgy, mint
magadat. (Lev 19,18; Mt 22,39) Ez egyetemes parancs. Minden ember Isten
teremtménye, a Megváltás óta pedig tudjuk: Isten gyermeke, azaz az emberek
egymás testvérei. Minden ember köré, mint központ köré koncentrikus körökbe
rendezhetők a többiek: szülők és testvérek, nagyszülők, rokonok, ismerősök,
iskolatársak, utcabeliek, falubeliek, országod polgárai, nemzeted tagjai, régiód
lakosai, európaiak. Tágíthatjuk a kört a földkerekség végső határáig. De álljunk
meg a Duna völgyénél. Koncentrikus köreink egyike ez a táj. Ősidők óta mindig
több nép lakta. Gyakran változott a lakosság nemzeti összetétele, de a táj
természetes egysége, s tegyük hozzá közösen élvezett szépsége, az együtt átélt
veszedelmek valamiféle egységet hoztak létre közöttük. Kihagyható-e valaki ebből
a körből csupán azért, mert más az anyanyelve?
A
régi egység a nemzeti érzés előtérbe kerülésével, ha tetszik a nemzetté válás
folyamán felbomlott. Érdekellentétek jöttek létre, véltek és valósak. Ezek
forrása részben az önzés. A helyzet elmérgesedéséhez ma már a tudatlanság is
hozzájárul. Sajnos egyesek önző politikai szándékból, vagy félelmeiktől
vezettetve még rá is játszanak minderre.
Épp
a nemzeti öntudatra ébredés előtti időkben fogalmazta meg Angliában John Donne
(1572-1631) az egymáshoz tartozás gyönyörű gondolatát:
Senki sem sziget,
Magában nem Egész,
Mindenki a kontinens
darabja,Szárazföldi rész.
Ha egy göröngyöt mos csak
el a tenger,Európa szegényül.
Mintha egy hegyfok lenne,
Vagy barátod háza tűnne
el,Vagy épp a tiéd:
Bárki halálával kevesebb
leszek,Mert egyazon emberiség
részese vagyok,Hát sose kérd kiért szól a
harang.Érted zeng bizony.
Hiába
mondják, hogy az egoizmus jellemzi korunkat, érlelődik egy új felismerés.
Kezdjük megérteni John Donne tanítását, hogy mind a hét milliárd emberrel
összetartozunk. Ide jönnek hozzánk messze földről azok, akik menedéket vagy jobb
megélhetést keresnek. Távoli földrészek környezetszennyezése ránk is veszélyeket
hoz. Divatos szóval a globalizáció korszakában élünk. Mivel a gyakorlatban nehéz
megélni hét milliárd emberrel az egységet, logikusan értékelődnek fel a
regionális kapcsolatok. Ezen megfontolások egy jobb jövőt sejtetnek, de ma még
önző világban élünk. Ez ellen is csak összefogással léphetünk fel. Az európai
integráció nemcsak nekünk előnyös, belépésünkkel igencsak jól jártak az un. régi
tagállamok is. Az ő hasznuk részben a mi gazdasági fejletlenségünkből fakad. Az
európai egységfolyamatot közel azonos szinten lévő országok indították. 2004
után megnőttek az unión belüli eltérések, ezek hatékony kezelésére a régi
módszerek alig alkalmasok. Mivel ez a helyzet a régi, azaz a donor országok
számára előnyös, felszámolására nincs nagy igyekezet. Ez a körülmény viszont
közelebb hozza egymáshoz a régió országait, köztük azokat is, amelyek egymáshoz
való kapcsolatait Trianon árnyékolja be. Érdekeink közösek, de csak
együtt tudjuk azokat érvényesíteni. Van tehát az ember voltunkból fakadó
összetartozáson túl gazdasági és politikai érv is az összefogásra.
