"Tisztelem ezt a magatartást, és irigylem is, mert a század- (sőt ezred-) elő nemzedékéből mintha eltűnt volna a lelkesedés. Irigylem még a hír megfogalmazását is. Nemcsak utasít, hanem érvel. Partnernek tekinti azokat, akikhez szól, és az eszükre számít. Nem spórolja meg a mondatokat."
Surján László
Hol van már a tavalyi spenót?
Vessenek spenótot! A közellátási kormánybiztos elrendelte, hogy Budapest minden
konyhakertészétre alkalmas területén konyhakerti termelést kell folytatni. Ezzel
kapcsolatban a Budapesti Konyhakerti Vetőmag- és Palánta Osztó Bizottság
felhívja a kertészkedő és gazdaközönség figyelmét egyik legértékesebb
növényünkre, a parajra. Korán vethető. A zöldségfélék közül legelőször ez ad
termést. A vitamint erősen nélkülöző pesti gyerekeknek áldás lesz a spenót.
Utána még akármilyen kései termény, paprika, paradicsom, korai káposzta,
kelkáposzta ültethető, azaz a terület kétszer kihasználható. De vessenek parajt
a kiskert-tulajdonosok is. Ha a föld fagya felengedett és a talaj ásható, magját
2o-25 cm-re meghúzott egyenes sorokba vessék el. A szükséges mag bármelyik
magkereskedésben szabadon megvásárolható. (MTI)
Noha a hír hivatalos, valóban az MTI adta ki, mégpedig március 8-án, azért nem
kell attól tartanod, hogy holnapra Tarlós felásatja a Margit-szigetet. Mert ez a
hír 1945-ben jelent meg. Az ostromot éppen átélt Budapesten, a romba dőlt
városban. Nem szeretem a spenótot, de ez a hír tetszik, sőt bizonyos irigységgel
olvastam. Kiviláglik belőle a háború borzalmaiból éppen ocsúdó nemzedék tenni
akarása. Történt, ami történt, az élet megy tovább. Feltéve, ha lesz mit enni. A
legfontosabb tehát, hogy amit a harcok elpusztítottak, próbáljuk meg pótolni.
Ki-ki tegye meg, amit megtehet. Segíts magadon, de gondolj másokra is, például a
tavasszal békében is vitaminhiányos gyerekekre, akik talán heteket töltöttek
pincében. Kászálódj ki, ha van kezed, lábad, a romok közül és ássad fel a
kiskertet. Vessél. A vetés a remény jele.
Tisztelem ezt a magatartást, és irigylem is, mert a század- (sőt ezred-) elő
nemzedékéből mintha eltűnt volna a lelkesedés. Irigylem még a hír
megfogalmazását is. Nemcsak utasít, hanem érvel. Partnernek tekinti azokat,
akikhez szól, és az eszükre számít. Nem spórolja meg a mondatokat.
Mindezek mintha fehér hollóként hiányoznának napjaink híranyagából. Nem volna
jó, ha visszatérne ez a stílus? Vagy ez csak egy sokat látott ember felesleges
nosztalgiája?