Az elvándorlók és menekültek világnapján, amelyet idén január 17-én ünneplünk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa „A migránsok és menekültek kihívása. Az irgalmasság evangéliumának válasza” címmel közzétett gondolatait az alábbiakban olvashatják.

Ferenc pápa üzenete
 a
vándorlók és menekültek 2016-os világnapjára

Az elvándorlók és
menekültek világnapján, amelyet idén január 17-én ünneplünk, a Szentatya
hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa „A migránsok és
menekültek kihívása. Az irgalmasság evangéliumának válasza” címmel közzétett
gondolatait az alábbiakban olvashatják.

Kedves Testvérek!

Az irgalmasság rendkívüli jubileumát
(szentévét) kihirdető bullában arra emlékeztettem, hogy „vannak pillanatok,
amikor még sürgetőbb meghívást kapunk arra, hogy tekintetünket az irgalmasságra
szegezzük, annak érdekében, hogy mi magunk is az Atya cselekvésének hatékony
jeleivé váljunk” (Misericordiae
vultus, 3). Az Isten szeretete
valóban el akar érni mindenkit és mindannyiunkat, mindazokat, akik elfogadják az
Atya ölelését és maguk is az Atya ölelésre kitárt és keblére szorító karjaivá
válnak, hogy atyai ölelésében mindenki szeretve érezze magát, akárcsak egy
gyermek, és az egyetlen emberi családban is mindenki megtalálja otthonát. Isten
atyai gondoskodása ugyanis kihat mindenkire, akárcsak a pásztor gondoskodása az
egész nyájra, és különösen érzékenynek bizonyul minden megsebzett, elfáradt és
beteg bárány szükséglete iránt. Jézus Krisztus úgy beszél nekünk az Atyáról,
hogy megérteti velünk: az Atya mindig lehajol a testi és lelki nyomortól
megsebzett emberhez, és minél rosszabb a helyzete, annál inkább kinyilvánítja
neki az isteni irgalmasság hatékony erejét.

Korunkban a migrációs áramlatok egyre
inkább elárasztják az egész földet. A hazájukból elűzött és menekülő emberek
kérdéseket tesznek fel mindenkinek, az egyéneknek éppúgy, mint az egész
társadalomnak. Ezek a vándorlók megkérdőjelezik a hagyományos életformákat,
összekuszálják az útjukban található emberek kulturális és szociális távlatait.
Elhagyják származási helyüket, álmaik jobb jövője felé törekszenek, de útjuk
során mégis gyakran megtörténik, hogy a szegénység és erőszak áldozataivá
válnak, emberkereskedők kegyetlenkedéseit szenvedik el. Még ha túlélik is a
velük szemben elkövetett visszaéléseket és megaláztatásokat, továbbra is
szembesülniük kell környezetük gyanakvásával és fenyegetésével. Végül
gyakorlatilag megvalósíthatatlan, pontatlan és zavaros szabályokba ütköznek,
amelyeknek pedig éppen befogadásukat, illetve – mindenki jogának és
kötelességének figyelembe vétele mellett –, a rövidebb, vagy hosszabb időre
szóló integráció lehetőségét kellene szabályozniuk. Mindezek láttán, az
irgalmasság evangéliuma ma sokkal inkább, mint valaha, felrázza az emberek
lelkiismeretét, nem engedi, hogy hozzászokjunk mások szenvedéséhez, olyan
válaszokra irányítja figyelmünket, amelyek a hit, remény és szeretet isteni
erényeiből fakadnak, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiben jutnak
kifejezésre.

Az előző megfontolások alapján arra az
elhatározásra jutottam, hogy 2016-ban ezt a témát választom a migránsok és
menekültek világnapjára: „A migránsok és menekültek kihívása. Az irgalmasság
evangéliumának válasza”. Időközben a migrációs áramlatok strukturális jelenséggé
váltak. Az első feltörő kérdés a szükségfázis felszámolására irányul. Ennek
elérésében helyet kell kapniuk azoknak a programoknak, amelyek szem előtt
tartják a migráció okait, az általa okozott változásokat és következményeket,
amelyek a népek és társadalmak újabb átalakulásához vezetnek. Tekintettel a
világ számos régiójának humanitárius krízisére, a férfiak és nők millióinak
tragikus sorsa naponta kérdéseket intéz a nemzetközi közösséghez. A közömbösség
és a hallgatás bűnrészességhez vezet, ha ebben a helyzetben csupán nézői, tanúi
vagyunk annak a pusztító halálnak, amelyet napjainkban a tengerbe fulladás, a
nélkülözés, az erőszak és a sok hajótörés okoz. Történjék ez kis vagy nagy
mértékben, itt mindig tragédiáról van szó, még akkor is, ha csak egyetlen egy
emberélet megy veszendőbe.

A migránsok a fivéreink és nővéreink, akik
jobb életet keresnek, olyan életet, amely mentes a szegénységtől, éhségtől,
kizsákmányolástól, a föld gazdasági és egyéb forrásainak igazságtalan
elosztásától, hiszen ezek mindenkit egyformán megilletnek. Vagy talán nem minden
embernek az a kívánsága, hogy megjavítsa életkörülményeit, tisztességes jólétet
teremtsen magának, amelyhez mindenkinek joga van, és amelyet aztán szeretteivel
is megoszthat?

Jelen pillanatban a migráció nagyon
ránehezedik az emberiségre, amelyben egyáltalán nem másodlagos kérdés az
identitás. A kivándorló ugyanis arra kényszerül, hogy megváltoztassa saját
személyének néhány meghatározó tulajdonságát, ugyanakkor anélkül, hogy ezt maga
is akarná, változtatásra kényszeríti azokat is, akik befogadják. Hogyan lehet
élni e változásokkal úgy, hogy ne akadályozzák a fejlődést, hanem azok inkább
alkalmul szolgáljanak az ember szociális és spirituális fejlődésére, miközben
mindenki tiszteletben tartja és támogatja mindazokat az értékeket, amelyek az
embert egyre inkább emberré teszik az Istenhez, másokhoz és a teremtett világhoz
fűződő helyes viszonylatában?

A migránsok és menekültek jelenléte
valóban komoly kihívás minden befogadó társadalom számára. A migrációval a
társadalmak könnyen új és kiszámíthatatlanná váló tényekkel szembesülnek, ha e
változásokat nem tudják megfelelő módon közvetíteni, kezelni és szabályozni.
Hogyan lehet elérni, hogy az integráció kölcsönös gazdagodást jelentsen, a
társadalmak számára pozitív utakat tárjon fel és mindemellett megelőzze még a
diszkrimináció, a rasszizmus, a szélsőséges nacionalizmus, az idegengyűlölet
veszélyeit is?

A bibliai kinyilatkoztatás az idegenek
befogadására bátorít, és bátorítását azzal támasztja alá, hogy a befogadással
feltárul az Istenhez vezető kapu és a másik ember arcán felfedezhetjük Jézus
Krisztus arcvonásait. Már eddig is nagyon sok intézmény, egyesület, mozgalom,
elkötelezett csoport, egyházmegyei, nemzeti és nemzetközi létesítmény csodálta
meg és tapasztalta meg a találkozás, az egymással folytatott párbeszéd és
tapasztalatcsere, a szolidaritás ünnepi örömét. Ezek felismerték Jézus Krisztus
hangját: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok” (Jel 3, 20). A befogadás
feltételeivel és hatásaival foglalkozó sok vita mégsem akar szűnni sem az
államok politikájának szintjén, sem a plébániai közösségekben, amelyek
megszokott nyugalmukat féltik.

Hogyan is lenne képes az egyház másképpen
cselekedni ebben a helyzetben, mint hogy Jézus Krisztus szavaihoz és példájához
igazodik? Az evangélium válasza korunk migrációs kihívására: az irgalmasság. Ez
az irgalmasság mindenekelőtt az Atyaisten ajándéka, amelyet Fiában
nyilatkoztatott ki számunkra. Ez az Istentől kapott irgalmasság valójában a
hálatelt öröm érzését váltja ki bennünk, annak a reménynek az alapján, amelyet a
megváltás titka Krisztus vérében tárt fel nekünk. Ez az örömteli remény táplálja
és erősíti meg bennünk a felebarát iránti szolidaritást; nem más ez, mint egy
köteles válasz Isten végtelen szeretetére, hiszen „a nekünk ajándékozott
Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5, 5). Valójában
mindenki felelős szomszédjáért: őrzői vagyunk testvéreinknek, bárhol is élnek. A
személyes és jó kapcsolatok ápolása, az előítéletek és félelmek legyőzésének
képessége és készsége, valamennyi a találkozás kultúrájának lényeges kelléke.
Ezek által nem csak arra leszünk képesek, hogy adjunk, hanem arra is, hogy
másoktól kapjunk. A vendégszeretet ugyanis abban áll, hogy adok és kapok.

E távlatban az is fontos, hogy a
migránsokra ne csak a törvényesség vagy a törvénytelenség szempontjából nézzünk,
hanem mindenek előtt olyan személyeket lássunk bennük, akik – tiszteletben
tartva emberi méltóságukat – hozzájárulhatnak mindannyiunk jólétéhez és
fejlődéséhez, különösen ha felelős kötelezettséget is vállalnak befogadóik
iránt, elismerik és tiszteletben tartják a befogadó ország anyagi és szellemi
örökségét, miközben megtartják annak törvényeit és együtt viselik terheit. A
migrációt nem szabad korlátozni csupán politikai és törvényhozási szintre, sem a
migráció gazdasági kihatásaira, még csak az azonos területen létező különböző
kultúrák egymás melletti együttélésére sem. Ezek a szempontok kiegészítik az
emberi méltóság megvédését és előmozdítását, a népek találkozásának és az
egységnek a kultúráját, ahol az irgalmasság evangéliuma új utakra vezérel és
bátorít, amelyek megújítják és átalakítják az egész emberiséget.

Az egyház ma is azok oldalán áll, akik
azon fáradoznak, hogy megvédjék mindenki jogát az élethez igazi emberi
méltóságban, főleg akkor, ha valaki veszi magának a jogot a nem kivándorláshoz,
hogy ezáltal hozzájáruljon saját őshazája fejlődéshez. Ez a folyamat magába kell
hogy foglalja először is annak szükségét, hogy segítsék azokat az országokat,
amelyekből a migránsok és menekültek elindulnak vándorútjukra. Ezzel a
segítséggel megerősítést nyer és együtt jár a szolidaritás, az együttműködés, a
nemzetközi kölcsönös függőség egymástól, és a föld javainak igazságos elosztása,
amely mindannak az alapvető együttműködésnek a fontos elemeit képezik, amelyek
mélyen és hatékonyan hatnak különösen a migrációs áramlatok forrásvidékein,
annak érdekében, hogy megszűnjenek azok az egyenlőtlenségek, amelyek arra
kényszerítik a migránsokat, hogy egyedül vagy közösen elhagyják saját
természetes és kulturális környezetüket. Mindenesetre szükség van arra, hogy
lehetőség szerint már kezdetben feltartóztassák a menekültek elindulását és
megszüntessék a tömeges kivándorlást előidéző okokat: a szegénységet, az
erőszakot, az üldözést.

Mindezeken túl sürgetően szükséges, hogy
korrekt módon tájékoztassák a közvéleményt; azért is, hogy megelőzzék a
megalapozatlan félelmeket és spekulációkat a migránsok kárára.

Senki sem tehet úgy, mintha nem lenne
megszólítva a bűnszervezetek által fenntartott új rabszolgaság által, amelyben a
férfiakat, a nőket és gyerekeket úgy vásárolják, adják-veszik és
foglalkoztatják, mint a kényszermunkásokat az építőipar, a mezőgazdaság, a
halászat, vagy éppen a többi foglalkozások területén. Még napjainkban is mennyi
kiskorú katonát toboroznak és kényszerítenek gyermekkatonának a harci csapatok?
Hány ember válik a szervkereskedelem, a kényszerkoldulás, a szexuális
kizsákmányolás áldozatává? A menekültek éppen az ilyen aljas bűncselekmények
elől menekülnek hazájukból. Ők ma az egyház és az emberi társadalom felé
kiáltanak, mert fel akarják fedezni bennük azok kinyújtott kezét, akik őket
befogadják, fel akarják fedezni bennük az Úr arcát, „az irgalom Atyját és minden
vigasztalás Istenét” (2 Kor 1, 3)!

Kedves Migránsok és Menekültek, kedves
Fivéreim és Nővéreim! Az irgalmasság evangéliumának gyökerénél mindig keresztezi
egymást a másokkal való találkozás és befogadás útja az Isten befogadásának és a
Vele való találkozásnak az útjával, hiszen az embertárs befogadása egyet jelent
Isten befogadásával. Ne engedjétek, hogy elrabolják tőletek az isteni irgalom
forrásából táplálkozó remény és életöröm élményét, amelyet azok árasztanak
felétek, akikkel útjaitok során találkoztok. Szűz Máriának, a migránsok és
menekültek édesanyjának, valamint Szent Józsefnek, aki maga is megtapasztalta az
egyiptomi kivándorlás keserűségeit, oltalmába ajánllak titeket. Az ő
pártfogásukba ajánlom mindazokat, akik a migráció területén dolgoznak: a
lelkipásztori és szociális gondoskodásnak szentelik erejüket, idejüket és egyéb
forrásaikat. Szívből adom apostoli áldásomat mindenkire.

Vatikán, 2015. szeptember 12., Szűz Mária
neve napján

Ferenc

forrás: Magyar Kurír