"Szemethy Imre elkíséri új otthonukba képeit, avagy metafizikai élmény a feltálalt térgeometriai játékban" - Kabdebó Lóránt írása.
Kabdebó Lóránt
Idézőjelbe tett képek
(Szemethy
Imre elkíséri új otthonukba képeit,
avagy metafizikai élmény a feltálalt térgeometriai játékban)
Szép idő lett. Sétálni
kell. Óbuda levegője jó. Nemcsak meghívó, de emlékeztető is ismételten értesít,
hogy az Artézi Galériában, a Kunigunda és a Hévízi utca sarkán szombaton délután
nyílik Szemethy Imre furcsa című festmény kiállítása. Valaha, ifjúságunkban
talán éppen első kiállítását nyitottam meg Miskolcon. Tanáruk kérésére, egy
évfolyam összeállt a grafika városában seregszemlére. Aztán újabb találkozások,
amikor Szentkuthyval készítettem félévre elnyúló hosszas magnós beszélgetésünket
a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtára számára. Mind kellemes emlékek. Hol tart,
milyen újabb kísérletbe fogott a valahai ifjú?
Kisebb képek – írja
kiállítása címeként. Igen, arra kíváncsi, hogy egy festő képei hogyan találják
meg – vagy egyáltalán megtalálják-e – helyüket, mihelyt önálló életre kelnek.
Mert a festő azért fest, hogy a képei gazdára – azaz funkcióra – találjanak.
Mint ahogy az ember is azért születik e világra, hogy abban – ha lehet –
otthonra találjon. Így Szemethy képei valójában egy személyes létezés
szembesítései egy metafizikai térrel. És itt kezdődik a küzdelem, ezáltal
születnek meg ezek a drámai térbeli küzdelmek. A személyes kifejeznivaló, a
belső létezés jelei (a kisebb képek) elkezdenek nyomulni, helyezkedni,
megoldásokat vágyni, kapcsolatot építeni – ma úgy mondják: kommunikálni – a
környezettel, amelybe szánják, avagy száműzik őket.
Jelek és terek – ez is
lehetne a címe a kiállításnak. Vagy hangzóbban: belső jelek és külső terek.
Nagyon örülök, hogy éppen erre a küzdőtérre vetődtem. Én is a magam belső
jelzéseivel otthonra találtam ebben a kiállítási térben. Szemethy Imre vívódó
világában.
No meg aztán van egy képe,
pontos címére nem emlékszem. Kiskutyám emlékezete. Vagy valami ilyesmi. Ahol a
játékával apportírozó kutya jelzése nem kereteződik kisebb képpé, mint ahogy a
tér körülötte sem pusztán tér. Hátulról bemutatja az „én”-t, a gazdit. Akinek
emlékezetében benne él a távozott kiskutya. Megértem. Három kiskutyát
vesztettünk életünk során. Hét évet kellett várnunk, míg újra mertünk társulni
újabb kiskutyával. A mi kellemes szeretetteljesebb összeforrottságunk az új
kiskutyával visszasugárzik, kapcsolódik az emlékkel. És összemérődik
önkéntelenül. Belső létünk és a kiskutyák egyben vannak létezésünk során
bennünk. Ezt érzem meg ebben a képben is. Ez árulja el, hogy milyen személyes
drámák izzanak Szemethy Imre alkotásaiban. Milyen feszültséget fejez ki a
feltárt játék. Örülök, hogy erre jártam. Magamról is sok mindent megtudtam
ezekből a képekből. Magam létbedobottságáról. És főleg annak
értelmezhetőségéről.
Gratulálok Imre, – írtam
vendégkönyvedbe. És most hozzáteszem: köszönöm az átélt metafizikai élményt az
általad feltálalt térgeometriai játékban. Életünk értelmezésében.