"Este, mikor a születésnapi ünnepség után kettesben maradtak, a legidősebb fiú felesége elgondolkozva mondta: Csodálatos asszony a te édesanyád! Mindig árad belőle a szeretet, az ő szeretetének a forrása kiapadhatatlan. Igen – vette át a szót férje –, erre jöttem rá én is. Tudom a választ kérdésemre, hogy honnan van benne ennyi szeretet. Isten végtelen, irgalmas szeretetével szeret.” - Bíró László püspök úr áprilisi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
április
Hálát adok a jó Istennek,
hogy megérhettem ezt a napot – mondta a kilencvenéves nagymama születésnapján
gyermekei, unokái és dédunokái körében –, hogy itt vagytok körülöttem. Most
ajándékokkal halmoztok el, köszönöm nektek, mindegyikőtöknek külön-külön! Ebből
is látnom, hogy szerettek engem. Minden nap imádkozom mindegyikőtökért
külön-külön, mert nagyon szeretlek titeket. Tudjátok, Isten végtelenül jó, attól
függetlenül nagyon szeret titeket, hogy ti mikor, mit gondoltok Róla. Én pedig
azért imádkozom, hogy ti is mindig szeressétek Őt, akármi történik veletek, mert
csak így lehettek boldogok. A nagymama itt könnyekben tört ki. A szobában
percekig meghatott csönd volt. A legnagyobb fiú, maga is nagyapa, aki vallásos
neveltetése ellenére karrierje érdekében nem kötött egyházi házasságot,
gyerekeit se kereszteltette meg, ugyancsak könnyeivel küszködve törte meg a
csendet: Édesanyám, honnan van benned ennyi szeretet?
Élete során mindenki követ
el bűnöket. Sokan sokszor esnek bűnbe, kevesen kevésszer. Még Péter is
vétkezett, mikor – mai szóval – elhatárolta magát az Úrtól! Hátat fordított az
Úrnak, ő, aki szem- és fültanúja volt sok csodájának, aki ott volt Vele a Tábor
hegyén, aki hallotta a valaha is elhangzott legfenségesebb tanítást. Azt mondja,
hogy nem is ismeri, amikor ajkán talán még meg sem száradt az átváltoztatott bor
egy cseppje! Hányan, hányszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy vélt, vagy
kilátásba helyezett előnyökért elfordulunk az Úrtól, letérünk követésének
útjáról, nem az Ő tanítványához méltóan viselkedünk!
A vétkezőben előbb utóbb
megszólal a lelkiismeret, felébred a bűntudat. Sajnálni kezdi, hogy úgy
viselkedett, ahogy nem kellett volna, saját magához nem illően cselekedett.
Megbánja azt, amit tett, és elhatározza, hogy hasonló esetben nem így fog
eljárni. Sajnálkozik, sajnálja azt, ami megtörtént, sajnálja önmagát, sajnálja,
hogy nem felelt meg a saját magával szemben támasztott ideálnak. Jó és
örvendetes, ha valaki belátja, hogy hibázott, és a továbbiakban el akarja
kerülni a hasonló hibát. Ez a fajta bánat azonban nem igazi bűnbánat, sokkal
inkább megsebzett önszeretet. A vétkest az bántja, hogy gyenge volt, csalódnia
kellett önmagában. Júdás árulása után rádöbbent, hogy nagyon nagy bűnt követett
el, hogy a kapott harminc ezüst éppúgy nem ér semmit, mit ő maga. Megveti saját
magát, önszeretete öngyűlöletbe csapott át. Eldobja életét, mintegy leselejtezi
önmagát.
Idézzetek fel olyan
eseteket ismerőseitek, barátaitok köréből, amelyekben valaki vállalta hibájának,
bűnének következményeit és őszintén igyekezett jóvátenni az okozott kárt! Hogyan
tudjátok segíteni a kölcsönös el- és befogadást olyan esetben, amikor valaki
egészségi, vagy egyéb állapotának megromlása miatt érez bűntudatot, és hajlamos
magát értéktelennek tekinteni?
Jézus példabeszédében (Lk
18, 9-14) a farizeus önszeretete olyan nagy, hogy önmagában csak szépet és jót
lát. A bűnbánat, a megtérés igénye fel sem merül benne. A vámos viszont
bűnössége tudatában Isten irgalmát kéri. Az igazán mély és őszinte bűnbánathoz
hozzá tartozik annak belátása, hogy gyengék és esendők vagyunk, csak saját
magunkra támaszkodva eleve kudarcra vagyunk ítélve, de Isten irgalmában
bízhatunk. A tékozló fiú is, amikor felmérte saját nyomorúságos helyzetét,
magába szállt és belátta, hogy csak apja segíthet rajta, hozzá kell fordulnia (Lk
15, 17-18). Az apa pedig várja fiát, megbocsájt neki, és visszafogadja fiának.
Isten irgalmassága nem abban nyilvánul meg, hogy meg nem történtnek tekinti az
elkövetett bűnt, hanem abban, hogy mindig készen áll a bűnét őszintén megbánónak
megbocsátani.
Hogyan tudjátok
gyerekeiteket úgy irányítani, hogy ne csak a megsebzett önszeretet, hanem
Istentől való elfordulásuk miatt érezzenek bánatot, és így induljanak el a
megjavulás útján?
Péter harmadik tagadása után
megszólalt a kakas, „akkor az Úr hátrafordult, és rátekintett Péterre. Péter
pedig visszaemlékezett az Úr szavára, hogy azt mondta neki: »Mielőtt ma
megszólal a kakas, háromszor is megtagadsz engem.« Péter ekkor kiment, és
keservesen sírni kezdett” (Lk 22, 61-62). Isten nem mennydörgés és villámlás
közepette parancsolta meg Péternek, hogy szálljon magába, elég volt a Jézus
szavára emlékeztető kakasszó. Ezt a kakasszót csak Péter érthette meg, Jézus nem
megszégyeníteni akarta Pétert, hanem elindítani a megtérés útján. Isten
gyengéden bánik a bűnössel, nem akarja összetörni a lelkét, a bűnöst is feltétel
nélkül szereti. Isten nem türelmetlen, éveken, évtizedeken át várja haza
elkóborolt gyermekeit, anélkül, hogy éreztetné velük rosszallását. Isten
irgalmas pedagógiájáról a zsoltáros így szól: „Nem akarom az istentelen halálát,
hanem azt akarom, hogy letérjen útjáról, és éljen.”
Idézzetek fel
életetekből olyan eseteket, amikor egy-egy fontos döntésetekben meghatározó
szerepet játszott egy halk, mások által talán észre sem vett jel, egy szó,
amelyről azonban tudtátok, hogy Isten ezzel üzen nektek!
Isten irgalmas szeretete a
legtöredelmesebb bűnbánatot, a legfájdalmasabb megtérést is szívmelengető
élménnyé teszi.
Este, mikor a születésnapi
ünnepség után kettesben maradtak, a legidősebb fiú felesége elgondolkozva
mondta: Csodálatos asszony a te édesanyád! Mindig árad belőle a szeretet, az ő
szeretetének a forrása kiapadhatatlan. Igen – vette át a szót férje –, erre
jöttem rá én is. Tudom a választ kérdésemre, hogy honnan van benne ennyi
szeretet. Isten végtelen, irgalmas szeretetével szeret. Mi akkor, amikor
karrierünk érdekében tartózkodtunk hitünk nyilvános megvallásától, nem akartuk
Istent elutasítani, de nem mertünk ráhagyatkozni, nem bíztunk eléggé
szeretetében, vagyis nem szerettük igazán. Édesanyám imádságos szeretete értette
meg velem, hogy Isten szeretete nem fogyatkozott meg irántunk. Anélkül, hogy ezt
szorgalmazta volna, mindig azon volt, hogy megértesse velünk: Isten hazavár,
sohasem késő magunkba szállni és bízva Isten irgalmas szeretetében felkerekedni
és elindulni Feléje.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista