Shakespeare halálának 400. évfordulóján tartott koszorúzási rendezvény ünnepi szónoka Kabdebó Lóránt.
Kabdebó Lóránt
Shakespeare – 400
Közhellyel kezdem. Azzal a
mondattal, amelyet Magyarországon mindenki utánamond Petőfinek: „Shakespeare
egymaga a teremtés fele.” És amit olvashat kedves közönségem itt is, a szobor
mögötti emlékfalon.
Amikor kiszakadt Petőfiből
e felkiáltás, kritikájának felütéseként, éppen a kor legjobb hazai színészének,
Egressy Gábornak alakításában a III. Richárd előadásáról távozott. Átélhette
korának legfontosabb problémáját, a zsarnokság kérdését, azt hallotta a
színpadról, aminek lázában önmaga is égett, amit saját verseiben is vívódóan
átélhetett. És még valamit! Ami az emberi sorsok örökös alakítója: megismerhette
az emberek manipulálhatóságát. Miként lehet befolyásolni akár a szerelmét épp
elvesztő asszonyt, vagy az érvényesülni akaró politikust, avagy a vagyonra vágyó
akarnokokat. De szemben az élet intrikus sodrásával megtalálhatta benne a
számonkérés elkövetkezését, a világon szertejáró gonosz legyőzhetőségének
tudatát. Az igazságtétel diadalmas elkövetkezését. Petőfi azon az estén
Shakespeare-ben megismerhette magát Petőfit is, meg a világtörténelmet mozgató,
a gonoszt megtörni képes elrendezettségét a világnak. A teremtés metafizikáját.
Nem véletlen, hogy
századának három legnagyobb költője szövetkezett, Petőfi mellett Vörösmarty, és
Arany János, hogy magyarrá teremtsék a Shakespeare-szövegeket. És mennyire igaza
van Vörösmartynak, midőn ezt írja: „Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb
szépliteratúrának is felér legalább a felével.”
Klasszikusaink régmúltját
idéztem, de ugorjak a legmaibb mába! Valahai doktoranduszom, Szele Bálint egy
interjúkötetet szentelt annak számbavételére, hogy kortárs költőink miként
versengenek ma is Shakespeare újabb és újabb magyarításában. Mert amit Petőfi és
Vörösmarty kimondott, az kortárs literátoraink lelkében is visszhangzik. És
versengenek, mert a színházak éhesen várják az újabb és újabb esemény számba
menő fordításokat. Mert nemcsak költők és társulatok akarata tartja életben ma
is hazánkban Shakespeare életművét, de a színházjáró közönség igénye is.
Múlhatott négy évszázad, Shakespeare kortársunkként tud minket is izgatni. A mi
problémáinkat is egy-egy újabb bemutatón átéletni, kérdéseinket feltenni, és
megoldáskereső életrefigyelésünket hangolni.
Magam is élnék egy
példával, az előbb átugrott huszadik századból. Ha Petőfi korábban a történelmet
mozgató földrengések színpadra teremtőjét idézte meg, Szabó Lőrinc a magános
sorsában a létezés értelmét kereső ember és a világ kapcsolódási pontjait
kereste Shakespeare szövegeiben.
Először is az angol nyelvet
és a poézis sajátos formálódását tanulta a költő Shakespeare szonettjeinek
fordítását készítve. Majd amiként ő maga is érett saját költészetében, hasonlóan
még kétszer alakította át ezeket a szonetteket. Magam 20 éves egyetemistaként a
Kossuth klubban a harmadik változat bemutatásán láthattam életemben egyszer
monográfiáim tárgyát, a szonettek fordítóját, 1957-ben. A Shakespeare szonettek
nélkül talán a Föld, erdő, isten kötettel induló költő sem lehetett volna az
emberlét értelmén meditáló létköltészet hazai megalkotója.
Majd a sors csodája! A
Nemzeti Színház valahai zseniális rendező-igazgatója, Németh Antal
Shakespeare-ciklusához munkatársul szerződtette Szabó Lőrincet. Először a lázadó
hangú csalódott-pesszimista költőre bízta Athéni Timont, barátok jótevőjét, aki
cserében csak a megtagadással szembesült összeomló élete zárultával.
Megrágalmazni az életet, ez volt a költő Szabó Lőrinc poétikája is ekkor, és
ehhez alkalmat kapott, hogy kiélje létkáromló indulatait a shakespearei
szövegben. A következő az Ahogy tetszik vígjátékként ismert szövegének
keser-édes csalódásokkal telített szerelmi ábrándozása. A méla Jaques alakjában
egy Hamlet-előképet rajzolhatott a Különbéke költője. Ezt követte a zseniális
Macbeth-fordítás. Ekkor már benne voltunk a második világháborúban, a balladás
pusztulás sodrásában.
Keserű műveket fordított,
gyönyörrel teli környezetben. Timon keservei az erdélyi havasokban
szövegeződtek, a méla Jaques szövegei Titiseeben, ahol a freiburgi magyarok
emléktáblája emlékeztet a műfordító-költő jelenlétére, a Macbethet a Tátrában
fordítja. A drámák keserű eseményeit a táj és környezet vidító szeretetteljes
fogadtatása oldja a poézis csodálatos harmóniájával.
A negyedik fordításra
megkapja a megbízást, de valahogy a megoldásig nem tud sokáig elvergődni.
Tapasztalatai – a politika hullámzása és a háború keservei – kevésnek
bizonyulnak, hogy a Troilus és Cressida fordítása költői ihletődéshez jusson.
Ehhez Budapest ostroma, és a költő személyes megpróbáltatásai, a
félreértelmezett megjegyzéseit követő üldöztetés és szerencsétlenné alakuló
élete újabb tapasztalatai kellettek. Az ostrom után összeállított, a Franklin
Társulat kiadásában megjelent Shakespeare-összes számára ezek megdöbbentő
hatására végre be tudta fejezni a komor emberi sorsokat és személyes árulásokat
összegező művet. A szakma szemében is a legnagyobb elismeréssel fogadott
formában képes megszólaltatni magyarul. A legjobbkor: hiszen a világ is ekkorra
fedezi fel, és kezdi a nagy tragédiák között számon tartani a darabot. Mely
görbetükröt állít a 20 századi emberiség számára.
A mára immár megdicsőült
Troilus-hoz a halála előtti évben visszatér még a műfordító-költő. Nem szövegét
változtatja, hanem kései szerelmét éli bele a Tücsökzene egyik utolsóként
elkészült versébe, a Cressidába. Ismerős? Mint a háromezer éves trójai történet,
avagy az olyannyiszor megerőszakolt huszadik század?
Cressida
Ismeritek Cressidát? Én igen!
Legizgatóbb, legfájóbb
fűszerem.Oly kéj rontja, mint engem, s
gyöngeségs kémia a lelkiismeretét.
S még így sem önző! Hogy mentse
magát,most téged mintáz, Állati
Világ,téged magához, érzékeny Idő,
téged, Jog, Szokás, Lélektan. A
nőérik benne, kit minden pillanat
folyton feltölt. Esze több,
súlyosabbZeusz lányáénál. Mint
gejzirligetugrálja körül álom, őrület,
mámor, szerencse. Egykor orvosa
a megbizható cinkos volt. De ma
teste a kétes becsület helyett
szinte-nyilt szabadság
zsákmánya lett…Igy is szereted? – Akkor védd,
szivem:száz év múlva nem lesz más
szerelem.
Kétségbeesés és féltés, a
hűtlenség ellenére a vállalt hűség. Trója és Buda végnapjai? Világháborúk,
dúlások emléke, a kiszolgáltatottság. A modern évszázadok európai erkölcse? És a
visszahatás rá?
Szabó Lőrinc arról
álmodozott, még a háború utolsó évében is, hogy majdan Shakespeare összes
drámáját lefordíthatja. A nagyközönség utolsó fordítását, a Vízkeresztet már nem
is ismeri. Az Ahogy tetszikhez hasonló, megbékélt vígjátékot. 1953-ban, a
Sztálin halálát követő enyhülés idején a Faluszínház kérésére fordította, de
csak nemrég jelent meg a debreceni Csokonai Kiadó, és a Miskolci Egyetem Szabó
Lőrinc kutatóhelyének gondozásában. Balsorsát mi magyarázhatja? Radnóti Miklós
valamivel korábban, már a háború évei alatt lefordította a dráma első két
felvonását. Munkaszolgálata miatt kénytelen volt abbahagyni a munkát, melyet
aztán Rónay György fejezett be, és ez szerepel a háború utáni kiadásokban, és a
színpadokon is ez a fordítás lett a leggyakrabban hallható. Az izgalmas témájú
Shakespeare-fordításokat (többek között a III. Richárdot, A velencei kalmárt, és
a hazaszeretet apoteózisát, az V. Henriket) teremtő atyai barátom, a szintén
nagy költő, Vas István véleménye szerint: mindkét fordítás egyformán rangos,
egyenértékű, éppen ezért kegyeleti okokból szerepeljen a Miklóstól származó.
Szabó Lőrinc fordítása minden gyűjteményből kimaradt. De önmagában, kis
kötetkében sem látott napvilágot. Legyen ez a reklám helye: a krk.szabolorinc.hu
weblapon megtalálhatják, élvezettel olvashatják a mi egyetlen kiadásunkat.
Egyik kiváló mai drámaírónk
és egyben Shakespeare-fordítónk, Forgách András véleményét egyetértőleg idézem.
Amikor példaképét kérdezték, imigyen válaszolt: „Ha van, akkor az Szabó Lőrinc
és Arany János, de megkülönböztet tőlük az, hogy én nem vagyok költő. Szabó
Lőrinc irányában elfogult vagyok, hiszen mind a négy fordítását ismerem [a
Vízkeresztről még tudomása sincs!]. Az Ahogy tetszikkel vacakolnék egy kicsit,
az biztos, mert a komédia Szabó Lőrincnek nem ment olyan jól, de az Ahogy
tetszikben amúgy is sok probléma van. A legjobban a Troilus és Cressidát
szeretem. A Macbethben Szabó Lőrinc zseniális volt, és az Athéni Timon is neki
való darab, de az egy szimplább mű, a nyelvben ott nem kellett úgy megmérnie a
saját zsenialitását, ami a Macbethben és a Troilusban tündököl igazán.” Teszem
hozzá: a mai ember számára is befogadhatóan.
Miként valaha Petőfit,
Szabó Lőrincet is Shakespeare ihletése is alkotásra serkenti. Szabó Lőrincet
paradox módon éppen a modernséggel köti össze, a tragic joy – a tragikus derű –
európai szintű mesterévé segíti, a huszadik századi angol nyelvű líra
klasszikusainak, Eliot, Yeats és Pound méltó társává.
A Tücsökzenéből idézek, de
a Shakespeare fordítások témáját? zenéjét? álmodozását a létezésről? hallom.
„Színház az egész világ”? A poézis egésze! Sőt túl azon: az emberiség élete.
hány szál szövődött és
mennyi szakadt,s ami pezsdűlt, hogy ült
nyomtalan el,s búvópatakként hogy tört
újra fel?A szín forog, és amit
elhagyok,egészítse ki a ti
álmotok.
* - * - *
Shakespeare
halálának 400. évfordulóján tartott koszorúzás meghívója:
