"Sarány István írásait olvasgatom. Zászlópengetés címmel (Fehér Holló sorozat) a Világhírnév kiadó 2011-ben adott belőlük ki egy kis gyűjteményt. Szíven ütött az egyik cikk: a Virtuális Magyarország. "
Surján László
Élhetetlen kisebbségi létben
Sarány István írásait olvasgatom. Zászlópengetés címmel (Fehér Holló sorozat) a
Világhírnév kiadó 2011-ben adott belőlük ki egy kis gyűjteményt. Szíven ütött az
egyik cikk: a Virtuális Magyarország. Az írásra már megjelenésekor (2008-ban)
felfigyelt a valasz.hu
is, mert a határon túli sajtószemléjében kiemelten szerepeltette, furcsa módon a
szerző nevét nem említették meg. Idézem azt a három bekezdést amit az ismertetés
közölt:
"A
Magyarország határain túl élő magyarság egy virtuális Magyarországon él. A
kijelentés főként a tömbben élő magyarságra vonatkozott. Azaz olyan közösségek
tagjaira, akik magyar közegben élnek, magyarul beszélnek a magánéletben és a
hivatali kapcsolatokban egyaránt, magyar újságot olvasnak, magyar rádiót
hallgatnak és magyar tévéadókon magyar szappanoperákat néznek.
Tehát a vajdasági magyar, akárcsak a székelyföldi magyar, tájékozottabb a magyar
belpolitika történéseit illetően, mint Szerbia vagy Románia politikai
eseményeinek kérdésében. Ez utóbbiak csak olyan mértékben érdeklik, amennyiben
életszínvonalát, jólétét, közérzetét befolyásolják. Azaz növekszik-e a nyugdíja,
milyen mértékű a munkanélküliség, mivel támogatja az állam és az önkormányzat,
illetve a többségi nemzet tagjai miként viszonyulnak a magyarokhoz. (...)
A
digitális világ által keltett képzeletbeli Magyarországon élünk, egy virtuális
Magyarországon. Azaz egy olyan országban, amely nem létezik, csak a mi
képzeletünkben. De ebben érezzük jól magunkat."
Szó
szerinti az idézet és pontosan adja vissza a virtuális Magyarországra vonatkozó
gondolatokat. Nem tértek ki viszont az ismertetésben a cikk alábbi gondolatára:
„Vajdasági barátainkat a szerb valóság veszi körül, minket a román valóság.
Szellemünk azonban egy virtuális Magyarországon él. Ebben a kettősségben
őrlődünk nap mint nap, éljük az élhetetlen kisebbségi létet.”
A
valasz.hu olvasója
tehát pontosan tájékozódhatott a virtuális Magyarország fogalmáról, ami ha
átmegy a köztudatba, fontos lökést adhatott volna a magyar-magyar párbeszédnek.
Az általam most kiemelten idézett rész nélkül ugyanis ez a virtuális magyar
világ mintha megoldás is volna bajainkra. Nem feledhetjük, hogy Sarány ezt az
írást nem egész négy évvel ama átkos emlékű népszavazás után fogalmazta meg. A
valóságos világban az anyaország elfordult a határon túliaktól, a többséget
alkotó, őket körülvevő nemzettől pedig amennyire lehet ők zárkóztak el, hiszen
védekezni kellett a könnyebb élettel kecsegtető beolvadás ellen. De ez nem
megoldás. Kimaradt az akkori ismertetésből, amit a lényegnek tartok: az
elzárkózó kisebbségi létnek az élhetetlensége.
2010 óta erős az igyekezet, hogy az anyaország rendezze kapcsolatait a
kisebbségbe szorultakkal, csökkentse hibáit, próbálja jóvá tenni bűneit és
növelje polgárai ismereteit, hiszen nemzedékek nőttek fel mondhatni teljes
tudatlanságban arról, mi is történt velünk az I. világháború után. Ettől talán
most élhetőbb a virtuális Magyarország. Élhetőbb, de mégsem élhető.
Régóta foglalkoztat a kérdés: lehet-e úgy élni ma itt a Duna völgyének Kárpátok
ölelte részén, mintha Trianon nem is lett volna? Másképp fogalmazva: hogyan
élnének ma a magyarok, ha nincs első világháború? A két kérdés nem azonos. Az
elsőre lehet úgy igen felelni, hogy a virtuális Magyarország ad egy efféle
Trianont felejtő életre lehetőséget. Trianon viszont volt. Következményeit
struccpolitikával felszámolni nem lehet. Az egységesülő világban a kagylószerű
becsukódás akár még igazgyöngyöt is teremhet, de az új nemzedékek egyre nagyobb
arányban törik majd szét a virtuális világ mesterséges kereteit: előttük a
nagyvilág. A maradék mit tehet? Búsonghat tovább, hogy porladunk mint a szikla.
A
másik kérdésfelvetés elvezet oda, hogy egy világháború nélküli képzeletbeli
helyzetben a magyarok és nem magyarok között nem lennének, vagy sokkal
alacsonyabbak lenének a falak. Biztosan jobban jellemezné a helyzetet az
együttélés szó, mint az egymás mellett élés.
Többet kellene tudnunk arról a közös hazáról, amelynek hungarus tudatú, több
nyelvű lakosai nemcsak megfértek egymással, hanem hatottak is egymásra, talán
jogos úgy is fogalmazni: több nyelvű, de közös kultúrájuk volt.
Sokat emlegetjük, hogy a történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni. Ez
igaz, nem lehet, sőt nem is kell. De botor ember az, aki ősei örökségét
vizsgálatlanul dobja a szemétre, s talán rá sem jön, hogy kincsektől fosztott
meg magát.
Itt
az ideje a kincskeresésnek, barátaim. Elő a kis ködmönt!