Most nem Széchényi Istvánról, nem is az ECHO tévé lelket megrázó sorozatáról lesz szó. A nemzethez tartozásról, a kettős identitásról következik pár tény és pár gondolat. És azok megbecsüléséről, akiknek több kultúrához is van kötődésük.
Surján László
Híd emberek, másképpen
Most
nem Széchényi Istvánról, nem is az ECHO tévé lelket megrázó sorozatáról lesz
szó. A nemzethez tartozásról, a kettős identitásról következik pár tény és pár
gondolat. És azok megbecsüléséről, akiknek több kultúrához is van kötődésük.
Illyés Gyula szinte Kolumbuszként vágta el a meddő vitákat arról, hogy ki a
magyar. Aki vállalja. Ez a mondat lényegében a befogadásról szól. Hogy mit is
kell vállalni? Az összetartozást, a közös sorsot, a kultúrát, a nyelvet.
Hogy ki mikor és mennyire vállalja magát? Nos, ez számos külső tényezőtől is
függ.
Magyarországon 1949-ben 22 455 német ember volt. Tegyük hozzá önbevalláson
alapuló népszámlálás alapján. Pár évvel a németek erőszakos kitelepítése után ez
22 és félezer öntudatos és bátor embert jelent. Biológiai képtelenségnek tartom,
hogy, hogy tizenegy évvel később, 1960-ban már közel 51 ezren legyenek, hogy
azután 70-re a számuk visszaessen 35 ezerre, ami 1990-re tovább esik nem egész
31 ezerre. De csodák csodája, eltelik 21 év, s a 2011. évi népszámlálás már 185
696 németet regisztrál Magyarországon? Aligha természetes szaporodás okozta a
meghatszorozódást. Úgy látszik ekkorra sikerült a német eredettel kapcsolatos
görcsöket oldani.
A
kérdezőbiztosok persze nem kutakodtak az anyanyelv után. Biztos vagyok abban,
hogy e majd kétszázezer Ungarndeutsche között igen sokan magyar anyanyelvűnek
mondták volna magukat, és ha vállalják is őseiket, alapvetően kettős
identitásúak. Sőt, Illyés Gyulát követve magyarok. Német származású magyarok.
Más
népcsoportok esetén nem a magyaroktól való elkülöníthetőség a probléma. Itt
vannak például a ruszinok. Sokan gondoljuk, hogy valamiféle égbekiáltó elnyomás
Ukrajna részéről, hogy nem ismerik el önálló kisebbségnek a ruszinokat,
egyszerűen nyelvjárási kérdésként tekintenek erre a kérdésre.
A
hivatalos magyar álláspont az önbevallásra támaszkodik. Ez azonban nem mindig
segíti a tisztánlátást. Például a wikipedia így fogalmaz az ukránokról: „A
ruszinokkal azonos etnikum önmagát ukránnak valló része. Részben az Ukrajnával
határos területek lakói, de nagyobb részük az országban szétszórtan él, főként a
fővárosban”. A ruszinoknál pedig ezt olvassuk: „Létszámuk ma az önmagukat
ukránnak vallókkal együtt kb. 4000 fő. Főleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
élnek.” A ruszinokat Rákóczi népének mondjuk, s ők ma is büszkék azokra az
időkre, amikor a vezérlő fejedelmet támogatták.
Két
azonos etnikum, csupán önmeghatározás alapján lesz belőlük kettő? Nem valami
állami trükk ez, hogy kisebb csoportokra bomoljanak? Ilyesmi szándékra gondolnak
sokan, amikor a romániai népszámláláskor külön számolják a székelyt és a
magyart. Vagy mit kezdjünk azzal, hogy a szerbek erőltetik, a horvátok pedig
fékezik a bunyevácok önálló népként való elismerését?
A
nemzethez tartozás lényegi része az életünknek. Nem hiszek egy nemzetek feletti
világpolgárságban, mármint olyanban, ami valaha egységes, egy nyelvű, egy
kultúrájú populációvá lehetne. Napjainkban a különböző kultúrák közös életének
jól körvonalazódnak a korlátai. Az egymástól eltérő kultúrák együttélése egy
multikulturális közösségben akkor zavartalan, ha sok közös elem van bennük vagy
ha a közösséget alkotó emberek jó része egy adott kultúrához tartozik, amelyet
kis létszámban színesítenek egyéb kultúrák képviselő csoportok.
Hiszem, hogy egyik kultúra sem értékesebb a másiknál, de ettől még fel- és
elismerhetem, hogy van közelebb és van távolabb álló, sőt van idegen kultúra is.
Az
egy kicsit sem baj, ha hatunk egymásra, ha gazdagodunk egymásból. Sőt. A baj ott
kezdődik, amikor elzárkózunk, s egymás ellenében fogalmazzuk meg magunkat.
A
mai globalizált világban a kis nemzetek – és a világ egészéhez képest talán
minden nemzet „kicsi” - önmagukban nem képesek érdekeiket érvényesíteni. Kisebb
nagyobb körökben összefogásra vagyunk kényszerítve. Ez az összefogás akkor lesz
sikeres, ha nemcsak pillanatnyi érdekekre, hanem erős kulturális rokonságra is
alapul. A kultúrák találkozási pontjain pedig törvényszerűen jelennek meg kettős
identitású emberek. Nagyon figyelni kell rájuk, hogy ne legyenek a senki földje
számkivetettjei, hanem élő hidak, nemzeteket összekapcsolók.