"Ma hajnalban feleségem olvassa a facebookon a költő lányának, Annának bejegyzését. Juhász Ferenc mostantól a magyar költészet legnagyobbjai között, a klasszikusok sorában átlépett a halhatatlanságba.” - Kabdebó LÓránt írása.
Kabdebó Lóránt
Juhász
Ferenc emlékezetére
A
napokban egy előadás utáni beszélgetésben büszkén mondtam: örüljünk, hogy
közöttünk van Juhász Feri, korunk legnagyobb élő költője.
Ma
hajnalban feleségem olvassa a facebookon a költő lányának, Annának bejegyzését.
Juhász Ferenc mostantól a magyar költészet legnagyobbjai között, a klasszikusok
sorában átlépett a halhatatlanságba. Megszenvedett ifjúságában a szegénységtől,
dicsért költőként nemzete, a „tékozló ország” kétségbeejtő sorsáért emelt szót,
majd a földi lét távlataiért féltően felelősségünkre intett. Közben szenvedett,
mint magánember, barátaival együtt sorsüldözöttnek érezve magát is. Elgyászolta
nemzedékét. Élete fordulóján azután találkozhatott a boldogság személyes
lehetőségével. Leánya rövid, tömör szövege az ötszáz oldalas versének, a Halott
feketerigónak beteljesítője. Szenvedése az öröm környező jelenlétét szervezte
köré. „december 2-án. 23:30 perckor meghalt az Édesapám. Mamával és Eszterrel
fogtuk a kezét.” Egy életen át erre a csodákra nyíló pillanatra készült. Félve
és reménykedve. Az életet féltve, a létezés értelmét keresve.
Hon-Lapunk létrejötte óta értő figyelemmel kísérte a költő életművének
kiteljesedését. Most egy korai,
ma már
klasszikusként emlegetett versének kéziratát mellékeljük. Életreceptként,
hagyományozó tanulságként.
Kapcsolódó írások: