Laudáció

Hangody László professzor Szabó György díjjal történő kitüntetése alkalmából a laudációt Surján László mondta

Laudáció

Hangody László professzor Szabó György díjjal történő kitüntetése alkalmából

Hangody professzor az MTA
kupolatermében

Dr. Hangody László Kiskunhalason született
1958-ban. 1982-ben „summa cum laude” végzett a SOTE Általános Orvosi Karán.
Amikor az ember megkapja a neve elé a Dr kiegészítést, szembesülnie kell azzal,
hogy a gyógyítás tudományának doktoraként két dologhoz nem ért, a tudományhoz és
a gyógyításhoz. Döntenie kell: kutatás vagy gyógyítás? Elmerülhet a „gebirges”
dezmoszómák morfológiájában, vagy Kovács néni bütykének faragásában. Ha
gyógyítani akar, túlspecializált világunkban fel kell mérnie: melyik szakterület
a kívánatos? Akármit választ, ki kell járnia az inaséveket. Persze minden
egyetemen tanító klinikus hiszi, hogy a kutatás és a gyógyítás együtt is
művelhető, de csak keveseknek sikerül ezt elég magas szinten megvalósítani. Dr.
Hangody László ezen kevesek közé tartozik.

Amikor 1982-ben segédorvosként
elkezdett dolgozni az Uzsoki utcai Kórház Ortopéd-traumatológiai osztályán, még
aligha sejtette, hogy végig járva a ranglétrát, segédorvosból ott az Uzsokiban
lesz szakorvos, alorvos, adjunktus, majd főorvos és professzor. Ortopédiai
(1986) majd traumatológiai (1988) szakvizsgája után hat évvel már az
orvostudomány kandidátusa, újabb hat év múlva az MTA doktora (2000). 2003-ban
habilitál, Debrecenben lesz magántanár, de kitárul előtte az egész világ.
Bemutató műtéteket tart, konzultáns sebész számos külföldi (USA, Egyesült
Királyság, Svájc,) intézményben. 2010 óta a Semmelweis Egyetem Általános
Orvostudományi Kar Traumatológiai Tanszékének tanszékvezetője, egyetemi tanár.

Az Uzsoki utcai Kórház. A név
nem mutatja az intézmény lényegét. Hiszen innen indult el a magyar sugárterápia,
vagy csak Hangody professor szakmájánál maradva itt dolgozott és adott
traumatológiai profilt a korábbi ortopédiai osztálynak Benedek Tibor, akinek még
a Szabolcs utcai traumatológiai osztályán kezdtem magam is az egészségügyi
pályámat, mint pavilonos, vagy ha tetszik beteghordozó. Ismerem a felvételes
napok izgalmát, láttam hogyan lehet reményt adni és pár határozott szóval oldani
a sérültek félelmét. Hangody professzor második utóda Benedek Tibornak. A
Bibliában azt olvassuk, hogy nem lehet nagyobb a tanítvány a mesterénél, emberek
között azonban más a helyzet: épp azáltal megy előre a világ, hogy a fiak
nemcsak utánozzák, hanem meg is haladják apáik teljesítményét.  Ez Hangody
Lászlónak – bár Benedek Tibor és Sükösd László miatt magas volt a mérce -
sikerült.

Hazai és nemzetközi tudományos
társaságokban szerzett hírnevet,
a


Magyar Ortopéd Társaság,
a


Magyar Traumatológus Társaság,
a Magyar Artroszkópos Társaság vezetőségi tagja, illetve elnöke. 2009-2011
között az Ortopéd Szakmai Kollégium vezetője. Széleskörű elismertségét
szakfolyóiratok szerkesztőségi tagsága is jelzi: Endoszkópia és minimal invazív
terápia, The Knee, 'Arthoroscopy and Joint Surgery, Magyar Traumatológia
Ortopédia, The Scientific World Journal.

2013-ban az MTA levelező tagja lett.

Jellemzésére egy munkatársának
nyilatkozatát idézem: „Piszok
jól operál, szakmailag mindig pontosan tudja, mikor mit kell az adott
szituációban csinálni. Nyugodt. Jó időben és jól oldja meg a feladatot. Számára
nincs megoldhatatlan eset, csak szimplán eset van. Ha valaki az osztályról
elakad a műtőben – mert törik, szakad, reccsen, porózusabb a csont – akkor
jön... Helyre teszi, illeszti, megoldja. Kiváló a keze és olyan tudás van a
fejében, amit mára már az egész világ elismer”.

Hangody Lászlót a mozaikplasztikának nevezett eljárás tette ismertté. A módszer
1992-es bevezetése után egy fél évtizeddel elterjedt mondhatni az egész világon,
évente mintegy 40000 ilyen műtétet végeznek. Ahhoz, hogy egy ilyen beavatkozás
lehetséges legyen, sosemvolt műszereket is ki kellett fejleszteni, így lett
Hangody Lászlóból az orvosi műszergyártás innovátora. Visszafogottan, de
érezhető nemzeti önérzettel fogalmaz, amikor erről beszél: „Kizárólag magyar
szakértelemmel, hazai orvosokból és egy orvosi műszereket gyártó
hódmezővásárhelyi cégből álló csapat dolgozta ki az eljáráshoz szükséges
műszerkészletet, majd kétéves gyakorlati alkalmazás után 1994-ben mutattuk be az
eljárást egy németországi térdsebészeti kongresszuson, ahol első díjat is
kaptunk. A módszert ’96 óta szerte a világon alkalmazzák, ez lett a leggyakoribb
eljárás ezen a területen.”  

A
Kiskunhalasról a fővárosba kerülve Hangody professzor budapesti lokálpatrióta
lett: „A világ sok pontján megfordulva magam is úgy látom, hogy nagyon ritka az
olyan város, amelynél ilyen szerencsésen együtt van egy gyönyörű és széles
folyó, melynek partjait szép hidak kötik össze, sőt, még egy fantasztikus sziget
is van rajta a város közepén. A monarchia-korabeli épületeket lassanként
felújítják, Buda hegyeiről pedig káprázatos kilátás nyílik minderre.
Külföldiekkel beszélgetve azt szoktam javasolni, hogy jöjjenek tavasszal és csak
sétáljanak, nézzenek szét, és ámuldozzanak.”

Hogy milyen orvos Hangody László, arról hitelesen csak betegei szólhatnának.
„Név- és arcmemóriája – saját bevallása szerint – csapnivaló, de a térdekre, az
ízületekre, az operált testrészre pontosan emlékszik.”- írják róla. Mintha a
régi Verebélyi anekdota elevenedne fel: a nagyhírű sebészprofesszor kissé
unottan fogadja az aranyér műtét utáni kontrollra érkező arisztokrata hölgyet,
aki hiányolja a rangjának kijáró hódolatot. A prof megtekinti a műtéti területet
és felkiált: kegyelmes asszonyom, remélem, minden tekintetben jól érzi magát.
Évi hatszáz műtét mellett a betegeknek való udvarlásra nem jut idő. Hangody
professzor a megbecsülést nem sima modorért, hanem az elért eredményekért kapja.
Egy barátja így nyilatkozott az egyik napilap riporterének: „sajátosan bánik a
betegeivel: nem nyájas, nem mogorva, mindenkivel csak épp annyit beszél,
amennyire feltétlen szükség van.” Ez engem Benedek tanár úrra emlékeztet, akinek
nemcsak pavilonosa, hanem betege is voltam. Nagy klinikusaink körében gyakori ez
a távolságtartó, de mégis a beteg számára megnyugtató magatartás, ilyen volt
Győry György, és Haynal Imre is, és legyen ez példamutatás az új nemzedékeknek.

Aki
eljutott a maga szakmája csúcsára, és saját szavai szerint szorgalmas, extra
munkabírású és ambiciózus, az előbb utóbb szakmapolitikai kérdésekkel is kell
foglalkozzék. Idevágó nyilatkozataiból is idézek pár gondolatot. Említettem a
túlspecializációt. A hazai képzésben sikerült a traumatológiát és az ortopédiát
Hangody professzor hathatós munkálkodásával kellően közelíteni egymáshoz, ami
mellesleg piacképessé, Európa konformmá tette fiatal szakorvosainkat. 

Mindannyian tudjuk, hogy az egészségügy Magyarországon alulfinanszírozott, de
Hangody László azt is tudja, hogy nemcsak a forráshiány, az alacsony hazai GDP
ennek az oka, hanem a struktúra is. Mélyreható átalakításra van szükség, de a
próbálkozások rendre elakadnak, hogy miért, arról hadd ne mondjak ünneprontó
szavakat. Inkább azt emelem még ki, hogy a professzor úr a HBCS revízióját is
sürgeti. Most, hogy új alapokra akarják helyezni a kórházfinanszírozást, nagyon
is szükséges annak hangoztatása, hogy folyamatos pontszámkarbantartás nélkül jó
megoldás nincs. A HBCS olyan, mint az Ecclesia: semper renovanda. A revíziót már
a HBCS rendszer bevezetésekor megindítottuk, de később mintha hibernálták volna.
Itt az ideje, hogy felébresszék, és a folyton változó medicina igényeihez
igazítsák. Ez is szükséges ahhoz, hogy több pénz kerülhessen a rendszerbe.

E
méltatásban ki kellene térni Hangody László tudományos előadásaira, cikkeire,
könyvfejezeteire, de nem teszem, hiszen ezek száma gyors ütemben növekszik.
Inkább idézek még tőle egy jellemzőnek vélt részletet, amelyben benne van a jég
hátán is megélünk optimizmusa és a megoldást követelő bajok feltárásának
realizmusa. „Van egy jelentős tőkénk: attól, hogy viszonylag szerény anyagi
eszközforrással rendelkezünk, óriási a magyar mozgásszervi sebészetben az
innovatív kapacitás. Számos világszabadalmat produkálunk a műtéti technikák
terén. …Magam is több mint hét különböző új eljárást dolgoztam ki, de ezen kívül
tele van az asztalom fiatal kollégáim munkáival is, s hasonló a fejlesztő-újító
kedv kollégáim körében szerte az országban. Így tartunk lépést a világgal – más
kérdés, hogy ettől szakembereink csak még kelendőbbek lesznek, és a már említett
humánerőforrás probléma tovább súlyosbodik. Pedig sokkal több veszteséget már
nem bírunk el.”

Végül következnie kellene a professzor úr által elnyert díjak felsorolásának, de
ezt is elhagyom, mert a lista nagyon hosszú és épp ezekben a pillanatokban
bővül.

Befejezésül azt kívánom, hogy az Úristen adjon erőt Hangody László további
munkájához, hogy ha majd a köztársasági elnök megkérdezi, ugyan kedves Potrien,
mi a helyzet az egészségüggyel, nyugodtan felelhessük: a sánták járnak és a
szakmapolitikában vakok is látnak.

Szeretettel gratulálok a Szabó György díj elnyeréséhez.

Budapest, 2016. április 20-án

Dr.
Surján László