A haza mindannyiunk közös kincse. Ha kilökjük egymást belőle, mindenki, de leginkább maga a haza, amire hivatkozunk, rosszul jár. Észhez kellene térni, felebarátaim.
Surján László
Látni kell, fele-Barátaim!
A
haza mindannyiunk közös kincse. Ha kilökjük egymást belőle, mindenki, de
leginkább maga a haza, amire hivatkozunk, rosszul jár. Észhez kellene térni,
felebarátaim.
Először csak fél szemmel olvastam: Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós.
Baj van. A nekünk – nektek, a mi és ti megközelítésből jó nem sült ki soha.
A
cikk szerzője fehérben és feketében látja a világot, a fehér az ők, a fekete mi
vagyunk. Már aki magára veszi. Mert nem ismerek rá magunkra. Nézzük a Wass –
Radnóti szembeállítást. Tetszik vagy nem tetszik egyeseknek, ha valami kényszer
hatására választanom kellene, bizony Radnótit választanám. Ismerek többeket,
akik elkötelezetten a mostani kormány oldalán állnak, de betegek lennének, ha
Wass Albert olvasására kényszerülnének. Egy írót nem politikai nézetei, hanem
művészeti értékei alapján kell becsülni, s ők nem érzik a kiugró tehetséget Wass
Albertben. Mások viszont igen. Az ízlésről pedig, mint tudjuk, nem lehet
vitatkozni.
A „Nektek
balhé, nekünk a hazánk”
című írás stílusában azt mondhatnám, hogy
mi szobrot állítunk Radnótinak, ti
nem adtok beutazási lehetőséget a halni készülő Wass Albertnek.
Mi kizárnánk magunk közül Radnóti
vérengző gyilkosait, ám ti megvédtétek a tetteseket, mivel a Párt tagjává
lettek.
De
leállok, mert tudom: mélységesen igazságtalanok a fenti mondatok. Ti nem
azonosultok elődeitek bűneivel, s még azt is elhiszem, hogy a legtöbben el sem
követtétek volna azokat. De minket mindenféle észérv nélkül azonosítotok
mindenféle söpredékkel? És ettől azonnal jónak érzitek magatokat! Jóvá nem
ilyesmitől lesz az ember. Sőt.
Pedig volna helye a józan kritikának. Hiszen a mi oldalunk sem tökéletes.
Emberekből áll, akik hibáznak, mint ahogy a tieitek is hibáznak. Ha ti valóban a
hazátoknak éreznétek ezt a teret és magatokhoz közelállónak az embereket, akik
itt élnek, akkor például okosan sorolnátok, hogy szerintetek mit lehet, sőt mit
kell elhagyni a tananyagból annak érdekében, hogy kevesebb teher alatt
messzebbre jusson az új nemzedék. Mert volt igazság némely kritikátokban, de
azon a mód, ahogy előálltatok vele, lehetetlenné teszi a felelős, közös
gondolkodást.
Ti
tehetségesebbek vagytok, mint mi. Kormányzás közben elveszíteni a népszerűséget,
majd a következő választást, könnyű. Ti azonban ellenzékből is tudtok veszíteni,
ami nem kis teljesítmény. Nem látjátok, hogy ez éppen az ilyen Mi-Ti szemlélet
miatt van? Meddig akarjátok még vágni a fát magatok alatt?
Miért mondotok például olyat, hogy nekünk minden szép és jó, hogy mi mindennel
meg vagyunk elégedve? Mi ugyanis semmivel sem vagyunk megelégedve. Mi úgy
látjuk, hogy jó irányba megyünk, ezt épp most a vállalkozók bizalmi indexének a
növekedése is mutatja, de nagyon is tudjuk, hogy messze még a Kánaán.
Megpróbáltuk elmondani, hogy bár jobban teljesít az ország, még nem teljesít
jól. Nem az önön vállunk veregetése ez, hanem épp a jobbra ösztönzésé.
Mi
féltjük a jövőt. Nem hiszünk egy olyan világ tartós fennmaradásában, amelyben a
népesség egy százaléka annyival rendelkezik mint a többi összes ember. Ti pedig,
amikor tehettétek, éppen ezt a folyamatot erősítettétek. Mi hiszünk egy új,
szolidáris világban, ti az egyéni önzésre hagynátok mindent. Ti összekeveritek
az atyaian gondoskodó, azaz a polgárt gúzsba kötő államot a felelős állammal.
Amíg ti gyűlöltök minket olyan gondolatokért, amiket soha nem gondolunk,
vádoltok olyan tettekkel, amelyeket soha nem tettünk, aligha fogunk közeledni
egymáshoz.
Megpróbálok méltányos lenni. Ez az éles szembeállás nem új keletű. Az is lehet,
hogy nem is ti kezdtétek. Hiszen nem ti, hanem mi, pontosabban Nagy Gáspár
fogalmazta meg, hogy
…nem
tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent
hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket
és másképp vert a szívem másért pirultam el
másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam
ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek
alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén –
de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így
mondhatom: míg a szem él látni kell fele-Barátaim!…
Nem
tudom, hogy a Wass Albert és Radnóti Miklós közötti egyenes melyik pontjára
helyezitek Nagy Gáspárt. De ha van szemetek, próbáljátok látni vele a valós
világot. Ne torzképek ellen hadakozzatok, sőt senki ellen, hanem valamiért, s ha
ez a valami régi szóval a „haza üdve”, akkor talán majd oldódik a Nagy Gáspár -féle
szégyen. De addig?