"Ki hallott már Richard Wagner Das Liebesverbot című Große komische Oper-jéről. Talán még a németek sem." - Kabdebó Lóránt írása.
Kabdebó Lóránt
Vígopera? Látványos musical nagysikerű
nagyoperai előadásban
(Richard
Wagner: A szerelmi tilalom)
Ki
hallott már Richard Wagner Das Liebesverbot című Große komische
Oper-jéről. Talán még a németek sem. Én mindenesetre soha sem hallottam róla.
Egyetlen előadása állítólag bukással végződött, azóta ha egyszer próbálkoztak
vele. A szerzője életében sohasem. Itthon, Magyarországon eddig soha. Most pedig
egyszerre vette elő a Kolozsvári Magyar Operaház és a budapesti Erkel Színház.
Egyik barátom, akivel a Miskolci
Operafesztiválon szoktunk naponta találkozni szellemesen megjegyezte: A fiatal
szerző megtanult mindent, mire én belevágtam: csak Wagner hiányzott még belőle.
Mégis fergeteges előadást
varázsolt belőle a kolozsvári és a budapesti opera. Jó volt, hogy
kíváncsiskodtam, és elmentem az egyetlen idei bemutatójára az Erkel Színházban.
Jó zenei produkcióban volt részem, és három órára nagyon jól éreztem magamat.
Hiszen az opera előadói mindent beleadtak, ami egy sikeres estéhez kellett. És a
leendő Wagnerből a Gesamtkunstwerk, az összművészeti alkotás valóban létrejött
ennek az előadásnak az idejére. Fő alkotóként kiemelten a produkció létrehozóit
kell megemlegetnem: Cziegler Balázs díszlettervezőt, Tihanyi Ildikó
jelmeztervezőt, Jakab Melinda koreográfust, Csákovics Lajos pergő erejű
fordítását, és az egészet egybeszervező Szabó Máté rendezőt. És külön ünnepelnem
kell Selmeczi Györgyöt, az est karmesterét, aki az operai színvonalat megtartva
mégis olyan kellemes zenei élményben részesített, amely szabadon hagyta a
könnyedséget valójában szárnyalni. A már a későbbi Wágnert előre jelző
kórusteljesítményt összehangolta az operett-jellegű, mégis szenvedélyesen pergő
szólók szabad szárnyalásával. A karmester fogta össze a már említett
Gesamtkunstwerket, hangolta össze a színpad minden pillanatnyi mozdulatát.
Shakespeare Szeget szeggel című
vígjátéknak nevezett romantikus meseszövésű játékát Wagner saját alkotású
szövegkönyvében végül is kemény erkölcsi tesztté alakítja. A Shakespeare-darabot
Miskolcon ifjúságomban egy majdnem tragikus zsarnokságot leleplező darabként
nézhettem végig. Wagner szövege megtartja a morális egyensúlyt. A két főszereplő
egyensúlyozó vívásában végül egyik sem kerül megalázott helyzetbe. A zsarnoki
helytartó nem bukik el, és a testvére életéért alakoskodó apácafőnöknő nem
veszíti el, akár önfeláldozásból is becsületét.
|
|
A zsarnoki helytartó, Friedrich,
a baritonista Balla Sándor alakításában és nagyszerű énekszavában a
szigorú-rideg törvényalkotó szenvedélyes életre ébredésében – bár megcsalatva –
de nem szegi meg saját kegyetlen törvényét. Kétszer is ellene vét, de
mindkétszer önmagát is bűnössé nyilvánítva önmagát is büntetésre (halálra!)
szánja. Becstelenségét becsületes önfeláldozással ellensúlyozná. A szoprán Egyed
Apollónia Isabella szerepében nagyszerűen játszik a zsarnokkal, mint macska az
egérrel. De végül is mesteri intrikáival a jót segíti diadalmaskodni. Hogy
közben maga is szerelembe esik, védence, öccse barátja szerelme lesz, ez csak a
szerző egyensúlyozó ráadása a zsarnok megleckéztetéséhez.
A rideg törvényszerűség és a
boldog, elszabadult mindennapi karneváli élet megmérkőzése, valóságos
operett-feladat lesz így végül is ez a vígjátékként feledett opera. Jó volt,
hogy elővették, leporolták, és egy nagyszerűen lepergetett, életre ráébresztő
játszadozást teremtettek a fiatal Wagner becsületet tanulgató és a kórusok
erejét felfedező vígoperájából.
Énbennem ez az alkotás nemhogy
nem bukott meg, de életörömre ébresztő sugárzásával jól hangolt életszemléletre
ébresztett. Egy kicsit Burns vidám koldusainak kórusát (Szabó Lőrinc zseniális
fordításában, 1952-ben!) igazolja bennem: „Köpj a bíró oltalmára! / Törj,
szabadság, ég felé!”.