"Voltak az életemben nehéz időszakok is, de sohasem keseredtem el, mert bíztam Istenben. Tudtam, hogy szeret, hát hogyne szerettem volna Őt én is, és ez a tudat boldog örömmel töltött el. Most boldogan gondolok ezekre az időszakokra vissza, küzdelmesek voltak, de szépek.” - Bíró László püspök úr februári levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
február
Képzeld – mondta
barátnőjének egy idős asszony –, a napokban felkeresett egy szakdolgozatát író
főiskolás. Arról faggatott, hogy én, akit tizenévesen szüleivel együtt
kitelepítettek, aki így nem járhatott középiskolába sem, akinek nem egyengette
senki és semmi az útját, sőt, hogyan gondolok vissza most, túl a nyolcvanon
fiatalságomra, aktív életemre. Elmondtam, hogy milyen öröm volt a többi
kitelepített fiatallal együtt a szabadidőnkben olyan dolgokról beszélgetni, amit
mások a gimnáziumban megtanulhattak. Eldicsekedtem, hogy idős és betegeskedő
szüleimet én tartottam el azzal, hogy többletmunkát vállaltam a faluban. Amikor
meg visszakerültem a városba, és csak kazánfűtő lehettem egy szociális
otthonban, akkor napközben sok szabadidőm jutott a jó meleg kazánházban, hogy
levelezőként készüljek az érettségire. A főiskolás jegyezgetett, alig-alig
kérdezett valamit, aztán egyszer csak kifakadt: Ne tessék haragudni, de ezzel én
nem tudok mit kezdeni. Engem az érdekelne, hogy milyen szörnyűségeken tetszett
átmenni, hogy milyen gonoszságokkal találkozott. Arról beszéljen, hogy milyen
sokat kellett szenvednie, hogy mi mindenről maradt le, hogy hogyan szorították
mindenütt a háttérbe! Tudja – válaszolt az idős asszony –, nekem boldog életem
volt, sokat kellett küzdenem, de ez szép és jó volt, nem szenvedés, mindig
tudtam, hogy küzdés nélkül siker sincs.
A közgondolkozás azt tartja,
hogy az ember akkor lehet boldog, ha igényei és vágyai maradandóan teljesülnek.
Mivel az emberi törekvések nagyon szerteágazók, a boldogság tartalmi megnevezése
is sokféle lehet. Kant szerint az ember valójában soha nem tudja egyértelműen
megmondani, hogy mit óhajt és mit akar. Aquinói Szt. Tamás viszont arra hívta
fel a figyelmet, hogy a boldogság olyan valóság, amit az ember nem tud nem
akarni, hiszen az azonos akaratának teljesülésével. Másrészt mivel a boldogságot
véges, földi lehetőségeink között keressük, de teljességét földi életünkben meg
nem tapasztalhatjuk, mindig csak úgy lebeg előttünk, mint eszmény. Isten az
embert szeretetre, életre és boldogságra, és nem szenvedésre és halálra
teremtette. A halál és a gyűlölet a bűn következménye. Isten azonban a bűn miatt
nem vonja vissza minden embert üdvözíteni akaró tervét, hanem megváltást ígér. A
földi élet megmarad ugyan a megpróbáltatások, a döntések és a küzdelmek
idejének, de az ember végső célja az, hogy örökre részesedjék Isten életében, s
benne megtalálja teljességét és nyugalmát. „Megteremtette Isten az embert
kezdetben, és őt saját belátására bízta: adta még ezen felül parancsait és
törvényeit. Ha meg akarod tartani a parancsokat, azok megtartanak téged, ha
állandóan gyakorlod a hűséget, amely előtte kedves. Vizet és tüzet helyezett
eléd, amelyiket akarod, az után nyújtsd ki kezedet! Élet és halál, jó és rossz
van az ember előtt, s azt kapja, ami kedvére van.” (Sir 15, 14-18)
Idézzetek fel olyan
eseteket saját életetekből, amelyekben nehéz volt minden szempontot mérlegelve
döntenetek! Mi segített a helyes döntés meghozatalában?
Az ember földi élete a
családban kezdődik, ott fejlődik, alakul érik. „A gyermek számára életbe vágóan
fontos, hogy első életéveiben a feltétlen elfogadás és a szerető gondoskodás
légköre vegye körül. Ennek elsődleges helye a harmonikus családi otthon. A
család Aquinói Szent Tamás kifejezésével - és a modern embertudományok szerint
is - "szellemi-lelki anyaméh" a gyermek számára: éppen annyira nélkülözhetetlen
egyénisége kibontakozásához, mint ahogyan a magzati állapot a test
kifejlődéséhez. Ahhoz, hogy az ember személyisége kialakuljon, szeretetre,
"lélektől-lélekig" ható párbeszédre és érzelmi kötődésre van szüksége.
