"A család megelőzi a civil társadalmat, a közösséget, a politikai államot, mert a család a természetjogon alapul. Nem a társadalom találja fel vagy alapítja meg a családot, hanem a család képezi a társadalom alapját...” - Bíró László püspök úr decemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2015.
december
Annyiszor kértelek, hogy ne
gyere be a szobába utcai cipőben – mondta a feleség –, így is alig bírok rendet
tartani a lakásban. Nem elég, hogy már soha nem segítesz takarítani, még nem is
vigyázol a tisztaságra. Tisztelem a tisztaságmániádat – válaszolt a férj –, de
inkább azzal törődnél, hogy a fürdőszobában legyen használható fogkrém, ma
reggel is alig tudtam a tubusból valamit kipréselni, pedig rohannom kellett. Az
utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak közöttük az ilyenféle viták. Pedig
házasságuk első éveiben minden olyan szép volt. Sokat dolgoztak, munkahelyükön
is, otthon is. A férj inkább új lakásukkal, meg a kis kerttel foglalkozott, a
feleség a háztartási feladatok körül fáradozott, de sokat segítettek egymásnak,
lényegében együtt csináltak mindent. Aztán amikor jöttek a gyerekek, annyi új,
eddig ismeretlen és sürgősen megoldandó feladat jelentkezett, hogy nem tudtak
tervet, munkabeosztást csinálni, mindegyikük kivette a részét majdnem mindenből.
Arra sem volt idejük, hogy megbeszéljék: jó-e az, ahogyan megoldják dolgaikat.
Örültek a gyerekeknek, élvezték otthonukat, az együttlétet, és örültek, hogy a
feladatokat sikerült megoldaniuk úgy, ahogy azt az élet megkívánta. Egy idő után
sok minden rutinná vált, fárasztó, örömöt nem okozó kötelező teendők ismétlődő
sorozatává. Ugyan meg-megbeszélték, hogy kinek mi legyen a feladata, de ezeket a
megállapodásokat egy-kettőre „felülírta az élet”, ahogy védekezésül mondani
szokták, amikor valamelyikük számon kérte a másik „mulasztását”. Az ilyen viták
során néha indulatosan felhánytorgattak régi sérelmeket, a maguk idején
jelentéktelennek tartott megbántásokat, csendesen feledésbe merült
megállapodásokat. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy éles hangú szóváltás
keletkezett, és ilyenkor megfagyott a levegő a házaspár körül.
A család megelőzi a civil
társadalmat, a közösséget, a politikai államot, mert a család a természetjogon
alapul. Nem a társadalom találja fel vagy alapítja meg a családot, hanem a
család képezi a társadalom alapját: „Így a társadalom alapja a család, amelyben
különböző nemzedékek élnek együtt és segítik egymást a nagyobb bölcsesség
megszerzésében és abban, hogyan lehet a személyek jogait összehangolni a
társadalmi élet egyéb követelményeivel.” (GS 52) A családnak ez a szemlélete
sokáig egyetemes szemlélet volt, az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatában 1948 decemberében ezt így rögzítette: „A család a társadalom
természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam
védelmére.” (16. Cikkely, 3. pont) Korunkban egyre több politikai és tudományos
intézmény új módon képzeli el a családot. Szerintük a család megalapításához
nincs szükség házasságra, a hagyományos házasságot pedig elavult intézménynek
tartják, mert korlátozza az egyén szabadságát. Eltekintenek a nemi
különbségekkel és a nemzéssel való szerves kapcsolattól, a házasságot olyan
szerződésnek tekintik, amelynek feltételei szabadon módosíthatók. A nagyobb
szabadság jelszavával egyre kevesebb kötelezettséget és kötelességet rónának a
házas felekre. De minthogy szerintük a család a modern világban nem tudja a
társadalmat és az államot építeni, az államnak kell szabályoznia, felügyelnie és
engedélyeznie a család működését.
Beszéljétek meg,
milyen lenne egy család nélküli társadalom? Milyen érdekeket szolgál a
természetjoggal össze nem egyeztethető családpolitika és családjog?
Isten terve szerint a család
az élet és a szeretet bensőséges közössége. Az a feladata, hogy egyre inkább
azzá váljon, noha mint minden teremtett és megváltott valóság, ez csak Isten
országában fog beteljesedni. A család lényegét és feladatát végső soron a
szeretet határozza meg. A családnak az a küldetése, hogy őrizze, nyilvánítsa
ki és közölje a szeretetet, azaz alakítsa a közösséget és legyen annak
részese, szolgálja az életet, részesedjen a társadalom fejlődésében és az Egyház
életében és küldetésében. (vö. FC 17)
A házasság igazi
természetének aláásása vagy téves értelmezése meggyengíti a családot. A
meggyengült családban, mivel mindnyájan bűnösök vagyunk, hajlunk egyfajta
brutális individualizmusra, nagyon könnyen eltávolodunk Jézus gyengédségének
hagyományától és szövetségének fegyelmétől. Rendezetlen vágyaink, gazdasági
nehézségeink, a pornográfia, a fogamzásgátlás, a válás, és a jogi és
intellektuális zűrzavar egyaránt fenyegeti azt a szeretetközösséget, amire
teremtve vagyunk. A szívünkben lévő rendezetlenségnek társadalmi összefüggései
és társadalmi következményei vannak. Az erős család arra készteti a férjet, a
feleséget, és a gyerekeket, hogy olyan közösséget hozzanak létre, amely Jézus
irgalmán, nagylelkűségén, szabadságán és hűségén alapul, hogy Isten
szövetségének mintájára gyakorolják az önátadás művészetét. A család küldetése a
szeretet, a szeretet fényével deríti fel a világot, újítja meg az Egyházat és a
társadalmat.
Idézzetek fel családi,
rokoni, baráti, ismerősi körből olyan eseteket, amelyekben a házasfelek
„szívében lévő rendezetlenségeket” a szeretet legyőzte!
A családok az élet és a
szeretet igazán bensőséges közösségévé csak Isten országában válhatnak.
Mindennapi feladatuk mégis azon munkálkodni, hogy egyre közelebb kerüljenek
ehhez az ideálhoz. A családon belül és a család és környezete között sok minden
miatt adódhat nézeteltérés, keletkezhet konfliktus. Ferenc pápa erről így tanít:
„Gondoljuk meg, milyen lenne az a társadalom, család, vagy baráti társaság,
amelyben sohase jelentkeznének feszültségek és konfliktusok! Olyanok lennének,
mint egy temető. Csak a holt dolgok között nincs sohase feszültség és
konfliktus. Ahol élet van, ott van feszültség és konfliktus is. Fontos tehát
meggondolnunk, hogy milyen okokra vezethetők vissza feszültségeink – a
feszültség azt jelzi ugyanis, hogy élünk –, és hogy milyenek is konfliktusaink.
Ezek majd csak a paradicsomban tűnnek el. Ott majd mindnyájan békében leszünk
egyek Jézus Krisztussal. Mindenkinek fel kell ismernie a feszültségeket és
konfliktusait saját életében. A feszültségek hozzájárulnak növekedésünkhöz,
kibontakoztatják bátorságunkat. … A családban is megjelennek a feszültségek.
Hogyan lehet ezeket feloldani? Párbeszéddel. Ha a családban a párbeszéd jelen
van, ha az ember spontán megmondhatja, amit gondol, akkor a feszültségek hamar
feloldódnak. … Nem szabad félnünk a feszültségtől. De vigyázat: ha valaki
kedveli a feszültséget a feszültség kedvéért, az magának és környezetének is
árt, mert mindig feszültségek között fog élni.” (Ferenc pápa beszéde fiatalokhoz
2015. aug. 7)
Globalizálódó világunk
társadalmi, gazdasági, politikai és vallási zűrzavarában nagy szükség van arra,
hogy a családok tanúságot tegyenek a szeretetről. „Az Istenben élő család ma
arra hivatott, hogy megakadályozza a modern társadalmak elsivatagosodását.
Társadalmunkban ugyanis hiányzik a szeretet, eltűnt a mosoly és terjed a
sivatag. Van bennük ugyan sok vidámpark, számos a lehetőség az unalom elűzésére,
de hiánycikk a mosoly és a szeretet. A mosolygós családok képesek az
elsivatagosodás megállítására, a mosolyra pedig a szeretet teszi őket képessé.
Nincs az a gazdasági, vagy politikai intézkedés, amely helyettesíthetné a
családok mosolyát. A bábeli terv nyomán életnélküli felhőkarcolók jöttek létre,
de Isten lelke a sivatagot paradicsommá tudja alakítani. (vö. Iz 32,15). Hagyjuk
el a tornyokat és az elit páncélozott termeit, és látogassuk meg újra meg újra a
szeretetre szomjas emberek sokaságának házait és kertjeit. (Ferenc pápa
beszédéből a 2015. szept. 2-i általános kihallgatáson)
Milyen gócpontjait
látjátok mai társadalmunk elsivatagosodásának? Milyen szerepe van az
elsivatagosodás megakadályozásában a közösségeknek, az emberek közötti
kapcsolatok kultúrájának?
Egy élete nyolcvanadik évén
túl lévő férj nemrégen elmondta, hogy hosszú házasságuk során ugyan voltak
kisebb-nagyobb koccanásaik, de nagyjából békében teltek napjaik. Az utóbbi
években azonban rendszeressé vált, hogy apróságokon vesztek össze, kiabáltak
egymással, mérgesen zárták a napot, aztán mérgükben nem tudtak aludni, másnap
rosszkedvűen ébredtek. A helyzet egyre rosszabb lett, míg egyszer csak hallották
Ferenc pápa egy jótanácsát a házasoknak: három szót ajánlok figyelmetekbe:
Kérem, köszönöm, bocsáss meg. Elhatározták, hogy ezzel a három szóval fogják
kezdeni egymáshoz intézett szavaikat. „Kérem, hogy ne tedd ide az ásványvizes
flakont, mert nem látom tőle a tv-t”. Azelőtt ezt úgy mondták, hogy „vidd innen
ezt a ronda vizet, nem veszed észre, hogy útban van?” – a válasz pedig az volt,
hogy „nekem nincs útban, tedd te odébb!” Vagy például: „köszönöm, hogy
elmosogattál, pedig tudom, hogy nem ez a kedvenc munkád”. Régebben ez így
hangzott: „na, végre egyszer voltál szíves elmosogatni, de persze a serpenyőt
kifelejtetted.” Régebben naponta sok dolog miatt lett volna alkalmuk egymástól
bocsánatot kérni, amióta az új rendszert bevezették, úgy tűnt, nincs miért
bocsánatot kérni. Ezért esténként, elalvás előtt, mindig kölcsönösen bocsánatot
kértek egymástól mindazért, amit a másikért, a másiknak aznap jobban, szebben
tehettek volna.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista