"...most rajtunk a köszönet sora. Először is megköszönjük a Teremtőnek, hogy tíz talentumot rejtett Alfonz bölcsőjébe. A 94-ből élete utolsó 60 esztendejét, mondhatjuk, hogy a világ száz távoli pontján, de a haza iránti rendületlen hűségben élte. " - Dobos Marianne búcsúbeszéde.
Dobos
Marianne
Lengyel Alfonztól búcsúzunk
„Egy
szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól
lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre
összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden
jobb magyarnak lelkében. Az itt ábrázolt sírkő nyugszik hamvain. Brit társaság
emelte tudományos érdemeiért. Nem magas helyzet, nem kincs, a nemzetnek védőre,
hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vasakarat. Vegyetek
példát hazánk nagyjai és gazdagjai egy árva fiún, és legyetek hű magyarok
tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem fitogtatással.”
A legnagyobb magyar,
Széchenyi István megszívlelendő szavai ezek megemlékezvén Kőrösi Csoma
Sándorról, és Dardzsilingben lévő öröknyughelyéről.
Másik
magyar származású, „ősi ösvényeken” Ázsiában kutató Stein Márk Aurél 1862-ben
született Budapesten és 1943-ban Kabulban, Afganisztánban hunyt el brit
állampolgárként.
Egy harmadik magyar,
Lengyel Alfonz professzor munkásságát emléktáblával, még életében örökítették
meg Kínában a Jing Di Múzeumban, és a kínai miniszterelnök köszönte meg ekkor a
tevékenységét.
És most rajtunk a köszönet
sora. Először is megköszönjük a Teremtőnek, hogy tíz talentumot rejtett Alfonz
bölcsőjébe. A 94-ből élete utolsó 60 esztendejét, mondhatjuk, hogy a világ száz
távoli pontján, de a haza iránti rendületlen hűségben élte. Vezetett ásatásokat
Európában, Ázsiában, Afrikában. Tanított francia, német, amerikai és kínai
egyetemeken. Mikor Yenki volt, mikor gringó, de mindig hozzátették, hogy a
Duna-tájról. Élete utolsó éveit asztmája miatt, amit még itthon, fiatalon egy
bánya robbanáskor Vácott a kényszermunka táborban raboskodva szerzett Floridában
töltötte. Itt is aludt el örökre, 2016. január 24-én. Özvegye valahai kínai
tanítványa, majd munkatársa, professzor társa, a betegségben, a lymfóma rákban
gondos ápolója dr. Liu HongYing hozta haza Sarasotából hamvait, hatvan évi
emigráció után ennek a mi szegény árva magyarunknak.
Azért,
hogy a talentumokat megőrizni, kamatoztatni tudja hosszú 94 évig tartó sok
szenvedéssel, nehéz életcsaták közepette megélt életének „vigyázását” őrző
angyalán kívül még egy erős égi pártfogóra, a XVIII. századi minorita
szerzetesre, Isten Szolgája Kelemen Didák atyára is rábízta a Fennvaló. Az atya
által épített miskolci templom, az általa alapított iskola és kollégium diákja
volt. Itt tanulta meg gyermekként, és cserkészként mind azt, aminek férfikorában
hasznát vette: az Isten dicsőítését, a keresztény humanizmust, és a becsületes
kötelesség teljesítést. Édesanyját nyolc éves korában elveszítette, de mellette
maradt a szigorúan, és okosan szerető édesapja, akinek a ’mi szeretnél lenni’
kérdésére elmondta, hogy érdekli Ázsia. Ezt a romantikusnak tűnő Ázsia kutatói
álmot bontották le az odavezető racionálisnak látszó útra: a keleti nyelvek
tanulására, a Ludovika akadémia elvégzésére, és a jogi tanulmányokra. Így indult
a nagy tervek megvalósítására. De, hogy milyen kifürkészhetetlen, nehéz út vezet
majd a célig, azt, minden bizonnyal jobb, hogy előre nem sejthette.
1944. augusztus 20-án
hadnaggyá avatta Horthy Miklós. Folyt a háború, és a fiatal tiszt a solti
hídfőben a Solt egyes század parancsnoka lett. 1944. november 4-én
életveszélyesen megsebesült, a veszprémi hadikórházban az akkori veszprémi
püspök, Mindszenty József az utolsó kenet szentségében részesítette. Súlyos
sebeit, az ’úgy sem éli meg a reggelt, azon segítsünk, akinek életben maradására
remény van’ jegyében, nem látták el, nem vették ki, és így haláláig testében
hordta egy gránát szilánkját. Kelemen Didákhoz imádkozva, arra kérve, az ágya
mellé ültetett apácát is, hogy az ő közben járását kérje érte, aludt el. Már
lábadozott, amikor nyugatra vitték, és amerikai hadifogságba került. Vissza
akart térni, és vissza is tért onnan a hazába. Mint katonát nyugállományba
helyezték. Igazolási eljárás, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban
kapott állást Mindszenty József segítségével, és a falu-múzeumok szervezésével
foglalkozott. Jézus kemény öröksége jegyében azonban, mint a világosság fiát őt
sem fogadták be az akkori magyar világ fiai. Hat év börtön és kényszermunka
következett. A Mindszenty- és Grősz-perben keserves kínvallatásokat szenvedett.
Elítéltként is sokszor kérte imáival Kelemen Didák segítségét, hitte, hogy a
bányarobbanás alkalmával is ő mentette meg életét.
Eljött 1956. A feltételesen
szabadlábra helyezett részt vett a magyar szabadságharcban, és a kiszabadult
hercegprímás is feladatot adott neki: tájékozódjon hogyan áll az Actio Catholica,
mit lehetne megújítani ott.
Mi, akik átéltük a magyar
forradalom és szabadságharc csodálatos napjait, emlékezzünk Szabó Lőrinccel:
Szabadság, itt hordozta hős
zászlaidat az ifjuság!
S a sírt, melyből nép lép ki,
márámúlva nézte a világ.
Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Csók, szívre, minden pillanat!
És nem volt többé szégyen az,
hogy a magyar nép fia vagy.
Tíz nap szabadság? Tizenegy!
Terv forrt; gyúlt, égett minden
agy.Lombikban feszűlt a jövőnk.
S temettük a halottakat.
Ablakunk mind fény,
gyertyaláng!Aztán már settengő gyanuk.
Még egy éj. S Budapest köré
vashernyók gyűrűje szorúlt.
Lengyel Alfonznak menekülnie
kellett.
Harmincöt éves elmúlt,
ösztöndíjban már nem részesülhetett. Iskola takarító lett, pucolta a WC-t, és a
rendetlenkedő diákságot a szünetekben elcsendesítette, maga köré gyűjtötte,
figyelmüket lekötötte azzal, hogy a magyar történelemről mesélt nekik.
Mert a sírásás jobban
fizető állásnak tűnt a magyar menekült számára, így erre vállalkozott, hogy
megkeresse a jegy árát mellyel Párizsba utazhatott, hogy doktorátust
szerezhessen ott.
A tíz talentum, a hatalmas
akaraterő, és kitartó szorgalom eredményeként lett amerikai egyetemek
professzora, nemzetközi régészeti kutatások vezetője.
Haza tért, és mi holtában
ismerhetjük meg azt az embert, azt az életművet, akit és amit szerte a világon
tisztelnek.
Alfonz megcselekedte mit
megkövetelt a haza, és most rajtunk a sor. Hajtsuk meg fejünket előtte, és
kövessük a magyarságnak napjainkra is példát mutató életét a most hazatérő bátor
hazafinak.
Nyugodj békében Alfonz. Nem
felejtünk, és az emléked tovább él „minden jobb magyar szívében”.
Foto: Dr. Gajdóczki Zsuzsanna
{zoomcat catid=609}