"A Rerum novarumra emlékezve nem történelmi freskót kell festenünk. Az enciklika egy élő fa, amelyből újabb és újabb ágak nőttek és ezek mindegyike meghozta a virágait: az Egyház szociális tanítását."
Surján László dr.
Igazságosságot most!
Megemlékezés
a Rerum novarum megjelenésének 125. évfordulóján
A
Rerum novarumra emlékezve nem történelmi freskót kell festenünk. Az enciklika
egy élő fa, amelyből újabb és újabb ágak nőttek és ezek mindegyike meghozta a
virágait: az Egyház szociális tanítását.
Minden dokumentumban ott a sürgetés és az igazságosság, azaz a javak méltányos
elosztása iránti igény.
XIII Leó: „A legszegényebb sorsú embereken sürgősen és alkalmas módon
segíteni kell.” XI. Pius: Az osztályharcról: „Ezt a szörnyű csapást,
amely az egész emberi társadalmat pusztulásba sodorja, a lehető legsürgősebben
orvosolni kell”.
VI.
Pál: „A
szociális kérdés az egész emberiséget súlyosan érintő világméretű kérdéssé vált,
… amint … XXIII. János félreérthetetlenül leszögezte, és a zsinat is
megismételte
Az Egyház a mai világban
című lelkipásztori konstitúcióban. Ezeknek az írásoknak a következtetései
rendkívül súlyosak és nagy horderejűek,
a belőlük adódó
intézkedések nem tűrnek halasztást.”
Szent II. János Pál: Számos alkalommal hangsúlyoztam, hogy a modern világnak
sürgősen szüksége van az „új evangelizációra”, melynek lényeges elemei közé kell
számítani az
Egyház szociális tanításának a meghirdetését.
A
legerősebb felszólítás talán VI. Pálé, különösen, ha a folytatást is figyeljük:
„Drámai kiáltás száll a bőségben élő népek felé, az éhező népeké. Az egyház
elborzad e szorongó hang hallatán, és külön-külön arra szólít fel mindenkit, ha
van benne szeretet, legalább nyissa fel fülét testvére segélykiáltására!”
Öt
évtized alatt nem történt lényegi lépés. Csak a felszínt kezelték, csak a
segélyek szintjén volt elmozdulás. Ez időnyerésre jó, de nem szünteti meg a
világméretű igazságtalanságot és az ebből fakadó elszegényedést.
VI.
Pál tervszerű beavatkozást sürgetett, ami nélkül (idézek) „a világban meglévő
életszínvonalbeli különbségek nem fognak csökkenni, hanem növekednek. … Az
egyensúly mindinkább megbillen: egyes országokban bekövetkezik az
élelmiszer-túltermelés, mások viszont súlyos élelmiszerhiányban szenvednek”.
Nézzünk körül. Nem az történt, amitől VI. Pál tartott? Az igazságtalanság, ezzel
a feszültség is nő, a helyzet akár robbanáshoz is vezethet. Pedig a történelem
folyamán most először érhetnénk el, hogy egy nagy átalakulást ne a fegyverek
okozta pusztulás kényszerítsen ki, hanem a józan ész. Ennek kulcsa a javak
igazságos elosztása. Már XIII. Leó is rámutatott: „a gazdaság felhalmozódása
a kisebbség kezében, és a többség elszegényedése” az osztályharc egyik oka.
Idézek XI. Pius enciklikájából: „Korunknak mindennél inkább szembeötlő
jelensége és jellegzetessége, hogy nem csupán anyagi eszközök, hanem
mérhetetlenül nagy hatalom és despotikus gazdasági mindenhatóság halmozódik fel
néhány ember kezében, akik többnyire … csak kezelői és működtetői a rájuk bízott
vagyontömegnek, amely fölött korlátlan teljhatalommal rendelkeznek. Ez a
gazdasági hatalom- és erőkoncentrálódás a modern gazdaságnak mintegy lényegi
jegye, olyan gyümölcs, amelyet a gazdasági verseny korlátlan szabadsága termett.
… Ez a szabadság csak a legerősebbeket hagyja meg az élők sorában, … azokat,
akik mindannyiuk közül a legkegyetlenebbül küzdenek, akik a legkevesebbet sem
foglalkoznak a lelkiismeretükkel.”
Mára a helyzet annyiban változott, hogy a tulajdonos teljesen
elszemélytelenedett. Nemhogy patriarchális viszonyban nincs munkásaival, hanem
talán arról sincs fogalma, hogy tulajdonrésze van abban a cégben, amelyik éppen
most tesz az utcára mondjuk húszezer embert. A céget irányító menedzsment ugyan
a tulajdonosoknak felel, többnyire csak néhány nagy tulajdonosnak. A kicsik
valójában befektetők. Egy brókerre bízták a pénzüket, ami a pillanatnyi
részvénypiacnak megfelelően vándorol cégtől cégig. A lelkiismeretfurdalástól
könnyű megszabadulni, csak nem kell belegondolni abba, hogy miként működik ez az
egész. Pedig jó lenne tudni, hogy mi áll a részvények értéke vagy a valuták
árfolyama mögött. Lehet, hogy semmi sem változott egy gyárban, megfelelő a
rendelésállomány, jó minőségű a termék, az eladások zavartalanok, a fogalom
emelkedik, a vállalat részvényei mégis hirtelen zuhanni kezdenek. Valahol,
valaki gondolt valamit egy számítógép előtt. Hatására tömeges eladás indul el,
zuhanó árakon. Az olcsó papírokat azután egyesek felvásárolják, és a pánik
múltával megtöbbszörözik a pénzüket. A rémült tulajdonosok, adott esetben akár
nyugdíjalapok, hatalmas veszteséget könyvelnek el, mert nem mertek, vagy nem
tudtak várni a pánik elmúltára. Mindannyian érezzük, hogy ez tisztességtelen, de
még egyetlen politikai erő sem állt ki amellett, hogy a részvények másodlagos
forgalmát erkölcstelensége miatt meg kellene szüntetni. Egy ilyen javaslat
megfogalmazója a szegény bolond kifejezéstől a lehülyézésig terjedő skáláról
választható minősítésekre számíthat, pedig lehet, hogy tisztább viszonyokat
teremtene a jelenleginél.
Innen már csak egy lépés, ahogy Ferenc pápa élesen fogalmazva próbálja
ráébreszteni a világot a valós helyzetre: „Ez a gazdaság öl.”
A
pápa rámutat gondolkodásunk abszurd voltára is. Felteszi a kérdést: „Miként
lehetséges, hogy nem hír, ha egy hajléktalan öregember megfagy az utcán;
ellenben hírértékű, ha két pontot esett tőzsde?
Manapság az embert olyan árucikknek tekintik, akit lehet használni, majd
eldobni. Ez a „szemeteskosár” kultúra. Csoda, hogy az emberek nem akarnak
szemeteskosárban élni? Inkább megindulnak arra felé, ahol az élet jobb, ahol nem
fenyeget a szárazság, ahol hegyekben áll még a kidobott ennivaló is. Erre a
népvándorlásra csak első válasz a kerítés. Alapjaiban elhibázott a korlátlan
befogadás hangoztatása, ami buta mód nem méri fel a veszélyben lévő emberek
valós tömegét. Aki százakat fogad be egy tízfős hajóba, az biztos pusztulás felé
viszi utasait. Ez történik valóságosan a Földközi tengeren és képletesen a
nyitott határoknál.
Úgy
tűnik, hogy egyes államok és politikai csoportok inkább vállalják a bevándorlók
okozta konfliktusokat, csak a világ jelenlegi rendjéhez hozzá ne nyúljon senki,
hiszen ez éles ellentétben állna a szabad piac dogmáival. A migráció valós oka
nem a háború borzalmaitól való menekülés, vagy az iszlám akár erőszakos
terjesztésének vágya, avagy a terrorizmus hadállásainak kiépítése. Sem a
koszovóiak, sem a fekete Afrikából érkezők nem vallási okokból menekülnek. A
migránsok azért jönnek, mert jobb életre vágynak, ami nem bűn, sőt az Egyház
szerint nagy és igazságos ügy. Az Európába vándorlás csak korlátozott
számú embernek lehet megoldás, de a jobb életre vágyók tömegének nem. Ezért a
megoldás gyökeres változást: igazságos jövedelem eloszlást kíván, mégpedig
világméretekben. Ennek erkölcsi alapjairól XI. Pius ezt tanította: „Nem
hagyható minden további nélkül az ember egyéni döntésére szabad jövedelmének,
vagyis a megfelelő és tisztes életvitel biztosítása után fennmaradó jövedelmének
elköltése”.
Nem
tartanánk itt, ha az emberiség komolyan vette volna VI. Pál figyelmeztetéseit.
Most tehát a „jobb későn, mint soha” reménységével kell belefogni világ
átrendezésébe. De megrettenünk a feladat nagyságától. A helyzet viszont
tarthatatlan. Az emberek 13 százaléka európai, akik viszont a javak 32 százaléka
fölött rendelkeznek. Az afrikaiak adják a Föld lakosságának 12 százalékát, nekik
viszont a javaknak alig két százaléka jut. Csoda, hogy megindult a bevándorlás?
Akik kiváltották ezt a helyzetet, most kenetteljesen a befogadásra való
készségen mérik a szolidaritást, közben meg csak a maguk bőségét féltik. Az
igazi szolidaritás az említett aránytalanságok megszüntetése. Gátolni kell, hogy
a pénz az új értékek megtermelésének helyéről más régiókba áramoljon. Ugyanakkor
növelni kell a szegény régiók jövedelemtermelő képességét. Ehhez az emberiség
azon egy százalékának az önmérséklete kellene, akik a Föld javainak felét
birtokolják.
Ne
gondolják, hogy eltértem a tárgytól. A Rerum Novarumról gondolkodni nem
történelmi stúdium. Szent II. János Pál 25 éve írta: „nem
lenne méltó megünneplése a
Rerum novarum
megjelenésének, ha egyidejűleg nem vizsgálnánk meg a jelenlegi helyzetet is.”
Ami
sajnos aggasztó. Ügyeskedők, offshore lovagok, pöffeszkedő újgazdagok világa
jött el. A kilátások? Egyre többen élünk a Földön és egyre kevesebb munkaerőre
van szükség. Ma pár kattintás a számítógépen és elintézhetünk olyan dolgokat,
amelyekhez korábban hivatalnokok serege kellett. Hovatovább nemcsak a metró jár
vezető nélkül, hanem a kamionok és a személyautók is. Miért van az, hogy a
bámulatos technikai fejlődés ellenére rogyadozik az egész rendszer? Válság
válságot követ. Családok tömege tapasztalja, hogy az adósságcsapdába könnyű
beesni, de szinte lehetetlen kikecmeregni. Országok sora adósodott el,
bevételeik a hitelezőkhöz vándorolnak, akik ebből örömmel adnak újabb hiteleket,
nem a fejlődés elősegítésére, hanem a kamatrabszolgaság állandósítására. Az
adósságcsapda egész nemzeteket hozhat reménytelen helyzetbe.
Szent II. János Pál egyik legfontosabb üzenete: „Nem fogadható el az az
állítás, hogy az úgynevezett „létező szocializmus” bukása után a gazdasági
szerveződés egyetlen modellje a kapitalizmus.” Ha nem kapitalizmus, akkor
mi? Nevezzük szolidarizmusnak. Az egyház nem gyárt közgazdasági elméleteket,
csak kijelöli a célokat. Az új megoldások ránk várnak.
Remény csak akkor van, ha a profitszerzés mai abszolút szabadságát korlátozza az
erkölcs és a tisztesség, mondjuk úgy: a minden emberrel való szolidaritás.
Utópia ez, vagy forradalom? Azok, akik meg nem valósítható álomnak tartják,
emlékezzenek Martin Luther Kingre: Van egy álmom. Azoknak, akik forradalmi
lángnak látják, Jézust idézem: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön.
Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” (Lk 12,49). Nem ettől a tűztől
kell félni, hanem a hiányától. Francois Mauriac mondta: „Azon a napon,
amelyen nem ég bennetek a szeretet, sokan meghalnak a hidegtől”. Már sokan,
nagyon sokan meghaltak. Itt az ideje, hogy meggyújtsuk a szolidaritás tűzét,
nehogy nagyobb, pusztítóbb tűz támadjon. A Rerum novarumnak és virágainak ez az
üzenete: Igazságosságot, most!