Megszületése után a csecsemő befogadja a reá sugárzó szeretetet, és annak
légkörében nő fel: kapcsolatokat épít ki a körülötte élő, vele foglalkozó
emberekkel, elsősorban szüleivel, testvéreivel, rokonaival. Idővel azonban el
kell jutnia e szeretet viszonzásáig, sőt a másokra figyelő, róluk gondoskodó
szeretethez is.” (A boldogabb Családokért, MKPK körlevele 1999)
Hol húzódik az
igénytelenség szabadsága (a szabadosság) és az igényesség szabadsága közötti
határvonal?
A család az a hely, ahol az
ember megtanulja nem csak megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazat a
hamistól, a szépet a csúftól és a szentet a profántól, hanem az ezek közötti
döntést is. „Az ember azonban csak szabadon fordulhat a jó felé, mely
szabadságot kortársaink nagyra értékelik és lázasan keresik; méltán. De gyakran
visszaélnek vele: úgy tekintik, mint kötetlenséget, hogy mindent megtehessenek,
ami élvezetet okoz, még a rosszat is. Az igazi szabadság azonban az istenképiség
nagy jele az emberben. Isten ugyanis szándékosan hagyta az embert a saját
döntésére, hogy így az a maga elhatározásából keresse a Teremtőjét, és hozzá
ragaszkodva, szabadon jusson el a teljes és boldog tökéletességre. Az ember
méltósága tehát megköveteli, hogy tudatos és szabad választás alapján
cselekedjék, tudniillik személyként, belső indítás és irányítás, ne pedig belső
vak ösztön vagy merő külső kényszer hatására. E méltóságot akkor éri el az
ember, ha kiszabadulva a szenvedélyek rabságából, a jó szabad választásával
törekszik célja felé, az alkalmas eszközöket pedig hatékonyan és gondosan
válogatja meg. Ezt az Istenre irányultságot a bűntől megsebzett emberi szabadság
teljesen csak Isten segítő kegyelmével tudja megvalósítani.” ( GS 17.) Ahhoz,
hogy szeretni tudjuk a jót és tartózkodni tudjunk a rossztól, állandóan kérnünk
kell a világosság és az erő e kegyelmét, élnünk kell a szentségekkel, együtt
kell működnünk a Szentlélekkel és követnünk kell hívásait. Ezért olyan fontos,
hogy a család már a bölcsőben megalapozza a gyermek hitét, lefektesse azokat az
alapokat, amelyekre építve élete részévé tud válni a kegyelem.
Az ember saját magát mint
személyt éli meg, teljességéhez hozzátartoznak én-te kapcsolatai, a kölcsönös
szeretet is. Szeretni is csak szabadon lehet, az igazi szabadság pedig az ember
istenképmás voltának legvilágosabb jele. Ebben az értelemben mondható, hogy a
felebaráti szeretet mindenekelőtt és kizárólagosan a másik ember önmagára
vonatkozó szabad döntésének tiszteletben tartását jelenti. Harmonikus életünk,
boldogságunk egyik legfontosabb feltétele, hogy szeretünk, és szerethetők
vagyunk.
Modern világunkban az
élet egyre több kötöttséggel jár, sokszor úgy érezzük, hogy hiába tudjuk, mi a
jó, kénytelenek vagyunk a kevésbé jót választani. Hogyan lehet az ilyen
helyzeteken úrrá lenni? Milyen segítséget nyújthat a közösség?
Könnyen beszélsz – szólalt
meg elgondolkozva az idős asszony barátnője –, mert veled, akárhova kerültél,
mindenütt azonnal mindenki barátságos volt, kollégáid, főnökeid szerettek,
megbecsültek, jó házasságban éltél, a gyerekeid, unokáid pedig most is
szeretettel vesznek körül. Így könnyű azt mondani, hogy „boldog életed volt”.
Sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Az én szerencsém ott kezdődött – hangzott
a válasz –, hogy a szüleim nagyon szerették egymást, az otthonunk szeretetteli
légkörű volt. Úgy neveltek, hogy mindenkit tiszteljek, becsüljek, még akkor is,
ha nem barátságos velem. Anyám mindig azt mondta, ha valaki goromba veled, te ne
legyél vele az, nehogy oka legyen veled gorombán bánni. Voltak az életemben
nehéz időszakok is, de sohasem keseredtem el, mert bíztam Istenben. Tudtam, hogy
szeret, hát hogyne szerettem volna Őt én is, és ez a tudat boldog örömmel
töltött el. Most boldogan gondolok ezekre az időszakokra vissza, küzdelmesek
voltak, de szépek. Azt mondtam annak a szakdolgozatát író főiskolásnak is, hogy
ne azon fáradjon, hogy a rosszat, a keserű és fájdalmas eseményeket
dokumentálja, abból kevesen fognak okulni. Inkább keresse azt, hogy mi segítette
hozzá az embereket ahhoz, hogy nehéz helyzetekben igazi sikereket érjenek el.
Hogyan lehetett kedvezőtlen körülmények között boldog családokat alapítani?
Egyáltalán: mi a boldog élet titka? Az én tapasztalatom az, hogy a boldogság
belülről forrásozik, és ha ez a forrás bővizű, akkor a külső körülmények nem
tudják elnyomni.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista