Részlet a Békességes szó kötetből. Hét országból ötvennyolcan írtak arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és zajos szögletében, s hogy sikerül-e példakövetőkből példává lennünk.

Herczku Ágnes

Bartók szemével

Legyen
vezérfonalunk Bartók Béla eszméje a népek testvérré válása.

“Az
én igazi vezéreszmém, amelynek, mióta csak mint zeneszerző magamra találtam,
tökéletesen tudatában vagyok: a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré
válásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem –
amennyire erőmtől telik – szolgálni zenémben; ezért nem vonom ki magam semmiféle
hatás alól, eredjen az szlovák, román, arab, vagy bármiféle más forrásból. Csak
tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!”

Amikor
megbékélésről beszélünk, nem pátosszal teli, feltétlen és odaadó szeretetre kell
gondolni. Nem ez a feladatunk. Hiszen súlyos okai vannak, hogy ma, a
XXI.században, Európa közepén élve Megbékélési Mozgalomra van szükség. Ez bizony
azt jelenti, hogy valami nem működik…

A gyógyuláshoz ki
kell vágni a fekélyes sebet, ami ugyan fájdalmas, de elkerülhetetlen. Én
szívesebben hozok példát a művészetből. Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok
című filmjében három nővér közül kettőnek a látszólagos jó viszonya semmisül meg
pillanatok alatt, a gyerekkorig visszanyúló sérelmek, igazságtalanságok –
finoman szólva szókimondó – felhánytorgatásával. A vádak kölcsönösen igazak… Ezt
a lelke mélyén mindkét nő tudja. Látszólag totálisan “lenullázzák” egymást. De
ezen – a kiürített és porig rombolt terepen – el lehet indulni… Innen lehet
felépíteni valami egészen újat, egy kapcsolatot, amit már igaz tartalmak
töltenek meg.

Ne riadjanak meg,
a kapcsolatunk-újraépítéséhez-a-jelenlegi-lerombolásának-szükségessége alatt nem
a trianoni döntés revízióját értem. Párbeszédre égető szükség van, ennek
szellemében szeretnék szókimondóan beszélni a problémákról és lehetséges
megoldásokról. Kérem, fogadják nyitott szívvel!

“Sine
qua non-közhelyek”

1. A megértéshez –
szeretethez – az egymás kölcsönös megismerése kell (azt szeretjük, amit
ismerünk)

2. Az
ismeretlentől félünk – a félelem agressziót szül;

3. A magunk jobb
megismeréséhez más kultúrák ismerete is kell

4. A
különbözőségekben tudjuk a legjobban megragadni a sajátosságokat

5. Mások
kultúrájának megismerésével mi gazdagodunk

Ismerjük a
szomszédok kultúráját? És a sajátunkat? Ezen belül a népzenénket? Ha három
mondatban meg kellene fogalmazniuk, milyen is a saját népzenéjük, tudnának rá
válaszolni? Mitől magyar a magyar népdal, mitől lesz szlovák a szlovák és román
a román? Szkeptikus vagyok: az átlag ember szerintem zavarba jönne már a saját
kultúráját “kikérdező” embertől is, nemhogy aki a szomszédokról faggatja!

Bartók kritikusan, elfogulatlanul szemlélte
azt a társadalmat, azt az osztályt, amelynek maga is részese volt. Hogy a
széthúzás helyett összefogásra van szükség, erről 1912 –ben (!) így ír Ioan Busițiának,
a belényesi gimnázium tanárának, akivel később életre szóló barátságot kötött:

“Küldök
Önnek egy verseskötetet Adytól, aki legfiatalabb, de legjobban tisztelt költőnk
Petőfi és Arany óta. Különösen felhívom a figyelmét a 30, 34, 38, 43, 44, (…)
lapon lévő versekre. Az első vers azt mondja, hogy a magyaroknak, románoknak és
szlávoknak ebben az országban egyesülniük kell, mert mindannyian testvérek a
nyomorúságban. Sohasem volt még költőnk, aki ilyet le mert volna írni.”
[Lásd Ady Endre: A magyar jakobinus dala].

A mi a
történelemóráinkon ezer éves együttélésről tanulunk. Úgy tudom,
Szlovákiában a könyvírók ezt ezer éves elnyomásnak aposztrofálják. Lehet,
hogy a bajok innen gyökereznek? István királyunk intelmeit (“az egynyelvű ország
gyenge és esendő”) hosszú évszázadok alatt minden uralkodónk komolyan vette. A
török elnyomás ellen hősiesen harcoló szlovák ugyanúgy magyar nemességet kapott
és a magyar nemzet részévé vált, mint bármelyik magyar nemes. És még csak meg
sem kellett tanuljon magyarul! Persze a nemzet-nemzeti-nemzetiség fogalom a 19.
századra egészen más értelmet kap, immár nem a “nemesség”-hez, a kutyabőrhöz
kapcsolódik, hanem egy egészen új, egészen más szellemi-kulturális közösség
alapjaira épül. A Monarchia idején a magyar vezetés Béccsel szemben
kompromisszumokra kényszerült, a nemzetiségekkel szemben szerette volna
megmutatni a magyar állam erejét. Apponyi Albert intézkedései vitathatatlanul
nagy visszalépést jelentettek Eötvös József nemzetiségi politikájához, és az
1868-as nemzetiségi törvényekhez képest. De ezek miatt a – jogos – sérelmek
miatt vesszen az azt megelőző 800 év, és… a jövő is?

Pár éve
készítettünk egy hagyományos folklór-műsort a Magyar Állami Népi Együttessel,
magyar és szlovák alkotókat egyaránt bevonva. A címe: Kincses Felvidék. Magyar,
szlovák anyaggal 45-45%-ban, a fennmaradó 5% egy ruszin dalcsokor (saját
gyűjtéseinkből), illetve 5%-a egy lengyel (gorál) összeállítás. Tavaly ezt a
műsort játszottuk – óriási sikerrel és elismeréssel – Szlovákiában is. De: más
címmel… Hogy nehogy “baj” legyen belőle. Hát normális ez?! A XXI. században???!

Ha már így
belecsaptam a sűrűjébe, folytassuk egy még kényesebb témával: az erőszakkal.
Agócs Gergely szerint “Nagyon sok családnak van »Malina Hedvigje«, csak épp
az kapott olyan óriási sajtó-visszhangot. Engem életemben azért gyepáltak el
legjobban – 16 évesen – szlovák fiatalok, mert magyarul beszéltem a magyar
barátaimmal – az akkor még csehszlovákiai – Pozsonyban. Ebben nem az a baj, hogy
M.H.-et, vagy engem elvertek, hanem a miért.” – És szerinted miért? –
kérdeztem. – Mi az oka? A szinte mindenhol és mindig megosztó politika? – “Amikor
a politikát hibáztatjuk – válaszolta –, akkor nem a pártpolitikára vagy
az államvezetésre kell gondolnunk, hanem annak összes folyományára:
dokumentumfilmekre, papi prédikációkra, az egyház azon igyekezetére, hogy magyar
pap ne szolgáljon magyar faluban, tankönyvekre, könyvekre, stb. Amíg a
tankönyvek következetesen”az ezer éves elnyomás”-ból indulnak ki, addig nagyon
nehéz lesz közös kapcsolódási pontokat találni…” – Eltelt azóta pár év, most
milyennek látod a viszonyt? – “Érdekesnek… – nevet – a politikai
reprezentáció igyekszik a “köznép” hangulatának megfelelni, ami még mindig
erősen magyarellenes, az értelmiség körében viszont egyre normálisabb ez a
viszony, érezhetően terjed az »európai gondolkodás«”. – Lehet gyógyír
szerinted az idő? Ha már nem lesz annyira “közeli” a trianoni emlék? – “Amíg
a szlovákok attól félnek, hogy vissza akarjuk kapni a Felvidéket, és ebből a
félelemből komplexusok garmada születik, addig a magyarokban is mindig ott lesz
a gyanakvás…”

…
és következtetések

Mi a hiba? Mi a
megoldás? Mit csinálunk rosszul? Mit jól?

A hiba szerintem:
a tudatlanság, az elzárkózás. A megoldás: a megismerés, a nyitottság. Jó pár
évvel ezelőtt Spiró György egyik szemináriumán ültem, aki kifakadt, hogy
elképesztőnek tartja, hogy mi magyarok, (az értelmiség nagy része is), teljes
tudatlanságban élünk a szomszédainkat illetően. Hamarabb informálódunk az
USÁ-ról, Angliáról, a németekről és a franciákról, mint pl. a lengyelekről,
akiket ugye barátunkként tartunk számon. Nem beszélve a közvetlen
szomszédainkról… Lapítottunk. Döbbenetes volt, hogy mennyire igaza van, és hogy
még csak meg sem fordult a fejünkben, hogy ennek nem kellene így lennie.

