Mindenki tudja persze, hogy száz éve éppen háború volt. Mindenki tudja, de nem árt néha felidézni. A felidézéshez pedig a legjobb a korabeli sajtó. Már ami a javát illeti. S mit érdemes leginkább kézbe vennünk, mint a Nyugatot? Az alábbi jegyzet 1916 februárjában jelent meg a legendás folyóiratban.
VISSZATEKINTŐ
Mindenki tudja persze,
hogy száz éve éppen háború volt. Mindenki tudja, de nem árt néha felidézni. A
felidézéshez pedig a legjobb a korabeli sajtó. Már ami a javát illeti. S mit
érdemes leginkább kézbe vennünk, mint a Nyugatot? Az alábbi jegyzet 1916
februárjában jelent meg a legendás folyóiratban.
Ambrus Zoltán: HÁBORÚS JEGYZETEK
A tisztelt polgárt
ugyancsak leckéztetik a
kontinens minden országában:
- Tisztelt polgár,
önnek szemtelen hangossággal korog a gyomra! Tisztelt olasz polgár, ön zúgolódik
és azt panaszolja, hogy a legkeményebb hidegben hónapokon át nem tud befűteni,
mert dicső szövetségesünk, Anglia, uzsoraáron adja el nekünk a szenét, hogy
cserében ezért a kegyességéért kitartásunkat és ezzel győzelmét biztosítsa!
Tisztelt olasz polgár, hátrább az agarakkal! Örüljön, hogy él! Jusson eszébe,
hogy vannak, akik meghalnak a hazáért! Tisztelt francia polgár, ön illetlenül
morog és azt dörmögi, hogy dicső szövetségesünk, Anglia, túlontúl udvarias, mert
ha fiainkat megpillantja a fronton, előre tolja őket és azt mondja nekik: "Csak
ön után, kedves francia!" Tisztelt francia polgár, ne legyen orcátlan, hanem
köszönje meg dicső szövetségesünknek, hogy megvédelmez bennünket az ellenségtől,
vagy ha egészen nem is védhet meg tőlük, segítségünkre van velük szemben!
Örüljön rajta, hogy milyen apró szívességeket tehetünk neki, és jusson eszébe,
hová lenne, ha az ellenség bevonulna Párizsba! Tisztelt szerb polgár, ön
modortalanul ordít és azt jajgatja, hogy noha testvérei feláldozták magukat
ügyünkért, dicső szövetségesünk, Anglia, nem akarja önt pénzelni! Tisztelt szerb
polgár, tanuljon emberséget! Jusson eszébe, hogy önt legyőzték, hogy ön
földönfutó és hogy csak az irgalmasságunknak köszönheti, ha most nem kell fejest
ugrania a halálos kétségbeesésbe. Végül ön, tisztelt polgár, aki nem olasz, nem
francia, nem szerb, de azért hadviselő országból való és most azon pityereg,
hogy le kell mondania a megszokott kényelméről, meg hogy a háború az
otthonmaradottakra a nélkülözéseken kívül nagy anyagi terheket is ró, ön,
tisztelt polgár, fogja be a száját! Ne felejtse el, hogy ön háborút rikoltozott
és hogy a háború sok pénzbe kerül! Jusson eszébe, hogy először a haza, aztán
megint a haza, harmadszor ismét a haza és csak azután, egészen a végén, ön,
tisztelt polgártárs.
Így van ilyenformán
leckéztetik a miniszterek, a vezetők a tisztelt polgárt s aki legzajosabban
tapsol, az ismét a tisztelt polgár.
Tökéletesen igaza van
annak a vezetőnek, aki így szónokol, és ez egyszer, kivételesen, a tisztelt
polgárnak is igaza van, amikor megtapsolja a leckéztetőt.
Mert, először, annak az
igazságához, amit a vezetők ilyen szigorúan fejeznek ki, nem férhet szó.
És másodszor, mert a
tisztelt polgár talán ezt gondolja:
- Nem értem egészen
jól, mért kellene ilyen élesen distingválni köztem meg azok közt, akik életüket
vagy egészségüket adják a hazáért, hiszen ezek közt ott vannak a testvéreim meg
a fiaim is! És ha választhatnék, hogy a fiam életét adjam-e oda a hazának vagy a
magamét, hát én inkább a magamét adnám oda! Hiszen ma nem az történik, ami
régen, amikor a háborúban a katona védte a tisztelt polgárt, ma már nemcsak a
katona adja oda életét vagy egészségét a hazáért, hanem - katona ruhában - a
tisztelt polgár is! Azt se tudom kitalálni, mért volna megbotránkoztató, ha mi,
tisztelt polgárok, egymás közt egy kissé hajba kapunk amiatt, amit a háború
megkövetel tőlünk?! Hiszen mi, ha morgunk, zúgolódunk, nem azért hallatunk ilyen
hangokat, mintha a haza elől akarnánk félredugni valamit, nem a hazával szemben
fukarkodunk, csak egymásra agyarkodunk! A hazától mi nem sajnálunk semmi
áldozatot és ha egy kicsit lármásan tanakodunk, amikor erről az áldozatról van
szó, soha se jut eszünkbe, sokallani, amit a haza kíván tőlünk, csak azon
vitatkozunk, entre nous, miért legyen úgy, hogy én, egyik tisztelt polgár, sokat
nélkülözzek és sokat áldozzak, míg te, másik tisztelt polgár, semmit se
nélkülözöl és semmit se áldozol, mert - mindent számítva - még nyersz is a
háborún és míg én, egyik tisztelt polgár, a nélkülözésben olyan messzire jutok
el, hogy erről szégyenkezés nélkül már nem is lehet beszélni, addig te, másik
tisztelt polgár, mindössze annyit vesztesz, hogy amint már tavaly se mehettél,
az idén se mehetsz fürdőzni, griffón-kutyáiddal együtt, abba az ellenséges
országba, ahová régebben jártál?!...
Minthogy azonban a
tisztelt polgár ezt, ha netalán gondolja is, úgysem mondhatja el, hát
legokosabb, ha tapsol a vezetőnek.