„… latinul hungarus mindenki, ki ennek az alkotmányos földnek a határai között él, legyen az szlovák német, magyar vagy oláh. Hazájukat tekintve tehát a szlovákok éppúgy hungarusok, ahogy a németek és a magyarok;…”
Surján László
Mai hungarusok
„…
latinul hungarus mindenki, ki ennek az alkotmányos földnek a határai között él,
legyen az szlovák német, magyar vagy oláh. Hazájukat tekintve tehát a szlovákok
éppúgy hungarusok, ahogy a németek és a magyarok;…”
Ezek a sorok Prawolub Rokošan (Rokosi Igazságszerető) álnéven jelentek meg Štúr
tollából 1839-ben. A hungarus – magyar megkülönböztetés ma könnyen érthető, ha a
hungaruson magyar állampolgárt értünk. A magyar és a szlovák megnevezés nem
állampolgárságot jelöl, hanem azt jelzi, hogy ki melyik nemzethez tartozik.
Amikor például Nyitraújlak szlovák lakosai magukat tót ajkú magyaroknak
minősítették, nem az elmagyarosodás útján jártak, hanem egyszere fejezték ki
állampolgárságukat és szlovák mivoltukat.
Štur azért tartotta fontosnak ezt a megkülönböztetést, mert a hungarus szó
magyar nemzetiségűnek fordítása kizárta volna a nem magyarokat az alkotmányos
rendből, másodrendű állampolgárrá degradálva őket. Mai vitáinkban pedig azért
fontos a hungarus tudat szem előtt tartása, mert cáfolja az „ezer éves magyar
elnyomás” mítoszát.
A
magyarok számára a hungarus tudat azt jelenti, hogy ne idegenként nézzenek a
hajdani Magyarország lakóira. Ez a szemlélet érvényesül a könnyített
honosításról szóló törvényben, hiszen annak alapja az, hogy a kérelmező felmenői
magyar állampolgárok voltak. (A törvény utat nyitott a magyar állampolgárság
felé minden hungarusnak, aki elfogadható magyar nyelvtudással rendelkezik. A
visszaélések miatti állampolgárság elvonás azokra vonatkozik, akik hamisítva
állították elő a hungarus ősök létezésére utaló tanúsítványokat, vagy korrupt
módon szereztek bizonyítványt a nyelvtudásukról.)
Napjaink nagy kérdése, hogy Hungária (azaz a történelmi Magyarország) megszűnte
után lehet-e új értelmet adni a hungarus tudatnak, azaz találunk-e olyan közös
eszmét, ami ismét egyesít minket, anélkül, hogy ezzel valamiféle állami
köteléket hoznánk létre. Nem a hungarus szót kell a mindennapi gyakorlatba
visszahozni, hanem az összetartozás és egymásrautaltság tudatát. A visegrádi
gondolatot, a közép-európaiságot.