A
nyugat-európai példák alapján joggal gondolhatunk arra, hogy a megbékélés
valamiféle gyógyír alapvető nemzeti gondjainkra. Ezeken most nemcsak és nem is
elsősorban a területvesztést értem. A határok átrajzolásánál, bármennyire is
szakszerűtlenül és igazságtalanul történtek is, nagyobb baj, hogy a régiónkban a
kisebbségi jogok csak töredékesen érvényesülnek. Jól szemléltetik ezt a
demográfiai adatok. A magyarok létszáma a Kárpát-medencében (1980-2010) harminc
év alatt igen megváltozott. Magyarország lakosainak száma 10 709 463-ről
10 014 000-re, azaz 93,5 %-ra csökkent. Ugyanezen idő alatt a Szlovákiában élő
magyarok száma 82,0 %-ra, a Romániában élőké 72,1 %-ra zsugorodott. Ha nem
teszünk semmit, akkor a határon túl élő magyarság eltűnik. Vannak, akik azt
mondják, hogy a megbékélés elfogadhatatlan, amíg nem kerül sor Trianon
revíziójára. Ha ezeket az embereket arra kérjük, hogy fejtsék ki, miként
képzelik el, csak annyit mondanak, hogy ki tudja, mit hoz a jövő. A patópálkodás
filozófiája ez. Amíg ezek az úgymond hazaffyak várnak a sült galambra, a
kisebbségben élő magyarok részben beolvadnak, részben elvándorolnak. A megoldás
csak a kisebbségi jogok maradéktalan érvényesítése lehet, ami egyébként a
többségi nemzet számára még sajnos nem természetes, amiért folyton folyvást meg
kell küzdeni. E küzdelemben mindenkinek van feladata. A frontvonalban a
kisebbségek legitim politikai szervezeti vannak, de jelentős az anyaország
mindenkori kormányának a szerepe is. A civil társadalom, illetve minden egyes
ember feladata kettős, egyrészt élnie kell a létező jogokkal, másrészt
munkálkodnia kell azon, hogy ezt a többségi nemzet ne tekintse a maga számára
veszedelemnek.
A
bibliai megközelítés ma kevés emberre hat: a vallástól sokan elfordultak. A
közéleti gondolkodás sem jellemző az emberek többségére. Így azután Közép-Európa
lakosaiban tovább élnek az öröklött előítéletek. Terjednek a félelemből fakadó
történelemhamisítások, a felejtés pora lepi be azokat az időket, amikor az itt
élők természetes egységet alkottak és békében megfértek egymás mellett, sőt
egymás javára cselekedtek. Nehéz lesz országaink vezetőinek az ésszerű
együttműködés, ha polgáraik marakodnak és még jó, ha csak egy-egy borgőzös
focimeccs alkalmából verik egymást. Szükség van tehát egy kiengesztelődési
folyamatra, ami lezajlott az osztrákok és olaszok, a dánok és a németek
között és a sokat emlegetett német–francia kapcsolatokban is. Ezt a folyamatot
nem lehet csak felülről vezényelni. Embertől emberig kell haladni, egymás
szemébe nézni és egymás tenyerébe csapni. Mindezt úgy, hogy a közeledést ne
tévesszük össze a felejtéssel. Nem megmásítani akarjuk a múltat, hanem
megérteni. Tamási Áronnal keresnünk kell a középutat. Ő figyelmeztetett, hogy a
béke nemes hadjáratában is vannak, akik felelőtlenül uszítanak a „békére”; és
vannak defetisták, akiknek annál rosszabb valami, minél kívánatosabb volna.
Meg kell ismernünk a velünk élő nemzetek kultúráját, különben lehetetlen
megszeretnünk egymást. El kell indulni azon az úton, amelyet Jean Monnet úgy
jellemzett: Nem országokat, hanem embereket egyesítünk.
Erre törekszünk a Charta XXI Megbékélési Mozgalomban. 2010 őszén egy nagymegyeri
konferencia hét országból érkezett résztvevői elfogadták a megbékélés
alapelveit: a Charta XXI-et. XXI. századi megoldást kínálunk egy XX századi
problémára, megosztottságunkra, amelynek gyökerei visszanyúlnak egészen a XIX,
részben a XVIII. századig. Ezután konferenciákat rendeztünk Kolozsvárt,
Beregszászon, Szabadkán és Lendván is. 2011 tavaszán megindult a mozgalom
honlapja, a chartaxxi.eu. A mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki tudja, hogy
szülőföldje számára csak előnyös, ha azt mások is szeretik, aki nyitott más
nemzetek értékeinek tiszteletére, aki elutasít minden gyűlölködést és kész a
szomszéd népek történelmének, kultúrájának, esetenként nyelvének megismerésére.
Azóta hatezren írták alá az alapító nyilatkozatot, az aláírók fele
Magyarországon él, tizenöt százalékuk pedig nem magyar, hanem szlovák, ruszin,
román, szerb, horvát, szlovén. Megalapítottuk a Megbékélési és Együttműködési
Díjat. A díjazottra a mozgalom tagjai tehetnek javaslatot, azaz azok, akik
aláírták a Charta XXI nyilatkozatot. A javasoltak közül a Mozgalmat működtető
Charta XXI Egyesület öt tagú vezetősége választja ki a díjazottat. 2013-ban
Stefan Hríb, 2014-ben Käfer István, 2015-ben Arad városa volt a díjazott. A
2016-ra várjuk még a javaslatokat. Budapesten évente tíz összejövetelt tartunk,
amelyeken a Mozgalom számára fontos témákat tárgyalunk meg. Két könyvet adtunk
ki, az egyik a megbékélés témájával foglalkozó brüsszeli előadásokat tartalmazza
Látni és láttatni, lépések a megbékélés közép-európai útján címmel. A másik
kiadvány címe: Békességes szó. Ez a kiadvány a Charta XXI Megbékélési és
Együttműködési Mozgalom üzenete. Az egyik jelentős magyar kulturális folyóirat,
a Napút Charta XXI rovatot nyitott, így havonta módunk van megjelentetni a
mozgalom számára fontosakat. Ezen túl számos meghívást kapunk, hogy a megbékélés
lehetőségéről és eredményeiről beszéljünk. Van egy vándorkiállításunk: Hidak
Európa népei között. Járt már Nagyszombaton, Félben, Lendván, Aradon. Jelenleg
Kárpátalján van. Időnként a szórakozást is összekapcsoljuk a megbékéléssel,
voltunk disznóölésen, lecsófesztiválon, bográcsünnepen. Nagymegyeren, Győrött,
Lendván info pontjaink vannak, ahol az arra járók találkozhatnak a mozgalom
kiadványaival, szórólapjaival, megismerhetik a Charta XXI nyilatkozatot és alá
is írhatják. A mozgalomhoz való csatlakozás nem egyesületi tagság. Sokkal inkább
egy lelki alapállás, a gyűlölet elutasítása. Persze keressük régiószerte azokat,
akiknek van kedve, ideje és képessége az elvi támogatáson túl tenni is valamit a
megbékélés ügyéért.
Öt
év után a szép elgondolások mellett valami eredményt is kell tudni
felmutatni. Azon túl, hogy ez a hatezres létszám önmagában is eredmény, három
dolgot említek meg. Az egyik annak felismerése, hogy a szomszéd nemzetbeliek
között is van sok kiváló ember, aki egyrészt megérti a mi bajunkat, másrészt
kész a közös gondolkodásra. Stefan Hríb például kijelentette, hogy
Trianon igazságtalan, s hogy a Benes dekrétumok némely rendelkezése ártatlanokat
hozott lehetetlen helyzetbe. Eredménynek tartom, hogy Gabriele Andreescu
bukaresti egyetemi tanár úgy reagált írásban Wass Albert marosvécsi szobrának
megrongálására, hogy mint román ember szégyelli magát, s hogy az a feladatunk,
hogy ezeket az embereket a társadalom perifériájára szorítsuk. Gheorghe Falca
aradi polgármester a Megbékélés terén lobogó magyar zászló és a városháza egyik
folyosóján látható magyar nyelvű diploma miatt számonkérő levelet kapott a
prefektustól, illetve a rendőrfőnöktől. Ezekre sokáig nem válaszolt, majd
nyilvános sajtótájékoztatón üzente meg, hogy mindenki vegye tudomásul, hogy az
Európai Unió tagjaként Magyarország nem ellenség, hanem barát. Mindhárom
említett úr aláírta a megbékélés chartáját.
A
Trianon utáni első száz esztendő végéhez közeledik. Ez az időszakot jórészt
elvesztegettük. Nem tártuk fel eléggé a monarchia szétesésének az okait. A
történelmi Magyarország, Uhorsko felbomlása csak mint ártatlanul és méltatlanul
elszenvedett gyalázat él legtöbbünk gondolataiban. Meg kellene fontolnunk a
Himnusz tanítását, miszerint „bűneink miatt gyúlt harag kebledben”, s a Kemény
Zsigmond által is sürgetett nemzeti önismeret talaján fel és el kellene
ismernünk a magunk hibáit is a történtekben. Csak így érhetjük el, hogy
megszűnjék az ezer éves magyar elnyomás mítosza, s ezzel együtt mi se képzeljük,
hogy a velünk élő nemzeteket ezer éven át tejbe-vajba fürösztöttük. Csak így
érhetjük el, hogy ne féljünk egymástól. A félelem haragot szül. Csak a valóságra
építkezve érhetjük el, hogy a Duna völgyében élőknek előnye legyen abból, hogy
több nemzet lakja a tájat. Fel kell ismernünk, hogy összefogva többre jutunk,
mint önmagunkban. Közép-Európa kis gazdaságait könnyen felfalják a nagyok.
Sebekkel borítva, egymás ellen acsarkodva viszont nem tudunk tartósan
összefogni. Béküljünk ki egymással!
Legyünk közösen nagyok!