A 2011-es szlovákiai népszámlálás adataival kapcsolatban a napokban több fontos kérdést vetett fel a Kitekintő.
Surján László
Tények
és kérdések a szlovák népszámlálás kapcsán
A
2011-es szlovákiai népszámlálás adataival kapcsolatban a napokban több fontos
kérdést vetett fel a
Kitekintő.
Az ott megjelentekből veszem át a tényeket:
Szlovákia lakossága: 5 397
036
Nemzetiség
szerint:szlovák: 4 352 775 - 80,7%
magyar: 458 467 - 8,5 %
roma: 105 738 - 2%
Minden más nemzetiség 1%
alatt volt. A lakosság 7 százaléka (382 493-an) nem tüntette fel nemzetiségét.
Anyanyelv
szerint:szlovák: 4 512 217 - 78,6%
magyar: 508 714 - 9,4%
roma: 122 518 - 2,3%
ruszin: 55 469 - 1%
Más anyanyelvűek mind 1%
alatt vannak. A megkérdezettek 7,5 százaléka (405 261-en) nem adott választ
erre a kérdésre.
Az
első kérdés, amit fel kell vetnünk: hol vannak a németek? Bizony ott a „minden
más nemzetiség” egy százalék alatti sorában. Így volt ez már a 2001. évi
népszámlálás során is. Nincs tehát min csodálkozni. A II. világháború utáni
kitelepítések lényegében felszámolták a német kisebbséget.
„Idézek
a parameter.sk 2013-ban írt cikkéből: "Kisebbségünk kihalóban van. Ki beszéli
még az én anyanyelvemet, a cipszer (a szepességi szász) dialektust? Már senki!"
- panaszolja Helmut Bistika festő. Ez a nyelvjárás a 13. század óta létezik a
Felvidéken. "Ha szüleim nemzedéke távozik, ez a nyelv is eltűnik velük együtt" -
olvashatók a művész szavai a német dpa hírügynökség Pozsonyból keltezett
anyagában, amely rámutat, hogy a német befektetéseknek köszönhetően újból nagy a
hazai érdeklődés a német nyelv iránt. … A 2011-es népszámlálás adatai szerint
már csak mintegy 5 ezer főre rúg, vagyis kevesebb mint 0,1 százalékát teszi ki a
szlovákiai népességben azok száma, akik a németet vallják anyanyelvüknek.”
A
magyarok tehát a kimutatásokban a legjelentősebb kisebbségi csoport
Szlovákiában. Ha belegondolunk abba az igen jelentős szerepbe, amit a cipszerek
játszottak Felső-Magyarországon, s hogy az kultúra teremtő munkájuk ellenére
lényegében sikerült a közösségüket felszámolni, okvetlenül felmerül a kérdés,
hogy egyes szlovák politikusok fejében nem az motoszkál-e, hogy a szlovákiai
magyaroknak követniük kellene a szepességi szászok példáját?
Nem
láthatunk bele a gondolataikba, a szavak a józan többségnél nem ezt mondják, de
az ultranacionalista párt ismét a parlamentbe tart, s tőlük hallottunk már
néhány vad mondatot.
Ennél azonban valóságosabb veszély is látszik. Mi lehet az indoka annak, hogy
mintegy 400 000 ember nem mondta meg, hogy milyen nemzetiségű és hogy mi az
anyanyelve. Kik ők és miért hallgatnak? Félnek? Ugyan mitől? Beolvadóban lévő
emberek, akik már nem tartoznak eredeti közösségükhöz, de még nem merik magukat
szlováknak nyilvánítani?
Minket talán még jobban érdekel az az ötvenezer ember, aki magát magyar
anyanyelvűnek mondta, de nem nevezte meg, hogy ő magyar nemzetiségű. Az ember
itt is a félelemre gondol, bár az is lehet, hogy magyarul beszélő cigány
emberekről van szó.
Kérdéseim vannak, feleletem nincs.