"Száraz Miklós György új regénye a 2016-os Nemzetközi Könyvfesztivál talán legsikeresebb alkotása. Szombat esti könyvbemutatóján még a családtagjai is csak állva hallgathatták beszélgetését a Lázár Ervinről Elnevezett óriási teremben olyan nagy közönség várta megnyilatkozásait." - Kabdebó Lóránt írása
Kabdebó Lóránt
Száraz
Miklós György új regénye a 2016-os Nemzetközi Könyvfesztivál talán legsikeresebb
alkotása. Szombat esti könyvbemutatóján még a családtagjai is csak állva
hallgathatták beszélgetését a Lázár Ervinről Elnevezett óriási teremben olyan
nagy közönség várta megnyilatkozásait. Majd utána kettős sorban álltak a
dedikálására várakozók, jóval túllépve a fesztivál esti zárásának idejét. Óriási
könyvsiker!
A Magyar
Idők Lugas című szombati kulturális mellékletében, a fesztivál-könyvek között
kiemelten foglalkoztam a könyvvel. 2016. április 23-án, a 15. oldalon.
Az újság fejlécére kattintva a cikk
olvashatóvá válik
Oroszlánok mindig lesznek
(Száraz
Miklós György eszmélete)
A könyvlapokra kattintva olvasható
méretet kapunk
Közhely, de igaz: a
világirodalom nagy regényeinek „tartalma” egyetlen mondatban is elmondható.
Száraz Miklós György új regénye imigyen fogható ebbe a mondatba: Börtönből
szabadult politikai fogoly megismerkedik egy egyetemista lánnyal, megszereti,
viszontszeretik – fél évszázad múlva történetüket fiuk összerakja, mert izgatja,
hogy sikeres életpályára vágyó ember szabad maradhat-e a diktatúrák idején.
A fiúnak szerencséje van.
Olyan családba született, ahol szinte mindenki naplóban rögzíti „amilyennek
kitalálta magát”.
Az 1956-os szabadságharc percenként átalakuló
idejéből így eddig nem ismert pillanatokat és eseményeket gondolhat át.
A XX. századot
hamisítva kaptuk, titkolták előttünk, hogy járjunk szemlesütve, mint bűnös
nemzet fiai és lányai. Napjainkban, az adott történelmi helyzetben, jobb később,
mint soha megismernünk a szakrális nemzetállamunkban összefonódó sorsnak egyre
több fejezetét. Az alkotói alkatában tárcaíró Száraz Miklós György a lejegyzések
és utólagos családi faggatózásai történéseit kaleidoszkóp-szerűen át-átrendezve
villantja fel a szereplők sorsát meghatározó összefüggéseket. Megrázóan naggyá
emeli a regényt a szülők gondolatainak kibontása az önmagával feleselő
történetből, amely egyben a múltat faggató fiú eszméletévé lényegül át. A
váltakozó jelenetek során az
általános
érvényű eszmélkedést sugárzó regényben „minden
elképzelhetetlen elképzelhető, és minden, ami elképzelhető, az meg is történik”.
József Attila A Dunánál című versének szellemét követve és
Gabriel García Márquez
magyarságra
figyelő kíváncsiságának méltó folytatásaként. A mérce magas!
A szabadult fogoly, aki
„tudja, hogy valaki, de nem tudja, ki”, végigsétálja a forradalom napjait, mert
„szeretné, ha tiszta maradna a feje”. Tájékozódik. (Itt értem meg igazán
Mindszenty kemény szavát!) Aztán a megszállás pillanatában rádöbben a
szabadságharc magyar és egyetemes jellegére: „Millió gyerekkori emlék köti a Vár
falaihoz, attól fogva mégis az az ébren töltött éjszaka foglalja keretbe a
múltat és a jövendőt. Ahogy a maroknyi felfegyverzett gyerekkel várakozik,
eszébe jut, hogy 1303-ban valahol ott gyülekeztek fáklyák fényénél a város
polgárai, hogy a pápai kiközösítésre válaszul egyházi átok alá vessék Krisztus
helytartóját. Érzi a követ a feneke alatt, látja a Dunát, a hatalmas vizet,
látja, hogy a pesti oldalon pincebogarakként hemzsegnek a megszállók
harckocsijai. Egy ország, egy város elsöpörte a diktatúrát, és törvényesen
uralomra juttatta a vezetőt, akiben bízik. Aki kommunista létére képes volt
felmérni a pártja által elkövetett bűnök sokaságát és elfogadni a
többpártrendszert, a parlamentáris demokráciát. És most egy nagyhatalom – a
demokratikusnak mondott világ orra előtt – elsöpri azokat, akik elsöpörték a
diktatúrát. Apám nem tudja, mi következik, azt viszont tudja, hogy valami
ellehetetlenült. Hogy egy eszmerendszer kapott betömhetetlen léket. Megérez
valamit abból, hogy a birodalmaknak miért kell elpusztulniuk. Bámulja a szovjet
tankokat – a csikorgásuk és a behemót motorok bömbölése néha a várba is
felhallatszik –, és érzi, miként bizonyul gyöngének az erő, és erőnek a
gyöngeség. Hogy valójában nincs győzelem és nincs vereség, mert a bőrén, a
zsigereiben érzi, hogy ez a hadigépezet most önmaga ellen vonul. Legyőzni nem
lehet, mégis vereséget szenved, mert amit véd – a Szovjetunió? a kommunizmus? a
hozzá nem értés rémuralma? –, az most mindent elveszít”. Fegyvert kér az
egyszerre pap- és katona alkatú katonai parancsnoktól, aki ránézésre egy
diákcsapat vezetésével is megbízza.
„A férfi
nem faggatózik, apám sem kérdez, így soha egyikük sem tudja meg, hogy ki volt a
másik.” Rejtély? Szemtanúja voltam évtizede, amikor a pap-katona felszentelte a
mitikus ellenállás emléktábláját, és most, amint a múlton töprengő fiúnak
feleségem megmutatta az Akkor is karácsony volt trilógia 1956-os kötetében az
esemény párhuzamos feldolgozását. A szerzetesben életre kelt hadapród Végvári
Vazul, és a történelmet szabad ésszel mérlegelő író apa Száraz György
találkozása ezt követően válhatott a regényben az önmeghatározás és a történelmi
távlat fonódó magaspontjává.
Száraz Miklós György könyve
az emberség csapdáit sorolva megérezteti, a történelem egésze hasonló
„tüneményes
semmiségek” sorozata. Sorsunk életünket oda köti, ahová születésünkkel
rendeltettünk, ott kell eligazodnunk, megtalálni boldogulásunkat. Szabad
önmagunkat! Miként az apa keresi szabadulását a diktatúra ellenőrzéséből, a
rejtekutak lehetőségét történetei szövevényében. Alkalmi vándorcirkuszi
menedzserkedéséről, de bibliai ihletettséggel mondja ki, immár fiával áldott
feleségének küldött levelében: „Csak az oroszlánokat vinnék már el tőlünk! Több
bajom van velük, mint az egész cirkusszal együttvéve”. Fia pedig e szavakat
könyve zárásába emeli, mert „elég nagy már ahhoz”, hogy tudja, oroszlánok
„mindig lesznek veletek”.
(Száraz
Miklós György: Apám darabokban, Scolar kiadó, Budapest, 2016, 448 oldal. Ára:
3950 forint)