"Az igazi család tagjai élnek a lelkiismerettel együtt beléjük oltott szeretettel, értik a közösségépítésre szóló meghívást és felelősen gyakorolják mindezt. Mert a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása."
Pálmai Tamás
A
család
Az ószláv cseljad
(cselédség, háznép) szóból ered a fogalom, latinul
família. Tulajdonképpen a
szülők, gyermekeik és legközelebbi hozzátartozóik közössége, a társadalom és az
Egyház alapsejtje.
Az ókori kultúrákban
az egy házban lakók közössége. Alapja a vérségi
kötelék, de a megélhetés címén is tartoztak hozzá tagok. Az ókori latinoknál
minden, ami személy tulajdona lehet. Tág értelemben a közös őstől származó és
azonos vezetéknevet viselő személyek közössége. Szorosabb értelemben: egy
családfő hatalma alatt álló asszony, gyermekek, rabszolgák.
Az Ószövetségben
Ábrahám családja például Ábrahám, 2 felesége, fiai, unokaöccse és családja, a
szolgák és ezek gyermekei. Az egy házhoz
tartozó család kultikus és jogi egység is volt: együtt ülték meg a nagy
ünnepeket, mutatták be az áldozatot, végezték a halott siratását.
Az
Újszövetségben lett az Egyház
legkisebb egysége. Az Üdvözítő maga is családban született, mely a keresztény
család mintája és őstípusa (Szent Család).
Alapját, a
házasságot
Krisztus szentségi rangra emelte.
A magyar hagyományban a
család általában két generáció: a szülők és a nem házas gyermekek közössége. A
paraszti szóhasználatban lehet négy generációs, így akár 30 tagú is
(nagycsalád). Néha a ház szót
használják, háznép jelentéssel. Tágabb értelemben a házban lakó szolgákat,
cselédeket, távolabbi rokonokat, sőt a barátokat is magában foglalja. A családfő
a legöregebb férfi, ő rendelkezett a vagyonnal, irányította az erkölcsi életet,
ő képviselt, s meghatározta a befogadást. A családtagok koruknak és nemüknek
megfelelően vettek részt a munkában.
A mai
család jellegzetes formája (kis
család) egyre kevésbé képes
gondoskodni az idősebbekről, a betegekről. Egyre inkább elszigetelődik, elszakad
a társadalomtól. Nem képes betölteni azt a föladatát, hogy a társadalom
alapsejtje legyen. A társadalom ma a családot csupán tárgynak tekinti, amelyet
alakítani, nevelni, pasztorálni kell, de nem segíti ahhoz, hogy kikerüljön
válsághelyzetéből, ehhez ugyanis gazdasági, szociológiai és vallási segítségre
lenne szükség. A társadalom és az Egyház közös törekvése, hogy „meg kell menteni
a családot”. Ez a törekvés azonban csak akkor kecsegtethet eredménnyel, ha maguk
a családok mindent megtesznek a családeszmény hatékonysága érdekében.
A
keresztény család az élet és a szeretet bensőséges közössége. Az Egyház a
családra vonatkozó tanítását és a szükséges segítséget mindenkihez el akarja
juttatni. Azokhoz is, akik már fölismerték a házasság és a család erejét és
értékét, de azokhoz is, akik félve s bizonytalankodva keresik az igazságot. S
végül azokhoz is, akiket körülményeik akadályoznak abban, hogy életükben valóra
váltsák a családra vonatkozó elhatározásaikat. De leginkább az ifjak felé
fordul, akik családalapítás előtt állnak, hogy segítséget nyújtson abban, hogy a
szerelemre és az élet szolgálatára szóló hivatás nagyságát és szépségét
fölfedezhessék. Tudjuk, hogy az evangéliumi igazság nem mindig találkozik a
közvéleménnyel, de a lelkiismeretre és nem a hatalmasokra hallgat, és a
szegényeket és a megvetetteket védi.
Ma a család is pozitív és negatív hatások közt él. A bajok forrása gyakran a szabadság megromlott
fogalma és gyakorlása (szabadosság): olyan erő, amely nincs alávetve senkinek,
és nemegyszer önszeretetből mindenkivel szemben a maga kényelmét keresi. A tömegtájékoztatás
kísértésként hat: növekszik a válások száma, és azoknak az
erkölcsi normáknak elvetése, melyek a nemiség emberi gyakorlatát szabályozzák a
házasságban.
Az
igazi család tagjai élnek a lelkiismerettel együtt beléjük oltott szeretettel,
értik a közösségépítésre szóló meghívást és felelősen gyakorolják mindezt. Mert
a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása.
(Forrás: Magyar
Katolikus Lexikon)