Úgy viselkedünk
tehát, mintha Nyugat-Európa lenne a szomszédunk. Hogy min mérhető ez le?
Legkönnyebben a tv-csatornákon, a tv és rádió hírein. Az összes környező ország
szállodáiban foghatóak a szomszédos országok csatornái! Nálunk nem. Nálunk nincs
olyan szolgáltató, amelyik kínálatában megtalálnánk a szlovák, román, ukrán,
horvát, stb. adókat… Vagy a bankautomaták: Eperjesen, ahol kb. 50 km távolságra
van az első magyarok által is lakott település, a bankautomatánál a következő
nyelvek közül választhatunk: szlovák, lengyel, német, angol, francia, magyar.
Ahol felnőttem, Sátoraljaújhelyen (határőrváros!, szlovák oldalon: Nové Mesto),
magyarul, angolul, németül és talán franciául juthatok a pénzemhez… Ezek
részünkről valami hihetetlen közönyről árulkodnak. Nem vagyok rá büszke.

Másik példa:
Magyarország az elmúlt húsz évben megpróbált a kultúrdiplomácia terén
erőfeszítéseket tenni. Kulturális évadokat, heteket szervezett, ezekből jónéhány
koncerten én is énekeltem. Hol? Olaszországban, Németországban,
Franciaországban, Hollandiában, Angliában. Holott a szomszédos országokban erre
igazán szükség volna. Nem kulturális hetekre, de teljes Szlovák, Román, Szerb,
Horvát, Ukrán Évadokra lenne szükség!

Az előadásom
végére tartogattam egy rendhagyó és abszolút pozitív példát: a szlovák táncház
mozgalom születését. 2001-ben Rockenbauer Zoltán, egykor néprajz szakot végzett
akkori kulturális miniszter, Csehországban járt egy miniszteri találkozón.
Felvetette, hogy legyen évenként egy kulturális fóruma országainknak, mondjuk a
Visegrádi Együttműködés Országainak Folklór Találkozója. És mindjárt
felajánlotta, hogy legyen az első nálunk, a Hagyományok Házában. A feladat
kivitelezésével Agócs Gergelyt bízta meg, aki minden országból hívott egy
hivatásos, egy amatőr és egy hagyományőrző együttest. Elsőként elvitte őket a
kétnapos Országos Táncháztalálkozóra, majd a következő napokban napközben a Fonó
Budai Zeneházban táncoktatás (szláv nyelven is beszélő táncpedagógusok magyar
néptáncot tanítottak), valamint zeneoktatás is folyt, illetve esténként a
Hagyományok Házában nemzeti esteken mutatkozhattak be az együttesek. A
meghívottak egy része nem vett részt a foglalkozásokon, de a szlovák fiatalok
közül hatan-heten óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a programokba.
Mindez történt márciusban. Októberben kapta Gergő az első meghívót az első
szlovák táncházba… Nem tudott elmenni akkor. Decemberben jött egy újabb hír:
Pozsonyban a V-klubban (a legnagyobb egyetemista klub) történelmi rekordot
döntött a látogatottság a táncházban. Következő év januárjában látogatott el
Gergő Sebő Ferenccel ( a magyarországi táncházmozgalom egyik “atyjával”)
Szlovákiába, ahol nem hittek a szemüknek, rengeteg lelkes, táncoló fiatal, akik
éljenezve ünnepelték őket… Az új “őrületről” dokumentumfilm is készült, ekkor
már Pozsony mellé Besztercebánya, Zólyom, Kassa is csatlakozott. A táncházakba
rendszeresen hívnak felvidéki magyarokat táncolni és tanítani is. Sőt! Azóta
erdélyi magyar és román táncokat is tanulnak, sokan járnak a kalotaszentkirályi,
a kommandói, ill. a válaszúti táborba is. Ez egy óriási áttörés! Kialakult a
fiatal progresszív értelmiségnek egy szűk, de nagyhatású rétege, akik olyan
eredményeket értek el, amit az elmúlt 90 év diplomáciája meg sem közelít!