"Társadalmunk elvilágiasodott, egyre mélyebb a szakadék a keresztény házasság- és családeszmény és a házasságról és családról vallott világi nézetek között. Milyen módon lehet a harmóniát helyreállítani: ha hozzáigazítjuk a házasságra és családra vonatkozó erkölcsi normákat a társadalom igényeihez, vagy ha a világi társadalom nyújtotta lehetőségeket az evangélium hirdetésének szolgálatába állítjuk?” - Bíró László püspök úr januári levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
január
Köszönöm kedves meghívásodat
– mondta barátjának egy tudományos kutató –, de tudod, szerintem semmi
jelentősége sincs annak, hogy most egy jó hét múlva már nem 2015-öt, hanem
2016-ot írunk. A napok továbbra is ugyanúgy fognak telni, sem a megoldandó
feladatok, sem a ránk nehezedő gondok nem fognak változni. Akkor pedig minek
ünnepeljük az év fordulóját, miért töltsük el együtt azt az éjszakát, tudva,
hogy ettől semmi nem lesz se jobb, se rosszabb. Ne érts félre, szívesen vagyunk
veletek és barátaitokkal együtt, feleségem is kedveli a társaságot, de annak
semmi értelmét nem látom, hogy ünnepeljünk, hogy úgy tegyünk, mintha a mi
sikerünk lenne, hogy eggyel nagyobb számot írhatunk a dátumban. Ahhoz, hogy
komoly elhatározásokat tegyünk, hogy jobban és még többet akarunk dolgozni, hogy
nagyobb szeretettel fogunk mások felé fordulni, nem kell ébren megvárnunk az
éjfélt. Szóval köszönöm szilveszteri meghívásodat, kedves, hogy ránk gondoltál,
de inkább itthon maradunk feleségemmel kettesben. Sajnálom – válaszolt a barát
–, jól esett volna az Újév első perceiben nektek, régi jó barátainknak, együtt
mindannyiunknak boldog Újévet kívánni, azt, hogy a most kezdődő év hozzon sok
örömet, a gondok megoldását, és a bajok sikeres leküzdését.
A világegyetem és benne az
emberiség története a teremtéssel kezdődött és azóta folyamatosan tart. Az
ószövetségi prédikátor erről így írt: „Mindennek megvan a maga órája, és az ég
alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. … Az emberek ugyanis mindnyájan,
akik esznek, isznak és fáradságuk mellett a jót élvezik, Isten ajándékát veszik.
Megismertem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökre úgy marad: nem lehet ahhoz
hozzáadni, sem abból elvenni. Isten pedig azért tett így, hogy féljék őt. Ami
történt, régen is megtörtént, és ami lesz, az is megesett már, és Isten
megújítja azt, ami elmúlt.” (Préd 3, 1-15) Létünk és minden létező Isten teremtő
akaratából jött létre. Az Ő ajándéka minden, ami létezik. Ő ajándékozza nekünk
az időt is, amelyet itt, a földön tölthetünk. A földi élet az eljövendő világhoz
viszonyítva csak részleges és rövid, tehát jól föl kell használnunk. Isten
akarata és terve azonban minden időt áthat, Ő szabta ki mindennek a határát és
minden óra rendeltetését. Sohasem hagyta magára az idő jó felhasználásáért
küszködő embert; szólt hozzánk a próféták és a törvény szavával, majd amikor az
idő beteljesedett, mérhetetlen irgalmasságában közénk jött a megtestesült Ige
személyében.
Mondjatok példákat
saját életetekből arra, hogy rádöbbentetek: ami veletek történt, amit kaptatok,
az Isten ajándéka!
Az idők teljessége az
előkészület és a várakozás idejének vége, az az időszak, melyet az Atya a maga
végtelen szabadságában és bölcsességében határozott meg az üdvösség
misztériumának megvalósítására. Krisztus földi életének évei az idők teljességét
jelentik. Isten emberként belépett a történelembe, föltámadása új távlatot
nyitott az emberiségnek, mert embersége a föltámadással teljesen átváltozott és
megdicsőült, így nyilatkoztatta ki teljesen isteni mivoltát és dicsőségét.
Minden, ami ezután történik a világ végéig, nem egyéb, mint kiterjedése és
kibontakozása annak, ami azon a napon történt, amikor a megfeszített Krisztus
meggyötört teste a Szentlélek erejéből föltámadott, és a Szentlélek forrásává
lett az egész emberiség számára. Ezért tudjuk, hogy nem kell más üdvösséget
várnunk, hiszen a világ, bármeddig tart is az időben, már az utolsó időben él. A
föltámadott Krisztus nemcsak az Egyházat, hanem a kozmoszt és az egész
történelmet is irányítja és vezérli. Ez az életenergia viszi a teremtést, „mely
sóhajtozik és vajúdik mindmáig” (Róm 8,22) a beteljesedés célja felé. Az ember
életének beteljesedése az üdvösség.
„Az üdvösség, amelyet Isten
felkínál nekünk, az Ő irgalmasságának a műve. Nincs olyan emberi cselekvés –
bármilyen jó legyen is –, mellyel kiérdemelhetnénk ekkora ajándékot. Isten
tisztán kegyelemből vonz magához, hogy egyesüljünk vele. Elküldi Lelkét a
szívünkbe, hogy gyermekeivé tegyen, átformáljon és képessé tegyen arra, hogy
életünkkel válaszoljunk az ő szeretetére. … Ez a kegyelem szüntelenül és minden
lehetséges kontrollt túlhaladó módon tevékenykedik. Fontos mindig tudnunk, hogy
az első szó, az igazi kezdeményezés, az igazi tevékenység Istentől való, és csak
ezen isteni kezdeményezésbe bekapcsolódva, csakis ezen isteni kezdeményezésért
könyörögve válhatunk mi is – Ővele és Őbenne – evangelizálókká. … Isten
megkezdett egy utat, hogy minden idők minden emberével egyesüljön. Úgy
határozott, hogy népként, és nem elszigetelt egyénenként hívja össze az
embereket. Senki nem üdvözül egyedül, elszigetelt egyénként, csupán saját
erejéből. Isten úgy vonz bennünket, hogy figyelembe veszi a személyek közötti
kapcsolatok bonyolult szövetét, ami egy emberi közösségben az élettel együtt
jár. … Jézus nem azt mondta az apostoloknak, hogy kiváltságos csoportot vagy
elitet alkossanak, hanem azt mondta nekik: »Menjetek tehát, tegyétek
tanítványommá mind a népeket« (Mt 28,19).” (EG 112-113)
Idézzetek fel olyan
eseteket, amelyekben „nagy” emberek az üdvösségtől különböző célokat akartak
népek, országok elé tűzni! Mi volt kudarcuk ára? Miért nem lehet boldog az önző,
csak magával foglalkozó ember?
Isten a kezdeményező, az Ő
ajándéka az életünk, az idő, amit itt a földön tölthetünk, és a kegyelem, amely
képessé tesz bennünket, hogy válaszoljunk szeretetére. Ő hív meg az üdvösségre,
és a Vele való párbeszéd nyomán érthetjük meg küldetésünket. Szeretetére adott
válaszként lépünk kapcsolatba más emberekkel, hogy együtt haladhassunk Feléje
utunkon. Az utolsó időben élünk, küldetésünk az üdvösségre jutni és másokat az
üdvösségre jutásban segíteni. Küldetésünk teljesítésében erőforrásaink a
szentségek. A keresztény házastársakat a házasság szentsége erősíti meg –mintegy
fölszenteli – állapotbeli kötelességeik teljesítésére és méltóságuk megélésére.
Ezáltal válnak ők az evangélium hiteles hirdetőivé. Az üdvösség felé való
haladásunkban nem azért állunk meg időről időre, tekintünk hátra és előre, mert
belefáradtunk munkálkodásunkba, vagy mert már úgy látjuk, hogy nincs mit
tennünk, hanem azért, hogy hálásan fel mérjük a megtett utat, és kérjük a
Szentlélek megvilágosítását az előttünk álló – részben még ismeretlen –
nehézségek leküzdéséhez. Családunkkal, barátainkkal, közösségünk tagjaival való
beszélgetésben jó lehetőség adódik az őszinte gondolatcserére és megosztásra.
Társadalmunk
elvilágiasodott, egyre mélyebb a szakadék a keresztény házasság- és
családeszmény és a házasságról és családról vallott világi nézetek között.
Milyen módon lehet a harmóniát helyreállítani: ha hozzáigazítjuk a házasságra és
családra vonatkozó erkölcsi normákat a társadalom igényeihez, vagy ha a világi
társadalom nyújtotta lehetőségeket az evangélium hirdetésének szolgálatába
állítjuk?
Amikor a tudományos kutató
hazaért, felesége örömmel újságolta: Képzeld, levelet kaptam volt gimnáziumi
osztályfőnökömtől, aki meghívott szilveszterezni. Január 2-án lesz a 80.
születésnapja, és mivel tudja, hogy az osztályból sokan fel akarjuk köszönteni,
megelőzött mindnyájunkat. Azt írja, hogy a Szilveszter este jó alkalom arra,
hogy együtt áttekintsük: ki miben haladt az utóbbi években, milyen feladok
várnak rá a jövőben és hogyan készül ezeket megoldani. Közben falatozunk,
iszogatunk, zenélünk, a „fiúk” felkérhetik a „lányokat” egy táncra, éjfélkor
pedig pezsgővel koccintunk. Persze a házastársakat is várja, az ő felesége is
ott lesz, sőt vele kell megbeszélnünk, hogy ki mit hoz az ünnepi asztalra. Ugye
te is örülsz, ugye elmegyünk? A férj első gondolata az volt, hogy épp most
mondta le barátjának szilveszteri meghívását, nem mondhat máris ellen saját
magának. Aztán percekig csendben nézte felesége örömtől sugárzó arcát, és
megszólalt: Én csak akkor megyek el, ha már most igent mondasz a táncra való
felkérésemre.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista